JÁVORT Az EU-BA!

Támogasd Te is küzdelmünket a zöld és igazságos jövőért!

Szerző: pmadmin

Az Elios-jelentés nyomában

Közzétéve:

Az Elios-ügy világos bizonyítéka, hogy a a magyar állam végleg egy politikai maffiacsoport megszállása alá került, intézményei, szervezetei nem az ország, hanem ennek a csoportnak a szolgálatában állnak. Az ügyészség szégyenteljes szerecsenmosdatása mellett a minisztériumok is azzal foglalkoznak, hogy hogyan lehet eltussolni az ügyet, megakadályozni nem csak a nyomozást és a szankciókat, de az Elios-ügy OLAF-jelentésének titkolásával még azt is, hogy megismerhessük, mi is történt valójában. Az Elios-ügy maga a Fidesz-rezsim, mindannak a szimbóluma amiről az álszent kereszténykedés, a gyűlöletkampányok, a migrációs riogatás hazug színfalai mögött ez a rezsim ténylegesen szól. A Fidesz Orbán Ráchelnek az ország kifosztásával járó feltőkésítéséhez szerzett háromszor kétharmadot. Ezt támogatja minden fideszes szavazó. 

Majd’ 4 éve, 2015. novemberében indított nyomozást a rendőrség az Elios ügyben, majd bejelentésem nyomán az OLAF is vizsgálódni kezdett a gyanús közvilágítás-rekonstrukciós közbeszerzések kapcsán. Míg a magyarországi nyomozást nagyon gyorsan lezárták bűncselekmény hiányára hivatkozva, addig az OLAF elkészítette a jelentését. A Csalás Elleni Hivatal 2018 januárjában megküldte a jelentést a Kormánynak, és igazságügyi megkeresésben a Legfőbb Ügyészséghez fordult, így kénytelen-kelletlen újabb nyomozást indított a rendőrség, melyet novemberben ismét csak bűncselekmény hiányában lezártak. A napokban Hadházy Ákos parlamenti kérdésére válaszolva Polt Péter meg is erősítette, hogy ők ugyan nem vizsgálnak semmit Elios-ügyben.

Még 2018 januárjában levélben fordultam Lázár János miniszterhez, és kértem, hogy hasonlóan a 4-es metró ügyében született OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatalához, az Elios-jelentést is tegyék a nyilvánosság számára elérhetővé. Lázár természetesen még csak válaszra sem méltatott, ahogyan utóda, Gulyás Gergely sem.

Nyáron az EP Költségvetés ellenőrzési bizottságának tagjaként lehetőséget kaptam az OLAF-jelentésbe való betekintésre, és az abban olvasottak alapján egyértelművé vált, hogy súlyos, rendszerszintű csalás folyt az Elios szinte valamennyi projektjénél. Egyértelművé vált, hogy a jelentés nyilvánosságra hozatalához fűződő közérdek legalább olyan jelentőségű, mint a 4-es metró esetében volt. Erre tekintettel 2018. július 20-án állásfoglalást kértem Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökétől, hogy milyen feltételekkel hozhatja nyilvánosságra a Kormány az OLAF-jelentést. Péterfalvi Attila szerint az ekkor még folyamatban lévő nyomozás érdekei miatt erre nem volt lehetőség, idézem szó szerint: „Jelen helyzetben tehát a nyilvánosságra hozatalnak olyan eljárásjogi akadálya van, amely a nyomozás lezárultáig – a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatát figyelembe véve – nem feloldható”.

Ahogyan korábban említettem, november 6-án lezárták a nyomozást. Az adatvédelmi biztos állásfoglalásában foglalt akadály tehát már nem állt fent, ezért közérdekű adatigénylésben kértem a jelentés kiadását Polt Pétertől és Palkovics Lászlótól.

A Legfőbb Ügyészség elutasította igénylésemet, mondván, hogy az OLAF ajánlása feljelentésnek minősül, ezért az ügyiratok részét képezi, így az abba való betekintésre csak az jogosult, akinek az eljárás lefolytatásához vagy annak eredményéhez jogi érdeke fűződik. Tehát véleményük szerint európai parlamenti képviselőként Magyarországon nem ismerhetem meg az európai pénzek elsíbolását vizsgáló OLAF jelentést – Brüsszelben ezzel szemben lehetőségem volt a betekintésre, az ügyészség tehát olyasmitől tilt el, amire egyébként jogom van az EU-ban, csak épp Magyarországon nem. A magyar ellenzéki EP-képviselőket kevesebb jog illeti meg hazájukban, mint az EU-ban.

Ennél is érdekesebb volt azonban Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) válasza. Palkovicsék ugyanis válaszukban nem sokat foglalkoztak azzal, hogy a Kormány számára elküldött jelentést kértem el, egyszerűen arra hivatkozva utasították el az igénylésemet, hogy ők nem adatkezelők. Levelükben még azt is kifejtették, hogy szerintük az európai intézmények sem hozhatják azt nyilvánosságra azt, idézem:

„az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló Európai Parlament és a Tanács 1049/2001/EK rendelet 4. cikkének (2) bekezdése szerint az intézmények megtagadják a dokumentumokhoz való hozzáférést, ha a közzététel hátrányosan befolyásolná a többek között a bírósági eljárások védelmét, továbbá az ellenőrzések, vizsgálatok célját kivéve, ha a közzétételhez nyomós közérdek fűződik.” Továbbá konkrétumok nélkül hivatkozik a minisztérium arra is, hogy az Európai Bíróság esetjoga elismeri, hogy az OLAF vizsgálati dokumentumai lezárt vizsgálatok során is mentesülnek a nyilvános hozzáférés alól.

