JÁVORT Az EU-BA!

Támogasd Te is küzdelmünket a zöld és igazságos jövőért!

Átláthatóság, üvegzseb

Az Európai Parlamentben dolgozó képviselőket megillető költségkeret felhasználásának átláthatóvá tétele régi vesszőparipám. Kezdeményeztem, hogy a Zöld frakció tagjai számára készüljön iránymutatás a költségtérítés felhasználásának és nyilvánosságának javasolt módjairól, és részt vettem annak kidolgozásában – a Zöldek egyedüliként rendelkeznek ilyen ajánlással az összes frakció közül az EP-ben, és eddig semmiféle ellenőrzés, egyértelmű iránymutatás nem volt a parlament részéről. Mondhatnánk, nem csoda, hogy ez a probléma felkeltette a sajtó érdeklődését is, és egy széles összefogásra épülő összeurópai feltáró munka keretében országonként néztek utána a költségkeret egyik céljának tekintett honi irodafenntartási költségeknek. Ennek során kiderült, hogy vezető német konzervatív képviselők a vidéki házuk udvarán bérelnek maguktól irodát, a magyar képviselők túlnyomó többsége pedig még azt sem árulja el, van-e irodája. A munka eredményét az európai együttműködésben Magyarországról részt vevő Átlátszó publikálta, az átfogó európai szintű, és a magyar eredményeket is.

Ha érdekel, én miért tettem fel a netre már a ciklus kezdetén a költéseimet, olvasd el a projekt keretében velem készített interjút!