JÁVORT Az EU-BA!

Támogasd Te is küzdelmünket a zöld és igazságos jövőért!

Illegális bevándorlás – PM: Orbán Viktor marginális szerepet játszott az uniós csúcson

Budapest, 2015. szeptember 24., csütörtök (MTI) – A magyar miniszterelnök „meglehetősen marginális szerepet játszott” a szerdai brüsszeli csúcson, ott nem Orbán Viktor hat pontjáról tárgyaltak, hanem Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének két héttel korábbi javaslatairól – mondta a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Jávor Benedek rossz hírnek nevezte, hogy Magyarország úgy döntött, nem kívánja igénybe venni azt a segítséget, amelyet az EU a frontországoknak akar nyújtani, ezért Magyarországon nem lesz olyan uniós hotspot, amelyik levenné a terheket a magyar menekültügyi rendszerről.  Kimaradtunk a kvótarendszerből is, az EU más tagállamai nem vesznek majd át tőlünk menekültügyeket elbírálásra – tette hozzá.
Az európai közösség úgy értékelte a magyar álláspontot, hogy „ha nem tudunk más kitalálni, mint az (…) embertelen bánásmód és a kerítés, akkor inkább hagyjuk az egészet és engedjük át a menekülteket Ausztriába” – jelentette ki. Ez viszont azt mutatja, hogy Magyarországra senki nem számít együttműködő partnerként – tette hozzá.
A politikus a sajtótájékoztatón a paksi atomerőmű bővítéséről is beszélt és azt mondta, hogy az Európai Bizottság kérésére kiadott egy dokumentumot, amelynek alapján valószínűsíthető, hogy a módosított paksi üzemanyagellátási megállapodás nem tartalmazza azt a korábbi tételt, amelyik szerint a kiégett fűtőelemeket újrafeldolgozásra visszaszállítanák Oroszországba. Ennek alapján a kiégett fűtőelemek ideiglenes tárolását – a végleges elhelyezés előtt – Magyarországon kell tárolni, erre pedig alkalmatlan a jelenlegi infrastruktúra – hívta fel a figyelmet.

bnd \ bdó