Az ITM levelében nem tért ki arra, hogy szerintük a 4-es metróról szóló jelentés nyilvánosságra hozatalához miért fűződött nyomós közérdek, az Elios jelentéshez pedig miért nem. Ahogyan azt sem fejtette ki, hogy miért volt adatkezelő a Kormány a 4-es metró jelentés esetén, az Eliosnál miért nem. Mindenesetre ezeket a kérdéseket feltettem Palkovics miniszternek is, várom a válaszát. A mostani levelük alapján mindenesetre a kormány vagy súlyosan megsértette az uniós és hazai jogot, amikor nyilvánosságra hozta a 4-es metró OLAF-jelentését, vagy volt valami olyan KÖZérdek, ami indokolta annak nyilvánosságát, de nem áll fenn az Elios-ügyben, vagy egyszerűen összekeverik a miniszterelnök bűnöző vejének érdekeit a közérdekkel.

Az mindenesetre egyértelmű, hogy a kormány és az ügyészség elkeseredetten harcol az ellen, hogy a miniszterelnök közvetlen családját kínosan érintő csalással kapcsolatban bármilyen érdemi vizsgálat lefolyjon, a megfelelő szankciókat kiszabják, vagy akár csak hogy a tények nyilvánosságra kerüljenek. A magyar ügyészség, közigazgatás, minisztériumok fő tevékenysége ma nem az ország szolgálata, hanem egy köztörvényes alak, a miniszterelnök vejének mosdatása.

Magyarország a multik adóparadicsoma

Közzétéve:
Magyarország a multik adóparadicsoma lett, az Európai Parlament Zöld frakciója által rendelt friss tanulmány (angolul itt olvasható) kimutatta, hogy az egyes tagállamokban mekkora a ténylegesen megfizetett társasági adó és nominális adó között a különbség. Magyarországon a multik a második legkevesebb társaságiadót fizetik be az EU-ban. Nálunk már csak Luxemburgban fizettek be kevesebbet a nemzetközi cégek. Az orbáni gazdasági modell tovább épül. A terheket fizessék a munkavállalók és az állampolgárok, mert a cégeknek mást már nem is akarunk nyújtani, csak a végtelenségig kizsigerelhető állampolgárokat, és egy már-már jelképes adóterhet.
Az új tanulmány eredménye szerint a ténylegesen befizetett társasági adó az országban is működő 1318 multinacionális cég adatai alapján mindössze 7.5% volt 2011 és 2015 között. Ekkor még két kulccsal működött a társágiadó, azóta pedig már a nominális adókulcs is tovább csökkent, ma már egységesen 9%, így ma már biztosan még annál is kevesebb adóbevétel marad az államnak, mint korábban. Erről a tanulmányról írt elemzést a g7.hu portál is.

Calculator - tax © Werbefabrik - Pixabay

Ezekkel a számokkal kerültünk a második legalacsonyabb effektív adózású EU-s tagországgá.A magyar kormány évekig ekézte a multikat, miközben valójában mindent megtesz azért, hogy a magyar munkavállalók és adófizetők kárárra ők minél kevesebbet fizessenek. Az állampolgárok és dolgozók érdeke nem számít, menjen ez akár az egész társadalom kárára is. Ismerős? Nem csoda, hiszen pontosan ennek az Orbán által álmodott társadalom építésében egy következő lépés a rabszolgatörvény.

Ebben az Orbán által épített országban a magyar gazdaság versenyképessége csak azon múlik, hogy minél olcsóbban működtethető összeszerelőüzem legyen hazánkból. Ahol a nagy cégek a munkavállalóknak alacsony béreket fizetnek, és még a közösbe is szinte csak jelképesen adakoznak. Majd mikor megkapják a dolgozók a fizetésüket, az EU legmagasabb ÁFÁ-ját kell, hogy megfizessék a boltokban. Az ilyen adóztatás azt éri el, hogy a társadalmi olló folyamatosan nőni fog, az ország szétszakad, a legszegényebbeknek semmi segítség nem jut.
A megoldás természetesen nem a nemzetközi cégek elüldözése lenne, de egy igazságosabb adózásra van szükség. Ahol a cégek versenyképessége az emberek szakértelméből, nem pedig a kizsigereléséből ered. Az nem lehet, hogy a legnehezebb helyzetben lévők fizessék a legnagyobb terhet, azaz lényegében még ők támogassák a sikeresebb, szerencsésebb, gazdagabb cégeket.

Magyarországnak és az Európai Uniónak olyan adózásra van szüksége, ami a mainál sokkal igazságosabb. A tanulmány egy újabb bizonyíték arra, hogy az EU-s tagállamokban a cégek kegyeiért egy lefelé tartó adózási verseny alakult ki, aminek a végeredménye az, hogy a cégek egyre nagyobb kedvezményeket csikarnak ki a kormányoktól. A tagországoknak nem lenne szabad ebbe a versenybe belemenni, hiszen ha föladják a reményt, hogy a cégek kivegyék a részüket a közterhek igazságos megfizetésétől, akkor az államnak nem lesz pénze arra, hogy a feladatait ellássa, legyen az az utak, az oktatás vagy az egészségügy működtetésére megfelelő forrás. Másfelől pedig egyre nagyobb és nagyobb terhek fognak hárulni az egyes állampolgárokra, köztük az idősekre, gyerekes családokra, szegényekre is, a csökkenő színvonalú közszolgáltatások fenntartásában.

Ez az adózási rendszer európai szinten mást is megmutat: az adózási rendszer lényegében teljesen átláthatatlan. Egyes országokban (köztük Magyarországon is) hatalmas a szakadék a nominális és az effektív adókulcs között. De ez nem csak Kelet-Európa problémája. Belgiumban (ahol a munkavállalók adóterhe az egyik legnagyobb a kontinensen) mindössze 14%-os az effektív társasági adókulcs, miközben nominálisan 34%. Luxemburg a nominális társaságiadó 29%, valójában viszont csak 2%-ot fizetnek be a cégek. Ez egy zavaros, az állam által támogatott átláthatatlan trükközéseken alapuló rendszer. Luxemburg lényegében egy adóparadicsomként működik Európa közepén. És ne legyenek kétségeink, a kiskapukat, külön kormányzati kedvezményeket és az „adóoptimalizálási” (régi nevén adócsalási) módszereket legjobban a könyvelők és jogászok hadseregével fölszerelt óriás vállalatok tudják kihasználni, nem pedig a kis családi vállalkozások. Így nemcsak a piacokra kerüléskor, hanem az adózáskor is egy újabb hátrányt szenvednek a kisebb vagy újonnan induló cégek.

