paks

PM: Német menedzser Pakson: Lepsénynél még megvolt

Tavaly szeptemberben Lázár János német menedzsert ígért Paksra, decemberben az új vezetőt személye is megjelent a sajtóban, januárra viszont a jelölt felszívódott. A PM azonnali, hiteles tájékoztatást sürget a paksi munkavállalókat bizonytalanságban tartó és a bővítési projekt komolyságának maradékát is megkérdőjelező kérdésben: az atomenergia túl veszélyes és túl drága ahhoz, hogy elviselje a szokásos fideszes ügymenetből adódó további kormányzati süketelést.

Szeptembertől kezdve folyamatosan azzal etette a magyar közvéleményt a kormány, hogy „napokon belül” felkészült német menedzser kerül Paksra – a ki nem mondott, de sejtetett ígéret szerint azért, hogy így majd az EU is könnyebben elfogadja az egyre több sebből vérző bővítési projektet. December első felében a sajtó a kiválasztott vezetőt, a német energiaipar számos stratégiai posztján megfordult Hans-Peter Villist is bemutatta. Ehhez képest a PM adatkérésére a napokban adott miniszteri válasz (a válasz itt érhető el) alapján az atomerőmű menedzsmentje változatlanul csak magyarokból áll.

A fentiek nyomán három eset képzelhető el. Lehetséges, hogy egyszerű hazugság és szemfényvesztés volt a “külföldi vezető” legendájának elterjesztése.  Van esély arra is, hogy kérdésünkre a kormány rutinszerűen hamis választ adott. Mindkettőre jónéhány példát láttunk már, és csupán a normál ügymenet része lenne. Létezik ugyanakkor egy harmadik eset is: a kormány szeretett volna szerződést kötni Hans-Peter Villissel, de a szakember – talán a Paks fölött gyülekező viharfelhőket, az egyre sokasodó brüsszeli kifogásokat és a finanszírozási problémákat is látva – visszakozott.

Bármelyik is a helyes megfejtés, a magyar közvéleménynek és az erőmű hónapok óta bizonytalanságban tartott dolgozóinak is joguk van tudni, mi történik a fejük felett. A PM ezért felszólítja a kormányt: haladéktalanul és a tényeknek megfelelően adjon tájékoztatást erről a legújabb, és a korábbiakhoz hasonlóan átláthatatlan játszmáról. Az atomerőmű nem játék: a nukleáris energiatermelés és egy 4000 milliárd forintos állami beruházás körül nincs helye több mellébeszélésnek.

Budapest-Brüsszel, 2016. január 10.

Jávor Benedek