ostrovets

Roszatom a nagyvilágban III: belorusz bakiparádé

A nukleáris energia szerepe – szemben a magyar kormányközeli szereplők által közvetített alternatív valósággal – világszerte csökken. A futó projektek jelentős része, köztük a Roszatom beruházásai is, súlyos késésekkel, költségtúllépésekkel, finanszírozási gondokkal, mindent átható korrupcióval, biztonsági problémákkal küzdenek. Sorozatom első részében Lengyelország atomálmainak zökkenőiről írtam. A második epizód témája az volt, hogy az “illiberalizálódás” útján messze Magyarország előtt járó, de Orbán Viktor számára példaképül szolgáló Törökországban hogyan küzd a mindenhatónak gondolt állam azzal, ha kedvenc projektjének, az Akkuyu atomerőműnek az árampiaci és finanszírozási lábai inogni kezdenek. A mostani, harmadik részben egy szinte minden szempontból riasztó, és az Európai Unió rosszallását is kiváltó projekt, Beloruszia osztroveci atomerőművének kálváriája kerül terítékre.

Ha van „állatorvosi ló” nukleáris iparban, akkor Fehéroroszország első atomerőműve mindenképpen az: a 2013 óta zajló projekt során eddig tucatnyi súlyos technikai melléfogás és több komoly baleset is előfordult. A beruházás leginkább arra példa, hogy miért nem szabad egy ekkora vállalkozást a Roszatomra bízni, és miért nem lehet az egyébként Paksra is szánt VVER-1200-as reaktorblokkokban megbízni.Már a telephely kiválasztásánál is hibáztak: 2008-ban úgy határozták meg a beruházás helyszínét – légvonalban alig 10 kilométernyire a litván határtól –, hogy nem végezték el az Espoo-i Egyezményben előírt, a határon átívelő környezeti hatások felmérését célzó nemzetközi vizsgálatot. Ezt most utólag készítik el, az építkezés viszont zajlik, ami az egyezmény szerint jogsértőnek minősül. Más nemzetközi szabályokat is sért a helykijelölés: a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 2013-as, már a fukusimai tapasztalatokat figyelembe vevő ajánlása szerint nem épülhetnek atomerőművek nagyvárosok 100 kilométeres körzetében. Osztrovec viszont mindössze 40 kilométerre van Litvánia fővárosától, Vilniustól, és egy esetleges nukleáris baleset közvetlen hatásai azonnal elérnék a litván lakosság egyharmadát.

A helyszínnel további problémák is akadnak, például a földrengésbiztonság területén. Az elmúlt négyszáz évben – ami földtani értelemben nem számít különösebben hosszú időnek – mintegy 40 nagyobb földmozgás volt a régióban; az utolsó kettőre a 80-as évek végén került sor, jelezve, hogy a terület geológiailag továbbra is aktív. A potenciális fehéroroszországi atomerőmű-helyszínek kiválasztását célzó, 1993 óta zajló kutatás Osztrovecet a nem megfelelő lokációk közé sorolta. Az, hogy ennek ellenére a nukleáris létesítményt mégis ott kezdte el építeni a Roszatom, arra utal, hogy a műszaki és a gazdasági racionalitáson kívül vannak más szempontok is. Mintha az atomerőmű Oroszország bosszúprojektje lenne a túlzott tempóban önállósuló Litvánia megbüntetésére. Ilyesmire utal a nemzetközi kötelezettségek sorozatos megsértése is. A már említett Espoo-i Egyezmény mellett a környezeti információk hozzáférhetőségéről szóló Aarhusi Egyezmény előírásait sem sikerült betartani. Az illetékes jogi fórumok az elmúlt években mindkét egyezmény megsértését kimondták (az Aarhusi Egyezménnyel kapcsolatban egymás után háromszor, 2011-ben, 2014-ben és 2017-ben is). A döntések leszögezik: Fehéroroszországban hiányoznak a közvélemény érdemi informálását és a társadalmi részvételt szolgáló jogi keretek. Sőt, semmi nem akadályozza meg például, hogy az adatnyilvánosságért küzdő civil aktivistákat börtönbe zárják. Ráadásul egy 2012-es Nemzetközi Atomenergia Ügynökség-vizsgálat azt is megállapította, hogy a belorusz nukleáris hatóság technikai hozzáértése és függetlensége sem megfelelő szintű egy atomerőmű-építés végig viteléhez.

A 2013 óta épülő erőmű hűtését Paks I-hez és Paks II-höz hasonlóan folyóvízzel tervezik megoldani. Nem vizsgálták meg viszont kellő alapossággal, hogy milyen hatással lesz a projekt a Neris és a Nemunas folyók vízgyűjtőjére, ami újabb konfliktusforrás Litvániával, mivel a vízgyűjtőterület egy része a balti államhoz tartozik.