Magyarország szépen lassan megteremti azt a gazdasági környezetet, ahol nagyvállalatok a szabályok fölött, az egyedi kormányzati kedvezmények, kiemelt partneri hálózatok és zavaros megrendelések korrupt és átláthatatlan rendszerében működnek, miközben a dolgozók alacsony fizetésért, sokszáz túlórát húznak le és a legnagyobb terhek a legszegényebbeket sújtják. Tényleg ezt akarjuk?

Paks2 öt éve: a bukás históriája

Közzétéve:
Ma öt éve, 2014 januárjában állapodott meg Orbán Viktor Vlagyimir Putyinnal a paksi bővítés orosz megvalósításáról. A váratlan fordulat (még néhány hónappal korábban is nemzetközi tenderről beszélt a kormányzat) óta eltelt öt év elég hosszú idő, hogy visszatekintsünk kicsit: mit is ígért Orbán Viktor az országnak Paks2-ről, amikor a meghökkent közvéleményt kellett győzködnie arról, hogy még jobban függővé tenni Oroszországtól a magyar energiapiacot jó ötlet. Az akkori nyilatkozatokat és kormánypárti újságcikkeket olvasgatva ma is szinte eufórikus hangulatba kerülhetünk, az „évszázad üzlete” csodálatos vízióként jelenik meg a kormány előadásában, ami már-már valószerűtlenül előnyös Magyarország számára.
Öt év után  ez a csodálatos vízió sajnos szertefoszló délibábnak, egyszerűbben mondva hazugságnak bizonyult, a már-már valószerűtlenül előnyös paksi paktumról, amelyet Moszkvában aláírtak, pedig kiderült, hogy szinte egyetlen elemében sem igaz.
2014 januárjában, három hónappal a választások előtt azzal kecsegtették a magyar választópolgárokat, hogy Paks2 ideális esetben már 2023-ban termelni fog. Akkori árfolyamon 3600 milliárd forintra becsülték a beruházás költségeit, amit döntően egy „páratlanul előnyös” orosz hitelkonstrukcióból kívántak finanszírozni. Lázár János több ízben külön kiemelte, hogy a Roszatom erőműve nem csak élvonalbeli technológiai színvonalat képvisel, de Paks2 kiégett fűtőelemeit majd visszaszállíthatjuk Oroszországba , és a beruházásban 40 százalékos magyar beszállítói részarányt garantálnak , ami rendkívüli mértékben felpezsdíti majd a magyar gazdaságot. Az erőműben termelt környezetbarát, „olcsó áram” pedig nem csak a lakossági energiaköltségek leszorítását teszi majd lehetővé, de a magyar gazdaság versenyképességét varázsütésszerűen fogja növelni. Arról is beszéltek, hogy Paks2 az, ami a magyar szuverenitást és energiafüggetlenséget egyik pillanatról a másikra megteremti (igaz, azóta az erről szóló kormányzati közleményt törölték). Az akkor épp kormánypárti Magyar Nemzet publicistája az ötvenes évek agitpropkáinak hangvételét idézve egyenesen arról értekezett, hogy ő belenézett Putyin szemébe, és látta, hogy ez nekünk mind jó lesz.
Öt év után mindezzel szemben a valóság az, hogy mára nettó három év késést sikerült összeszednie a projektnek, a jövőt illetően pedig már senkinek nincsenek illúziói. 2030 előtt már a kormány sem nagyon számol Paks2 indulásával, de hogy a sorozatos tervezési, engedélyezési és közbeszerzési szerencsétlenkedés végén ténylegesen mikor is indulhat el a termelés, arról halvány elképzelések sincsenek. A költségek csupán a forint árfolyamromlásának köszönhetően mára 4000 milliárd forintra nőttek, de ha a tényleges költségeket akarjuk megbecsülni, a kamatterheket, a járulékosan szükséges rendszerfejlesztési beruházásokat és az időbeli csúszásból fakadó költségnövekedést is beleértve, akkor aligha számolhatunk 6000 milliárd forintnál kisebb költséggel. A „páratlanul előnyös” orosz hitelről kiderült, hogy annyira rossz, hogy már a kormány is csak azt keresi, hogy hogy tud kibújni belőle, de a magyar fél számára végtelenül előnytelen feltételek miatt képtelenség kiszállni belőle. A világszínvonalú technológia tulajdonképpen még nincs megtervezve az EU-s előírásoknak megfelelően, ezért Finnországban például simán visszadobta a hatóság a terveket, az oroszok úgy gondolták, hogy majd menet közben rajzolgatják őket, aztán csak lesz valahogy. Az oroszországi referenciaerőműveket sorozatos építési bakik sújtották, az első elkészült blokkot Novovoronyezsben a hálózatra kapcsolás után két héttel le kellett állítani, mert elromlott a generátor. A kiégett fűtőelemek visszaszállításának lehetősége már 2015-re kikerült a szerződésből, úgyhogy azokat majd az erőmű területén kell tárolni évtizedekig – erre vonatkozó tervek, engedélykérelmek azonban a mai napig nem készültek, ahogy költségbecslések sem. A magyar beszállítói részarányról a kormány vadul hallgat, de nagyon optimista számítások szerint talán a 10 százalékot érheti el, azaz a beruházás szinte mindenhol konjunktúrát fog hozni Oroszországtól Németországon és Franciaországon át az USA-ig, csak éppen Magyarországon nem tesz hozzá semmihez semmit. Ami munka mégis leeshet magyar vállalkozóknak – betonozás, útépítés, földmunkák, kőszállítás, más high-tech tevékenységek – azt maradéktalanul elviszi majd a széles értelemben vett Orbán és Társai Kft., Mészáros Lőrincestül, Orbán Győzőstül. Az olcsó áramról kiderült, hogy az összes szóba jöhető megoldás közül, a megújuló forrásoktól és energiahatékonyságtól az áramimporton át a gázalapú energiatermelésig, a paksi bővítés messze a legdrágább opció, talán az versenyezhetne vele költségben, ha húszezresekkel fűtenénk a Mátrai Erőművet (igaz, Mészáros Lőrinc tulajdonosnak a mi közpénzünkből ott erre is telne). Ezek a költségek pedig valóban hatni fognak a magyar versenyképességre: most építjük meg sokezermilliárd forintból a 21. századi Magyarország egyik legnagyobb versenyhátrányát. A környezetbarátság eredményeképp a Duna vize rendszeresen túlzott hőterhelésnek lesz kitéve, arról pedig, hogy ezt miképp kívánják kezelni, már idén nyáron ízelítőt kaptunk, amikor a meglevő erőmű leállítását úgy kerülték el, hogy bürokratikus trükkök sokaságával „hűtötték le” papíron a Dunát, hogy ne lépje át a mért vízhőmérséklet a leállítást kikényszerítő 30 fokos határértéket, a hatóságok lelkes asszisztálása mellett.
A szuverenitásról talán annyit, hogy amikor Oroszország alig fél évvel a paksi paktum aláírását követően elfoglalta az Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet, majd nekiállt Kelet-Ukrajnát polgárháborús övezetté alakítani, a magyar diplomácia egy kis kezdeti gyáva sunnyogás után, egyedüliként Európában, beleszállt Ukrajnába, időlegesen elzárva, és csak komoly nemzetközi nyomásra újra nyitva az oda vezető gázvezetéket, és blokkolva az ország euroatlanti közeledését.
Bármely más projektnél ennyi hazugság, tévedés, ostobaság, alkalmatlanság és hiba után világos lenne, hogy valakik szörnyű bűnt követtek el, amikor elköteleződtek mellette, ezeket sürgősen felelősségre vonnák, a szerződéseket pedig azonnali hatállyal felbontanák, hogy mentsék, ami még menthető. Kedves kormány, kedves miniszterelnök úr, kedves kormánypárti publicisták: nem Vlagyimir Putyin szemébe kellene belenézni, hanem a magyar társadaloméba, és bevallani, hogy ostobák voltunk, vagy gonoszak, mindegy is most már, de hibát követtünk el, a következőkben pedig mindent elkövetünk, hogy minimalizáljuk az általunk okozott károkat. A szerződéseket rögvest felbontjuk, a nagy mellényünket az oroszokkal várható jogviták levezénylésére irányítjuk át, Magyarország számára pedig holnaptól nekiállunk egy fenntartható, költséghatékony, álláshelyek sokaságát létrehozó, a hazai vállalkozókat helyzetbe hozó, a háztartásoknak jelentős rezsimegtakarítást hozó, megújuló és energiahatékonyság alapú energiarendszer kiépítésébe. Mert az idő valóban szorít, és mi, magyarok nem érünk rá még öt évet ezzel az elbaltázott atomerőművel szerencsétlenkedni.
paks2repül

