A TTIP-tárgyalások egyik legkomolyabb hiányossága továbbra is a súlyos demokratikus deficit, ami az egész folyamatot jellemzi. Változatlanul ismeretlen például a magyar kormány hivatalos tárgyalási álláspontja. A külgazdasági tárcát vezető Szijjártó Péternek a kormányzati portálon jelenleg is olvasható, tavaly októberi nyilatkozata szerint „A gazdasági együttműködés ügyében elmondtam, hogy elkötelezettek vagyunk a TTIP iránt. A mi számításaink szerint, ha egy kellően ambiciózus TTIP-megállapodás jön létre, akkor az 15-20%-kal tudná növelni a magyar exportot, 20-30 ezer új munkahelyet jelentene Magyarországon és a GDP-nket éves szinten 0,2-0,3%-kal meg tudná növelni.” Ezzel nagyrészt egybecseng a külügy egyik stratégiai dokumentumában olvasható állásfoglalás: „Az euroatlanti térség az elmúlt években jelentős pozícióvesztésen esett át a világ más térségeihez, így különösen Kelet-Ázsiához képest, de a TTIP ismét a transzatlanti térség javára billentheti az erőviszonyokat a világban. A TTIP által az euroatlanti térség egységesedik, belső integráltsága mélyül, ami szintén azt indokolja, hogy a magyar külpolitika egységben kezelje az egész térséget […], valószínűsíthetően nem lesz olyan tárgyalási terület, ahol a tárgyalás reálisan várható kimenetele Magyarország számára kifejezetten hátrányos következménnyel járna […], a TTIP összességében pozitív, de nem nagymértékű hatással lehet a Magyarországra történő közvetlen külföldi tőkebefektetésekre.” A fentiek nyomán a magyar kormány nem tűnik a TTIP ellenfelének, inkább egy óvatos támogató álláspont tűnik valószínűnek, miközben a nyilvánosságban sokszor igyekeznek azt a látszatot kelteni, hogy valójában szabadságharcot vívnak az Egyesült Államok (illetve részben az EU), és a TTIP elfogadása ellen.
A vitarendező mechanizmus (ISDS) részletkérdésnek tűnik, de akár politikai vízválasztó is lehet. Orbán Viktor a múlt pénteki rádióinterjújában azt mondta: „Olyan egyezményt nem támogatok, amely gazdasági jogviták eldöntését kiemelné a magyar bírósági rendszerből, és valamilyen távoli választott bírósághoz helyezné át.” Ez jól hangzik – hiszen a TTIP a vitarendezést éppen ilyen külföldi testületekre bízná –, ám egy évvel ezelőtt éppen Orbán írta alá a magyar-orosz nukleáris együttműködési egyezményt, amelyben az szerepel: „Bármilyen vita, nézeteltérés vagy igény […] esetén a felek által megjelölendő jó nevű, harmadik országbeli, nemzetközi választott bíróság hoz döntést. A választott bírósági döntés végleges, és a részes felek számára kötelező érvényű.”
Természetesen az egyezmény tartalmát érintő kifogások is hasonlóan súlyosak. A TTIP egyik sarkalatos pontja vélhetően a GMO-szabályozás lesz. Vannak olyan vélemények, amelyek szerint a szabadkereskedelmi egyezmény elfogadásáért a vállalati lobbicsoportoknak és az Egyesült Államoknak is engedményeket kell tennie GMO-fronton. Ám ha a GM-növények európai piaca nem is szabadul fel teljesen, a GMO-k beengedését sürgető nyomás mindenképpen megnő majd. Az ISDS a TTIP elfogadása esetén akkor is életveszélyessé válhat, ha a GMO-piac felszabadítását nem teszi kötelezővé: van rá esély, hogy ha egy uniós tagállam kormánya (élve a most megnyílt jogával) a tilalom mellett dönt, akkor majd egy külföldi választott bíróság előtt védekezhet a „kárt szenvedett” Monsanto vagy Pioneer kártérítési igényeivel szemben. Az új uniós GMO-szabályozás értelmében a tiltás tagállami hatáskör, ami látszólag növeli a nemzeti kormányok mozgásterét – valószínűleg erre gondolt az Orbán-kormány is, amikor magyar sikerként harangozta be a változást –, ám ez egyúttal azt is jelenti, hogy a jövőben majd az egyes kormányoknak kell hadakozniuk a hatalmas lobbi erejű és korrupciós potenciálú GMO-cégekkel, adott esetben az állampolgáraik feje fölött.