A fentiek miatt az osztroveci építkezés leginkább a litvánokat zavarja – de nem egyedül őket. Az építkezésen ugyanis ismétlődően fordulnak elő olyan mozzanatok, amelyek egész Európában aggodalmat keltenek. Eddig tíz enyhébb vagy komolyabb műszaki hibára illetve balesetre derült fény, és három haláleset is történt. A legnagyobb visszhangja annak az esetnek lett, amikor az egyik reaktortartályt nagy magasságból leejtették, és az megsérült. Ami ezután történt, az megerősíti azokat a vélekedéseket, hogy Csernobil szelleme tovább kísért a térségben: a belorusz hatóságok először megpróbálták eltitkolni a balesetet, majd – miután a sajtó nyilvánosságra hozta – alkudozni kezdtek a Roszatom illetékeseivel a sérült reaktortartály beépítéséről. Végül a belorusz fél úgy döntött, hogy nem kér a selejtessé vált alkatrészből, amire a Roszatom úgy reagált: szerintük a tartálynak nincs komolyabb baja, majd beépítik máshol (például Pakson?). Megsérült egyébként a másik, szintén Osztrovecbe szánt reaktortartály is: azt a vasúti szállítás közben verték oda egy felüljáró tartópilléréhez.

Mikhail Mikhadyuk, Fehéroroszország energiaügyi miniszter-helyettese nem tartja túl nagynak a hibák számát, annak ellenére sem, hogy a kiszivárgott információk rendszerszintű problémákra utalnak. A munkavédelem elhanyagolására, a biztonsági kultúra és az átláthatóság hiányára, az utasítások és előírások visszatérő megszegésére, a felügyeleti és ellenőrzési gyakorlat hiányosságaira. Az Átlátszó belorusz és lengyel forrásokra támaszkodó írása szerint még a fehéroroszországi szabályokat sem tartják be az építkezés során. Például a kivitelezésben részt vevő egyik cégnek, a belorusz JSC Stroitelnek hiányoznak a szükséges tanúsítványai, így semmilyen munkálatot nem végezhetne az erőmű területén. Ennek ellenére a szóban forgó vállalkozás építette ki az automata tűzoltó rendszert, a leállás esetén az áramellátást biztosító dízelgenerátort, és az áramtermelő turbinák hűtését (ugyanolyat, mint ami 2015-ben az oroszországi rosztovi erőműben tüzet okozott). Fehéroroszország folyamatosan akadályozza a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség SEED (Site and External Events Design) felülvizsgálati misszióját is, így az ellenőrök csak ún. immateriális projektértékelést végezhettek. A SEED-misszó keretében vizsgálandó 6 kritérium közül így azonban csak kettőt vizsgálhattak, és ezek közül az egyiket is csupán részben. A helyszíni szeizmikus tevékenységekre és a geológiai alkalmasságra vonatkozó vizsgálat valamint a környezeti hatások elemzése sem része így az eljárásnak. Végül a kormány nem járult hozzá, hogy a NAÜ 2016-os látogatása során készült jelentést nyilvánosságra hozzák.

Fehéroroszország már korábban kötelezettséget vállalt ugyan arra, hogy 2011-ben elvégzi a kockázat- és biztonsági értékeléseket (a stressz-teszteket), de a felülvizsgálat következtetése és ajánlásai máig nem ismertek. Időközben Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke is felszólította Fehéroroszországot, hogy nemzetközi felügyelet mellett végezze el a hiányzó vizsgálatokat, tavaly nyáron pedig az Európa Tanács parlamenti közgyűlése fogadott el az építkezés leállítását sürgető határozatot, egyelőre eredménytelenül. Továbbra sincs válasz olyan lényeges kérdésekre, mint az alacsony minőségű kivitelezés hatása a létesítmény biztonságára, vagy a repülőgép-becsapódás ellen védő boltozat hiánya. Finnországban, ahol hasonló konstrukciójú erőmű épül, a Roszatom a fukusimai tapasztalatok után utólag vállalta a védőhéjazat beépítését (1 milliárd eurós felárért), Fehéroroszország viszont nem állt elő ilyen kéréssel.

A Roszatom eredetileg az első blokk 2019-es üzembe helyezését ígérte, ezt azonban a sorozatos bakik miatt nehéz lesz tartani. Az egész beruházás kapcsán mégis az a legfőbb dilemma, hogy mi szüksége van Fehéroroszországnak egy új atomerőműre. A pangó gazdaságú országban nincs energiahiány, a tervezett két új blokk egyike kizárólag exportra termelne, miközben a posztszovjet állam szomszédai közül Oroszország maga is nagy energiaexportőr, Lengyelország és Litvánia pedig deklarálta, hogy nem kér az atom-áramból. Ezen a ponton pedig sokadszorra merül föl a magyar párhuzam: Paks II.-t is földrengésveszélyes helyre építi a Roszatom, nálunk is súlyos hiányosságok voltak a megalapozó vizsgálatoknál, a paksi beruházás körül is sűrű a titokháló, és mi sem tudjuk, mit fogunk kezdeni a relatíve drága atomerőművi árammal – ugyanúgy, ahogy a fehéroroszok.