Törvényt és uniós jogot is sért a kormány Gruevszki ügyében

Közzétéve:

Nikola Gruevszki a Magyarországra érkezését követően a kormányfő úgy nyilatkozott, hogy jogi ügynek tekintik a volt macedón miniszterelnök ügyét. Jogilag azonban világos a helyzet. Egy még mindig hatályban lévő 1968-as megállapodás, és az uniós alapszerződések szerint Gruevszki nem kaphat menekültstátuszt Magyarországon, és azonnali hatállyal vissza kell küldeni Macedóniába. Minden más porhintés és politikai manőverezés a joggal szemben, ha pedig – ahogy a legfrissebb hírek állítják -, a magyar hatóságok szemet hunytak afölött, hogy Gruevszki más országba szökjön, akkor bűnrészesek a magyar és az uniós jog megsértésében.

pic 1
Gruevszki és Orbán egy korábbi találkozójukon

1968-ban a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság megállapodott az egymásnak nyújtott kölcsönös jogsegélyről. A megállapodás jelenleg is hatályos, és érvényes Macedóniára is, hiszen Madecónia a 2001-es békeszerződés alapján jogutódja a volt Jugoszláv Köztársaságnak. Ez a megállapodás rendelkezik a felek közötti bűnügyi jogsegélyről, és azon belül a kiadatásról is. A szerződés 84. cikke szerint az államok egymás kérelmére kölcsönösen kiadják egymásnak azokat a személyeket, akik ellen a megkereső fél területén büntető eljárás van folyamatban, vagy akikkel szemben a megkereső fél bírósága jogerősen büntetést szabott ki. Kiadatásnak több esetben nincsen helye, például, ha a kikért személy a kért ország állampolgára, vagy ha az ügyet a megkeresett ország bírósága már jogerősen elbírálta, de a Gruevszki ügyre legfontosabb kiadatási tilalmat a szerződés 89. cikke határozza meg: ha a megkeresett ország megítélése szerint a bűncselekmény politikai bűncselekménynek tekintendő, akkor kiadatásnak nincsen helye. Ugyanakkor a genfi egyezmény, az EU 2011/95 Irányelve, valamint magyar menedékjogról szóló törvény szerint nem lehet menekültként elismerni azt a személyt, aki az országba menekültként történő befogadását megelőzően súlyos, nem politikai bűncselekményt követett el.

