JÁVORT Az EU-BA!

Támogasd Te is küzdelmünket a zöld és igazságos jövőért!

A Közbeszerzési Hatóságnak is gyanús a Korányi projekt, vizsgálat indul

Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti képviselőjének bejelentése nyomán indít vizsgálatot a Közbeszerzési Hatóság annak kiderítésére, hogy a Korányi projekthez kapcsolódó közbeszerzési szerződések teljesítése megfelelnek-e a jogszabályoknak.  A szakemberek szerint az így okozott kár becsült értéke 400 millió forint.

A képviselőhöz eljutott információk szerint a megvalósítás során „műszaki egyenértékűség”-re hivatkozással, nagyságrendekkel gyengébb, silányabb minőségű anyagok, szerkezetek építettek be a kivitelezők, aminek következtében több százmillió forintot tüntethettek el a klinikai tömb építése során.

Az EP képviselő szerint ugyanakkor a műszaki egyenértékűségre hivatkozás azért is szabálytalan, mert arra kizárólag az ajánlattétel időszakában lehet hivatkozni, a későbbiekben csak szerződésmódosítással lehetne jogszerű. Ez nem történt meg, így a kivitelezés nem felel meg a közbeszerzési törvény rendelkezéseinek. Az európai uniós és magyar forrásokból megvalósuló Korányi projektben a jogszerűtlen trükkel  okozott kár becsült értéke 400 millió forint.

Ezért fordult Jávor a Közbeszerzési Hatósághoz, amely a Semmelweis Egyetemmel való egyeztetést követően arról tájékoztatta a képviselőt, hogy a Hatóság elnöke január 18-án elrendelte annak vizsgálatát, hogy a szerződések teljesítése megfelelnek-e a közbeszerzési jogszabályoknak.

A Közbeszerzési Hatóság vizsgálata még reményt adhat arra, hogy bebizonyosodjon: a magyar intézményrendszer nem tökéletesen alkalmatlan a korrupció elleni küzdelemre azok után, hogy az ügyészség a napokban úgy tájékoztatott, hogy – mondvacsinált érvekkel – bűncselekmény hiányában megszünteti a nyomozást az ügyben, anélkül, hogy azt  alaposabban kivizsgálta volna.

Az ügyészség kiábrándító tevékenysége még inkább alátámasztja a független, hatékony korrupcióellenes ügyészség szükségességét, amelynek felállítására a PM a héten másodízben is benyújtotta törvényjavaslatát.

 

Budapest-Brüsszel, 2016. február 21.