A Tanácsi Következtetésekben foglalt úgynevezett „Nagy-Britanniával kötött új megállapodás” egyik fontos eleme a brit jóléti rendszerekhez való hozzáférés jelentős szűkítése a kelet-európai munkavállalók számára annak ellenére, hogy minden elérhető vizsgálat és felmérés azt támasztja alá, hogy az érintettek, akik fiatalabbak és nagyobb arányban dolgoznak a brit átlagnál, lényegesen többel járulnak hozzá befizetéseik révén a brit jóléti rendszerekhez, mint amennyit kivesznek belőle. Szó sincs tehát jóléti élősködésről, valójában nettó befizetői a rendszernek. Szerintem elfogadhatatlan, hogy a legkisebb ellenállás irányába haladva a magyar munkavállalók érdekeinek sérelmével fizeti ki a briteket a bennmaradásért – akkor is, ha a magyar kormány asszisztált ehhez.
De van más baj is. Az európai döntéshozók többsége, benne a jelek szerint az EP-képviselők jelentős részével is, úgy gondolja, hogy a különleges bánásmód és a kivételek iránti brit igény elfogadása az ár, amit most meg kell fizetnünk az EU egyben tartásáért. Sokkal valószínűbb, hogy ez éppen a dezintegráció, az Unió széthullása felé tett nagy lépés. Mi ennek az üzenete? A tagállamok bátran zsarolhatnak, megkapják majd, amit kértek, hisz az EU-nak nincs sem ereje, sem kedve ellenállni. És a tagállamok értik is.
A britekkel kötött alku hatalmas szög az integráció koporsójába. A megállapodás nem a megoldás, hanem a probléma része.