 

Az ügyben tehát két fontos kérdésként merül fel. Egyrészt, hogy mi tekintendő és mi nem tekintendő politikai bűncselekmények, másrészt pedig hogy a korrupció vajon súlyos bűncselekménynek minősül-e?

Politikai bűncselekménynek az államberendezkedés, az állam biztonsága a kormányzat működése elleni cselekmények számítanak, amelyeknek a célja az államban működő rendszer megbuktatása vagy az ország politikai és gazdasági stabilitásának aláásása. Ilyen például a lázadás, a hazaárulás, bizonyos esetekben a terrorizmus stb. Minden más bűncselekmény nem politikai bűncselekmény.

Egyértelműen nem tartoznak a politikai bűncselekmények körébe ugyanakkor a pénzügyi vagy a közbizalom elleni bűncselekmények, mint például a korrupció. Annak a megítélése ugyanis, hogy a közpénz ellopása bűncselekményként értelmezendő nem függ politikai megítéléstől. Nincsen olyan, hogy ha a haver lop az rendben van, ha a politikai ellenfél, akkor az bűncselekmény.

A súlyos bűncselekmények ügyében pedig világosan eligazít az uniós alapszerződés 83. cikke. Eszerint

83. cikk
(az EUSz. korábbi 31. cikke)
(1) Az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott irányelvekben szabályozási minimumokat állapíthat meg a bűncselekményi tényállások és a büntetési tételek meghatározására vonatkozóan az olyan különösen súlyos bűncselekmények esetében, amelyek jellegüknél vagy hatásuknál fogva a több államra kiterjedő vonatkozásúak, illetve amelyek esetében különösen szükséges, hogy az ellenük folytatott küzdelem közös alapokon nyugodjék.
Ezek a bűncselekményi területek a következők: terrorizmus, emberkereskedelem és a nők és gyermekek szexuális kizsákmányolása, tiltott kábítószer-kereskedelem, tiltott fegyverkereskedelem, pénzmosás, korrupció, pénz és egyéb fizetőeszközök hamisítása, számítógépes bűnözés és szervezett bűnözés.

Gruevski Magyarországon politikai menedékjogot kért, pedig az általa elkövetett bűncselekmények semmilyen módon nem értelmezhetőek politikai bűncselekményként. Az uniós alapszerződés alapján ugyanakkor egyértelműen súlyos bűncselekménynek minősül a korrupció.  Az EU 2011/95 Irányelve alapján tehát nem adható menedékjog számára. A hatályban lévő magyar-jugoszláv megállapodás alapján pedig egyértelműen ki kell adnunk Macedónia számára.  A magyar hatóságoknak normális esetben nincsen mérlegelési joguk: Gruevskit azonnal vissza kellene küldenünk a macedón hatóságoknak. Kivéve persze, ha a korrupció Magyarországon a komrányzat szerint védendő értéknek minősül

A 4-es metró botrány érintettjeinek tündöklése a NER-ben

Közzétéve:

Nagy dérrel-dúrral harangozta be tavaly az OLAF jelentésének nyilvánosságra hozásakor a kormány, még az európai léptékű wunderwaffét, Deutsch Tamást is bevetve, a 4-es metró körüli, „minden idők legnagyobb korrupciós botránya” elleni könyörtelen fellépést. Az a kérdés ugyan nyitva maradt, hogy ha ilyen súlyos az ügy, miért kellett az OLAF-ra várni, amely vizsgálata során minden dokumentumot a magyar hatóságoktól kapott meg? Mi tartotta vissza a kormányt hét éven keresztül, hogy a rendelkezésükre álló bizonyítékok alapján eljárjanak, és miért kellett csupán akkor akcióba lendülni, amikor az Unió Csalás Elleni Hivatala letette jelentését az asztalra? De spongyát rá, az eltökéltség a fontos, lett vizsgálóbizottság, Polt Péter is szigorúan összevonta a szemöldökét, mintha egy indexes véleménycikk szerzője elleni eljárás közepén valaki arra vonatkozó bizonyítékokat tartalmazó konténerrel zaklatná, hogy Tiborcz István téglánként ellopta a Parlamentet, és wellnessszállót épített egy eldózerolt árvaház helyén. Volt tehát elszánás, bízhattunk benne, hogy most aztán maradéktalanul fel lesz göngyölítve az ügy. Aztán eltelt egy év, és a nagy vizsgálat odáig jutott, hogy Medgyessy Péter. Se további gyanúsítottak, cégek, pártok, üzleti szereplők, a kenőpénzek folyásának aktív vagy passzív részesei. Beszédes csend, annyi bizonyos. És ha kicsit megkapargatjuk az ügyet, arra is rájövünk, hogy miért ez a tanácstalankodás a trombitaszóval meghirdetett erőteljes kezdés után. Kicsit hosszadalmas írás következik, és a végére csak sokkal szomorúbbak leszünk, mint eddig. Kicsiben összesűrítve az egész korrupt magyar valóság fog visszaintegetni nekünk, amely pártokon és kormányokon átível, és megcáfolhatatlan bizonyítékként fog szolgálni számunkra, hogy a trutyi mindig a víz színén úszik. Csak közben az ország fuldoklik a víz alatt, bár a felszínen kétségkívül vidám az élet.

