JÁVORT Az EU-BA!

Támogasd Te is küzdelmünket a zöld és igazságos jövőért!

Nukleáris szemétség: gyerekeink és unokáink fizethetnek a rezsihazugságért

 

Elképesztő ötlettel próbálja az Orbán-kormány tovább finanszírozni politikai túlélését: miután sikerült az összes energiaszolgáltatót veszteségessé tenni az elhibázott árszabályozással és a különadók sokaságával, a további rezsicsökkentést nem fenntartható módon, az energiahatékonyság növelésével, hanem a nukleáris pénzügyi alap felélésével akarják megoldani. A PM szerint a törvénytelen, a magyar és az európai jogot sértő lépés a következő generációk nyakába varrná a felhalmozott atomszemét eltakarítását.

 

A Paksi Atomerőmű évente 20 milliárd forintot fizet a nukleáris alapba a kiégett fűtőelemek és a leszerelési hulladék majdani eltakarításának finanszírozására. A PM már többször jelezte, hogy az említett összeg kevés a várhatóan ezermilliárdos hulladékkezelési költségekre, és végül adófizetői pénzekből kell majd kifizetni a paksi áram árába be nem épített költségeket. Most viszont egy, a sajtó által megszellőztetett titkos kormányterv szerint ezt a minimális keretet is felélnék: Paksot mentesítenék a befizetésektől, a pénzt pedig rövid távon elégetnék néhány évnyi rezsicsökkentés és a féltucatnyi különadóval terhelt, kivéreztetett, tömegesen veszteségessé vált energiacég megsegítésére.

 

A PM szerint a tervek egyrészt az elhibázott energiapolitika csődjének beismerését jelentik, másrészt pedig nyíltan megsértik az atomtörvény, illetve az uniós nukleáris hulladék direktíva előírásait. Az atomszemét eltakarítását megengedhetetlen a jövő generációkra terhelni; ha a kormány fenntartható, értelmes rezsicsökkentésre vágyik, akkor támogassa végre az otthonok energiahatékonysági beruházásait (amiktől Lázár János éppen most tagadta meg az uniós támogatásokat). Az atomerőműveknek pedig meg kell fizetniük a nukleáris hulladékkezelés költségeit; ha erre nem képesek, az azt jelenti, hogy képtelenek a versenyképes árú termelésre, és akkor nincs helyük a magyar energiarendszerben.

 

A kormány nem először éli fel a jövőt napi politikai szempontok érdekében. Ez történt akkor is, amikor a magánnyugdíj megtakarításokat a költségvetés lyukainak kitömködésére használták. Ez a politika hasznosnak tűnhet annak, aki nem néz tovább a napi politika horizontján – az ország szempontjából viszont katasztrofális.

 

Photo by Tim Collins/CC

Miért harcol a kormány a rezsicsökkentés ellen?

Az államadósság és a munkanélküliség elleni, bukással végződött csaták után az Orbán-kormány most az energiahatékonyság ellen indított harcot: hamarosan uniós eljárás indulhat az országgal szemben egy olyan irányelv átvételének elszabotálása miatt, amely fenntartható rezsicsökkenést biztosíthatott volna a magyar családoknak. A Párbeszéd Magyarországért szerint újra bebizonyosodott, hogy a kormány az orosz energiafüggés fenntartásában érdekelt.

A napelemadó után itt az újabb csapás a zöld energetikai megoldásokra: az Orbán-kormány nem hajlandó honosítani az EU energiahatékonysági irányelvét, és emiatt kötelezettségszegési eljárás indulhat Magyarország ellen. Az említett irányelv az államot és az energiaszolgáltatókat is kötelezné, hogy segítsenek a lakosságnak kevesebb energiát fogyasztani – most bebizonyosodott, hogy az Orbán-kormány ezt nem akarja.

Az irányelvet január végéig kellett volna (utolsó határidőként) a magyar jogba ültetni. A szabályozás előírná, hogy évente a kormányzati épületek 3 százalékát energetikailag korszerűsíteni kell, a közbeszerzéseknél az energia-hatékony megoldásoknak előnyt kell élvezniük. Szorgalmazná az okos mérés bevezetését, és kikényszerítené, hogy az energiaszolgáltatók a bevételeik adott hányadát a lakossági energiatakarékosság támogatására fordítsák – ez utóbbival évente akár 100 ezer lakás hőszigetelését is meg lehetne oldani.

A PM megdöbbentőnek tartja, hogy az Orbán-kormány inkább büntetést fizet Brüsszelnek, de nem hajlandó hozzájárulni, hogy a családok energiaszámlája, a környezetszennyezés és az energiafüggőség fenntartható módon csökkenjen. A Fidesz láthatóan inkább az orosz energiafüggőség további fenntartásában érdekelt – erről hamarosan papírjuk is lesz az EU-tól.

Budapest, 2015. február 3.

Jávor Benedek, a PM európai parlamenti képviselője,

Szabó Rebeka, a PM elnökségi tagja

Kép forrása: http://magyarinfo.blog.hu