JÁVORT Az EU-BA!

Támogasd Te is küzdelmünket a zöld és igazságos jövőért!

EP: nem korlátozzák a „panorámaszabadságot”

Az Európai Parlament elsöprő többséggel elvetette azt a nagy felzúdulást kiváltó módosító javaslatot, amely korlátozta volna a köztéri műalkotások fényképezését. Az ún. szerzői jogi direktíva végrehajtásáról szóló – most megszavazott – jelentés nem korlátozza a köztéri műalkotásokról készített képek kereskedelmi felhasználását.

A panoráma szabadságának megőrzése fontos üzenet. A Parlament álláspontja szerint az Európai Bizottságnak a javaslatban nem csak a határokon átívelő feltételekkel kell foglalkoznia, hanem kiemelten kell kezelnie a szerzői jogi védelem alól kivételek kérdését is, hiszen ez az előfeltétele annak, hogy a tudáshoz és kultúrához való hozzáférés szabadságát megőrizzük a mindennapi életben.

Az EP tehát hallgatott polgáraira és továbbra is lehetővé teszi a közterületeken készült fényképek felhasználását. Egyben felkérte a Bizottságot, hogy vizsgálja meg az egységes európai szerzői jogrendszert és az év végéig nyújtsa be ennek modernizálásáról szóló javaslatát.

Strasbourg-Budapest, 2015. július 9.
Jávor Benedek európai parlamenti képviselő