 Az összeállítás tényfeltáró cikkek, hazai és külföldi cégadatok, ügyészségi iratok, hatósági levelezések, az ICIJ offshore adatbázisa és egyéb információk alapján készült.

pic 2

 

Az Európai Parlament Költségvetési ellenőrző bizottságának delegációja a 4-es metrón (középen Ingeborg Graessle, a bizottság elnöke)

A vádak

A négyes metró beruházásával kapcsolatos OLAF-jelentést lassan két éve, 2017 februárjában hozták nyilvánosságra. A csalás elleni hivatal szerint a projekt során megvalósított szabálytalanságok becsült pénzügyi összhatása 167 milliárd forint. A jelentés legnagyobb visszhangot kiváltó része az, amelyik az Alstomnak a metrókcsi-beszerzés érdekében történt lobbizásával és a korrupcióval foglalkozott. Ez nem véletlen, hiszen a Medgyessy Péterhez kapcsolódó tanácsadói cég is érintett ebben a korrupciós ügyben, fideszes politikusok, és a kormánypárti sajtó egyenesen az évszázad korrupciós botrányának nevezték azt. Az üggyel összefügésben a Központi Nyomozó Főügyészség 2017. január 23-án rendelt el nyomozást, amikor az OLAF jelentése már a magyar haságok birtokában volt. A nyomozás határidejét többször is kitolták, 2018 augusztusában a Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint az addig eltelt időben mindösszesen 5 embert hallgattak ki, és a vizsgálat még felderítési szakasznál tart.

Az OLAF-jelentés szerint „A nyomozás során az OLAF megállapította, hogy az Alstom SA két magyar céggel kötött tanácsadói szerződést többek között olyan szolgáltatásokra, mint az Alstom SA érdekében való “lobbimunka” a 2-es és 4-es metró kocsijainak szállítása ügyében. A két cég közül az egyik az AssistConsult KFT és egy másik, konkrétan megnevezett tanácsadócég”. Az AssistConsult Kft. a Medgyessy Péterhez köthető cég. Ezzel a szállal részletesen és nagy terjedelemben foglalkozott a sajtó, így – az AssistConsult esetleges felelősségét nem vitatva és kisebbítve – ebben az anyagban a többi érintett cég és személyek ügyével foglalkozom. Róluk ezt találjuk a jelentésben: „Az Alstom csoport másik, megnevezett magyar tanácsadó cége általános “képviseleti szerződést” kötött az Alstom Power Hungaria Zrt-vel, legalább 2004-től, éves díjért. 2007. február 15-én (vagyis 8 hónappal azután, hogy Budapest Önkormányzata és az Alstom Transport SA aláírták az a gördülőállomány szállításáról stb szóló szerződést) ez a tanácsadó cég is külön “szerződést” írt alá az Alstom International Ltd-vel és az Alstom Transport SA- val. Az OLAF megemlíti, hogy a szolgáltatások ellenértékeként több mint 1,25m (millió euro) folyt be a cég számlájára.” A többi cégről szűkszavúan ennyit találunk az OLAF anyagában: „Végezetül pedig az OLAF megemlíti, hogy a fentieken kívül két igen nagy értékű és igencsak megkérdőjelezhető tanácsadási szerződés köttetett két nem magyar céggel 9 nappal a metrószerződés aláírása után. Ezek a cégek is rendkívül nagy összegű kifizetéseket kaptak, állítólag a metró projektben nyújtott szolgáltatásaikért (pedig a projektszerződést ekkorra már aláírták).”

Az OLAF-jelentés az AssistConsult kivételével nem tárja fel azoknak a cégeknek a kilétét, akik szintén tanácsadói szerződést kötöttek az Alstommal. A többi cégről a sajtóban jelentek már meg információk, ezekre vissza is fogok térni, de az első anyag, ami pontosan ismerteti valamennyi céget, egy osztrák ügyészségi irat, amelyet az atlatszo.hu tett közzé tavaly májusban. Az Európai Igazságügyi Együttműködési Egységnek címzett osztrák ügyészségi anyag szerint az Alstommal tanácsadói szerződést kötött az Eurocontact GmbH osztrák, a Hansen Consulting Aps dán, a Honfran Kft magyar, valamint az AssistConsult szintén magyar cégekkel.

Az Ausztriában zajló nyomozás az Átlátszó cikke szerint az Eurocontact mögött álló Aczél Zoltán és Alexander Zach osztrák állampolgárok ellen folyt pénzmosás bűntette, hűtlen kezeléshez nyújtott bűnsegély és vesztegetés miatt, valamint Terner Géza magyar állampolgárral szemben vesztegetés miatt.

„Aczél Zoltán, Alexander Zach és Terner Géza azzal volt gyanúsítható, hogy tudatos és akaratlagos együttműködésben 2005 eleje óta Ausztriában és Magyarországon magyar hivatalos személyeknek, az ő javukra vagy politikai pártok javára anyagi előnyt nyújtottak, hogy a nemzetközi üzleti forgalomban 2006-ban megkapják az Alstom vállalatok számára a Budapesti Közlekedési Vállalatnak (BKV) a 2-es és 4-es metróvonalra vonatkozó, metrószerelvények szállításával kapcsolatos szerződést, illetve, elfogult okokból előnyben részesítsék őket, vagy egyáltalán előnyt szerezzenek a nemzetközi versenyben.”- fogalmaz az osztrák ügyészségi irat. A gyanú szerint az Aczél által vezetett Eurocontact Public Affairs GmbH-nak a francia és a brit Alstom cégek átutaltak 2,29 millió eurót annak érdekében, hogy tanácsadói szerződéseket kössenek az Eurocontacttal és más cégekkel, ám a ténylegesen nem nyújtott szolgáltatásokért fizetett milliós összegek átutalásával ennek megfelelő vagyoni hátrányt okoztak az Alstom vállalatoknak. A Nagy-Britanniában zajló pernek is az alapja az, hogy az Alstom egyes vezető munkavállalói így kárt okoztak az Alstomnak. Az osztrák perben végül nem marasztalták el a gyanúsítottakat, aminek az oka elsősorban az érintettek oldalán elmaradt gazdagodás, illetve a cég számára a PR-tevékenységért kifizetett sikerdíjat sem találta túlzónak a bíróság. Akit részletesebben érdekel a bíróság indoklása, annak ajánlom az atlatszo.hu oldalon közzétett dokumentumot, amelyből megtudjuk például azt – a történet szempontjából később fontos – információt, hogy az osztrák terhelteket melyik ügyvédi iroda képviselte, illetve azt is, hogy a Eurocontact egy nevadai hátterű, panamai bejegyzésű offshore cég szlovákiai számlájára utalta az Alstomtól kapott több, mint 2 millió eurót, így immár követhetetlenné téve a pénz útját, annak végállomását. De az osztrák per alapja is az a brit Serious Fraud Office, a Súlyos Csalási Ügyek Hivatala (továbbiakban SFO) által kezdeményezett, bírósági perbe torkolló eljárás volt, amely a mai napig folyik Londonban, és amely az Alstom vezető tisztségviselői ellen indult, azzal a váddal, hogy jelentősen megkárosították a céget, illetve a részvényeseket, amikor jelentős összegeket folyósítottak megalapozatlanul tanácsadásra és más tevékenységekre. Magyarán a kenőpénzek megléte úgy bukott ki, hogy indokolhatatlan költségekként merültek fel a cégnél, ebből pedig az SFO korrupcióra következtetett. Az SFO jogsegélykérelme nyomán indult az osztrák eljárás, de azzal szemben a brit per a mai napig zajlik vesztegetés miatt 2015-től a brit Alstom üzleti fejlesztési igazgatója, majd 2016-tól a cég vezetője ellen. Az SFO-tól származó információm szerint hamarosan döntés várható a perben, és utalnak jelek arra, hogy új, lényeges bizonyítékok kerülhettek elő.

