Source: greeneuropeanjournal.eu

Elfogadhatónak tartja-e a Bizottság az iskolai szegregációt?

Jávor Benedek a Párbeszéd Magyarországért Európa parlamenti képviselője tavaly december folyamán írásbeli kérdést intézett a Bizottsághoz. Ebben a Közoktatási törvény legutóbbi módosítása kapcsán arra volt kíváncsi, hogy elfogadhatónak tartja-e a Bizottság, hogy “felzárkóztatási vagy egyéb tanulmányi okból” diákok faji vagy etnikai alapon elkülönített módon tanuljanak magyar oktatási intézményekben?

A válasz a Bizottság gyakorlatától kissé eltérően – szokatlanul pontosan és világosan fogalmaz: Věra Jourová a Bizottság Jogérvényesülésért, Fogyasztópolitikáért és a Nemek Közötti Esélyegyenlőségért Felelős Biztosa leszögezte, hogy egy ilyen jogszabály a faji egyenlőségről szóló 2000/43/EK irányelvvel ellentétes.

A PM képviselője ugyancsak decemberben, a köztársasági elnök aláírását követően az írásbeli kérdésen túl panasszal is fordult a Bizottsághoz, a törvénymódosítás európai joggal való ellentmondásának vizsgálatát kérve. Jourová biztos mostani válaszából az is kiderül, hogy a Bizottság vizsgálja a törvénymódosítást, és az értékelést követően – adott esetben – felveszi a kapcsolatot a magyar hatóságokkal.

Jávor Benedek elmondta, hogy Európában elfogadhatatlan a bármilyen trükkel bevezetni kívánt szegregált oktatás; és külön ijesztőnek tartja, hogy Balog Zoltán csúcsminiszter ezirányú – egyébként a magyar bíróság szerint is elfogadhatatlan – ötletét az Országgyűlés és Áder János köztársasági elnök is támogatandónak találta. A PM mindent megtesz annak érdekében, hogy semmissé tegye ezt a szabályozást, és a Kormány minden ezzel kapcsolatos lépését továbbra is figyelemmel kíséri.

Az írásbeli kérdés és a válasz szövegét változtatás nélkül mellékeljük:

  

Írásbeli választ igénylő kérdés: P-010072/2014

a Bizottság számára

az eljárási szabályzat 130. cikke

Benedek Jávor (Verts/ALE)

 

Tárgy:        Elfogadható-e, hogy “felzárkóztatási vagy egyéb tanulmányi okból” diákok faji vagy etnikai alapon elkülönített módon tanuljanak oktatási intézményeikben?

 

Magyarország az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvénnyel implementálta a faji egyenlőségről szóló 2000/43/EK irányelvet. A magyar kormány nemrégiben az oktatási törvény módosítására egy olyan javaslatot terjesztett a magyar Országgyűlés elé, amelynek értelmében a kormány rendeletben szabályozhatná „a vallási, világnézeti tekintetben elkötelezett, továbbá nemzetiségi iskolai nevelés-oktatás szervezésének az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 28.§ (2) bekezdésében meghatározott feltételek érvényesülését szolgáló sajátos feltételeit”. Vagyis azokat a feltételeket, amelyek mentén a törvény kivételeket enged az egyelő bánásmód alkalmazása alól.

1.    A faji egyenlőségről szóló irányelv teremt-e lehetőséget bármilyen kivétel nemzeti jogban történő szabályozására?

2.    Az ilyen kivétel eredményezhet-e bármilyen módon diszkriminációt?

3.    Az irányelv megfelelő alkalmazása során a Bizottság számára elfogadható-e egy olyan intézkedés, amelynek az az eredménye, hogy „felzárkóztatási vagy egyéb tanulmányi okból” diákok faji vagy etnikai alapon elkülönült módon legyenek kénytelenek tanulni az oktatási intézményeikben?

HU

P-010072/2014

Věra Jourová biztos válasza

a Bizottság nevében

(29.1.2015)

 

A faji egyenlőségről szóló 2000/43/EK irányelv számos területen, beleértve az oktatást is, tiltja a faji vagy etnikai származáson alapuló hátrányos megkülönböztetést. Az irányelvet átültető nemzeti jogszabályok nem rendelkezhetnek olyan eltérésről, amelyet az irányelv kifejezetten ne tenne lehetővé. Az irányelv az oktatás területén nem teszi lehetővé a megkülönböztetés tilalmától való eltérést.

 

A Bizottság jelenleg elemzést végez, amely keretében értékeli, hogy a magyar törvénymódosítás megfelel-e az irányelvnek. Amennyiben a Bizottság az értékelést követően a módosítást aggályosnak tartja, felveszi a kapcsolatot a magyar hatóságokkal.