Másfél évtizede, 2000. január 30-án szakadt át a romániai Aurul bányavállalat zagytározójának gátja, ahonnan körülbelül százezer köbméternyi ciános szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, a Szamosba és a Tiszába. A régió legnagyobb környezeti katasztrófájának tizenöt év elteltével sincsenek a károkért helyt álló felelősei, sem kézzelfogható szabályozási vagy intézményi következményei. Népszabadság cikk
„(…)
Bár a baleset világosan megmutatta az ellenőrzési és engedélyezési rendszer hiányosságait, a szabályozásban semmilyen érdemi változás nem történt, ami a tíz évvel későbbi magyarországi vörösiszap-katasztrófához is hozzájárulhatott. Az Európai Parlamentben született egy határozat a ciános technológia betiltásáról, ám a tagállamok megosztottsága miatt a bizottság nem kezdeményezett ilyen jogszabályt, és hasonló lépés a jövőben sem várható.
Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselőjének tájékoztatása szerint járhatóbb útnak tűnik egy olyan kötelező felelősségbiztosítási rendszer bevezetése, amely túlságosan megdrágítaná a legnagyobb környezeti kockázatú bányászati technológiákat.”