pic 3

A brit Súlyos Csalási Ügyek Hivatala

Ismerős és titokzatos tanácsadó cégek és akik mögöttük állnak

Érdemes közelebbről megnézni az osztrák ügyészségi iratban felbukkanó cégeket, amelyek a kirajzolódó kép alapján közvetítőként játszhattak szerepet a korrupciós pénzek eljuttatásában az Alstomtól a végső kedvezményezettekig.

  1. Honfran kft.

A Honfran Kft. érintettségéről a Magyar Idők írt először, bár részleteket a lap nem közölt. Valamennyivel többet lehet megtudni a cégről az osztrák ügyészségi anyagból, eszerint a Honfran az Alstomtól az Alstom és a BKV által megkötött szerződés értékének 0,05%-át plusz 420 ezer eurót kapott sikerdíjként. Az Opten céginformációs honlap szerint a kérdéses időszakban a cég tulajdonosai a cégvezetőkön kívül ír és panamai offshore cégek voltak. A Honfran a közbeszerzési értesítő szerint 2008 és 2011 között a BKV és az Állami Autópálya Zrt. pályázatain nyert el nem túl nagy összegű megbízásokat.

    2.  Eurocontact Public Affairs GmbH

Az index.hu 2016. április 4-ei cikkében írt a cégről az Alstom-üggyel összefüggésben, melyben ismertetik az SFO tájékoztatását. „Az SFO az Index kérdésére további információkat küldött, ezek szerint négy Alstom-vezető más, egyelőre meg nem nevezett gyanúsítottal együtt 2006. január 1. és 2007. október 18. között bűnszervezet tagjaiként korrupciós bűncselekményt megvalósítva 2,3 millió euróig terjedő összeget adtak, vagy beleegyeztek, hogy adnak a BKV Zrt. tisztviselője vagy tisztviselői, ügynökei részére. Az összeget az Alstom és az osztrák Eurocontact Public Affairs GmbH között 2006. június 8-án létrejött tanácsadói megállapodás keretében járó díjnak álcázták, és céljuk az volt, hogy az Alstom Group kedvező bánásmódban részesüljön a 2-es és 4-es metró szerelvényeinek beszerzésére kiírt tenderen.” Szintén említést tesz a cikk arról, hogy „Az Eurocontact neve nem ismeretlen Magyarországon. Mint arról beszámoltunk, 2006-ban, majd 2008-ban is fontos témaként foglalkozott az osztrák sajtó azokkal a felvetésekkel, hogy a Strabag építőipari konszern egyes magyar pártokat „pénzadományokkal” segített. A 2006-os ausztriai választási kampányban merült fel először, hogy a Strabag konszern az Eurocontact nevű pr-cégen (az Eurocontact Consulting GmbH tulajdonosainak, Peter Aczelnak és Alexander Zachnak az érdekeltségi körébe tartozó Euro:Contact Hungary Tanácsadó Kft.-n)  keresztül több millió eurós támogatást nyújtott a magyar szocialistáknak és szabad demokratáknak.” Az Eurocontact természetesen a vádakat nem ismerte el.  Az osztrák ügyészségi anyag szerint az Eurocontact sikerdíjként a szerződéses összeg 1%-át, mintegy 2,29 millió eurót kapott.

2014 márciusában az Átlátszó is foglalkozott részletesen az Euro:contact Kft.-vel. A cikk a Strabag-botrányra fókuszált, de kiderül belőle, hogy a cég, illetve annak jogutódja a Mantea W Consulting Tanácsadó Kft. 2011-ben megszűnt. A cégiratokból is látszik, hogy az alapítói Aczél Zoltán és Alexander Zach. Közülük az előbbi, Aczél Zoltán lesz az érdekes, hiszen az ausztriai per során kiderült, hogy Alexander Zach 2005-ben kilépett a cégből, és üzletrészét Aczél Zoltánra ruházta át. Mielőtt rátérek részletesen Aczél Zoltánra, előtte nézzük meg a harmadik céget is.