Hogy az Európai Parlamentben egyáltalán nem vehető biztosra a TTIP megszavazása, az a fentieken túl azzal is magyarázható, hogy nagyon súlyos fenntartások fogalmazódtak meg az uniós agrárpolitika, a környezetvédelem, az élelmiszerbiztonság, a vegyianyag-szabályozás, illetve a szabadkereskedelmi egyezmény összeegyeztethetőségével kapcsolatban. Sokakban aggodalmat kelt, hogy a TTIP alapján az EU-nak konzultációs kötelezettsége lenne az Egyesült Államokkal a kereskedelmet érintő – például környezetvédelmi, egészségügyi vagy fogyasztóvédelmi – jogalkotásban, durván visszavetve az európai jogfejlődést, amely ezeken a területeken sokkal progresszívabb, mint az Egyesült Államokban. A vegyianyag-politika például teljesen külön utakon jár az EU-ban, illetve az Egyesült Államokban: az európai szemléletben sokkal komolyabb szerephez jut az elővigyázatosság elve és a megelőzés. Az uniós vegyianyag-szabályozás évtizedekkel előrébb tart: messze nem tökéletes ugyan, de lényegesen több vegyi anyagra nézve rendelkezik vizsgálati eredményekkel és felhasználási szabályokkal, mint az Egyesült Államok szabályozása. Az Egyesült Államokban piacon lévő vegyszereknek például csak a 2%-a esetén tesztelték a rákkeltő hatást. Ráadásul az Egyesült Államokban még az igazolt káros hatások esetében is lényegesen nehezebb piaci korlátozásokat bevezetni, mint Európában. Az erőtlen szabályozás következtében az Egyesült Államokban lényegesen gyakoribbak bizonyos, vegyi összetevőkkel is kapcsolatba hozható olyan betegségek, mint egyes allergiák, az asztma vagy a termékenységi problémák. Ezeknek a betegségeknek a kezelése százmilliárd dolláros nagyságrendű kiadást jelent az állam és az állampolgárok számára, a gyártók nem vesznek részt a terhek viselésében. Az EU fejlettebb és hatékonyabb szabályokat alkalmaz, amelyek kézzelfogható egészségügyi és környezeti előnyöket biztosítanak. A TTIP belépése itt lelassítaná az európai szabályok fejlődését, és megakadályozná, hogy hasonlóan kemény előírásokat vezessenek be az Egyesült Államokban. A jogalkotók számára egyeztetési kényszert teremtene (nem a meglévő joganyag harmonizálására, hanem új jogszabályok megalkotására vonatkozóan), ami lefékezné, és a folyamatos kompromisszumkeresés miatt ki is lúgozná a jogalkotást. Vagyis a TTIP nem úgy tüntetné el a szabályozási különbségeket – amelyek jelenleg a fejlődés egyik mozgatórugóját jelentik – hogy mindenkit a legprogresszívabbak szintjére hozna fel, hanem inkább lefelé, az embereket és a környezetet kevésbé védő előírások követése irányába szorítaná az egyes országokat, így a vegyipari innovációt is gátolná. A gátló hatás az Egyesült Államokban érvényesülne a leginkább: ott a szigorúbb uniós szabályokhoz történő igazodás (amit a piacszerzés igénye motivál) a fejlesztések egyik mozgatórugója, ez a motiváció azonban megszűnhet.
Az egyezmény negatív hatással lehet az európai gyártókra is, hiszen megnyitja a piacot az olcsóbb, ám a környezetre és az egészségre ártalmasabb amerikai, kínai, ázsiai stb. termékek előtt. Jelenleg az egyes vegyi anyagok veszélyességére vonatkozó információk közkincsnek, szabadon közzétehető tudnivalónak számítanak – a jövőben önmagában ez a közzététel (ami nem csak a fogyasztókat, hanem a gyártókat is orientálta és befolyásolta) önmagában is károkozásnak minősülhet. Az egyik negatív következmény lehet az is, hogy azok a veszélyes vegyi anyagok, amelyeket az Egyesült Államokban használnak a palagáz- és palaolaj-bányászatnál a kőzetrepesztésre, Európában is szabadon használhatóakká válnak. A fentiek nyomán Európa vélt – és nehezen bizonyítható – kereskedelmi előnyökért cserébe nagyon sokat feladna a környezeti biztonságból, illetve azokból a humán és környezeti értékekből, amelyek köré az európai egység szerveződik.
Budapest,2015.március 25.
Jávor Benedek európai parlamenti képviselő