     3. Hansen Consulting APS

Ez a dán bejegyzésű cég kapta a legnagyobb összeget az Alstomtól. (A Medgyessy-féle Assistconsult a szerződéses összeg 0,3%-át.) Az osztrák anyag szerint a sikerdíja, a szerződéses érték 2,02 %-a, ami – ahogyan azaz index.hu korábban idézett cikkében megszólaltatott SFO szerint –  több, mint 5 millió eurónak megfelelő összeget jelentett. A ma már nem működő cég tulajdonosi hátterének megismeréséhez a dán cégjegyzéket hívtuk segítségül. A Hansen adatai között megtalálható a cég 2005/2006-os pénzügyi évre vonatkozó éves jelentése, melyben feltűnik a Barrage Consulting GmbH, mint a cégcsoporthoz tartozó cég. A Barrage Consulting neve akkor bukkant fel, amikor az osztrák Profil újság 2008-ban cikksorozatban mutatta be, hogy hogyan került a Strabagtól több millió euró magyar politikusokhoz és pártokhoz építkezési nagyberuházások elnyerése érdekében. Az osztrák lap információit feldolgozó indexes cikkből ez derül ki: „A Profil mostani cikkében megemlíti még azt is, hogy 2005 februárjában egy bizonyos Terner Géza nevű ember a Barrage Consulting Gmbh nevében két számlát állított ki Aczélnak (Zoltán)”.

A Barrage Consultinggal való kapcsolaton túl, Terner Géza szoros kötődését erősíti az is, hogy egy,  a Terner által vezetett másik dán cég, a Power Investments APS menedzsmentjében található egy bizonyos Neil Gordon Smith, aki tagja volt a Hansen Consulting vezetésének is.

Az Alstom-botrányban tehát minden jel szerint két igen aktív és kiterjedt kapcsolatokkal rendelkező személy, Aczél Zoltán és Terner Géza játszottak kulcsszerepet. A két személyt nem csupán az Alstom ügy kapcsolja össze, hiszen Terner Géza Aczél Zoltán apósa. Terner Géza egyike annak az 5 embernek, akit az Alstom-ügyben folyó nyomozás miatt kihallgatott a rendőrség, de utána elszökött, jelenleg rendőrségi körözés alatt áll. Sajtóinformációk szerint Izraelben tartózkodik. A Heti Válasz Strabag-botrányról szóló cikke szerint „a Strabag többnyire a Bau Holding nevű leányvállalatán (esetleg ez utóbbi cég budapesti „kirendeltségén”, a Számító- és Ügyviteli Központ Kft.-n) keresztül fizetett az Euro:contactnak. Aczél innen legalább félmilliárd forintot utalt tovább az apósa, Terner Géza által ellenőrzött érdekeltségekhez, köztük egy Seychelle-szigeteki offshore társasághoz (…) Úgy tudjuk, az após papíron „üzletviteli tanácsadóként” alvállalkozott Aczélnak, ami annyit jelent, hogy egy tanácsadó tanácsadójaként részesült a Strabag pénzeiből.” 2015-ben egy interjú jelent meg a Privát Kopó bűnügyi magazinban. Ebben egy névtelenséget kérő férfi, aki állítása szerint a nagyberuházásokhoz kapcsolódó korrupciós pénzek szállítójaként tevékenykedett éveken keresztül, az alábbiakat állította Aczélról:

„A korrupciós pénzek a Strabag akkori „kijáróemberétől”, az osztrák-magyar állampolgárságú Aczél Zoltántól kerültek a „táskahordóhoz”.”

„A Strabag sikereit „elősegítő” korrupciós pénzek 80 százaléka készpénzben, táskákban, 20 százaléka offshore cégen keresztül érkezett a „táskahordóhoz”. Az offshore cég Aczél Zoltán érdekeltségébe tartozott.”

„A fideszeseket közvetlenül a Strabag úgynevezett „lobbistája”, Aczél Zoltán „intézte”, a megállapodás szerint Simicska Lajoson és Nyerges Zsolton (Közgép Zrt.) keresztül. Aczél gyakorlatilag napi kapcsolatban állt az említett pénzemberekkel.”

Ezeket az állításokat tényszerűen nem lehet igazolni, de a bizonyítható gazdasági összefonódások legalábbis nem gyengítik a fenti vádak igagazságtartalmát.

pic 4

 

 

 

 A fideszes szál

Joggal gondolhatnánk, hogy azok a szereplők, akik a Fidesz által az évszázad korrupciós botrányának nevezett korrupciós ügyében érintettek, a Fidesz révén nem juthatnak zsíros falatokhoz. Ennél nagyobbat nem is tévedhetünk. Először a hvg.hu kiváló, 2017. március 12-i tényfeltáró cikke alapján tekintsük át, hogy Aczél és Terner miképpen  kapcsolható a Fideszhez. A lista nem tekinthető teljeskörűnek, de jól mutatja a szoros gazdasági kapcsolatok kialakulását.

„(Aczél) bizalmi kapcsolatot épített ki a Fidesz egykori pénztárnokával, a 2015-ben kegyvesztetté vált Simicska Lajossal, aki 2009-ben a köztévétől sok százmilliós megbízásokat elnyerő Hung-Ister Filmprodukció Zrt. felügyelőbizottsági helyével kínálta meg. Az fb-ben többek között Vida Ildikó korábbi adóhivatali elnök, jelenlegi Közgép-vezérigazgató is megfordult.”

„A Terner–Aczél család a római parton is megvetette a lábát, nem is akárkik társaságában. A Duna melletti több mint egyhektáros telken az Orbán barátjaként emlegetett Garancsi István cége, a Market Építő Zrt. épít luxuslakóparkot. A beruházást a Terrassa Kft. jegyzi, amely a Wel Holding birtokában van. Utóbbi tulajdonosai között található a MET révén az orosz gázüzleten is nagyot szakító Nagy György, illetve Terner-Aczél Anita, Aczél Zoltán felesége, aki az ATI Group révén veszi ki a részét a lakópark-beruházás hasznából, szépen kirajzolva a rendszereken és pártokon átívelő üzleti vonalat.”

Mielőtt folytatnám a hvg.hu cikkében leírt további érdekeltségek ismertetését, ismerkedjünk meg egy dán céggel is, az Ayudate Investments Aps-sel, ugyanis a cég kulcsszerepet látszik játszani a Terner-Aczél cégbirodalom sikereiben. Legyen meg itt a cég dán cégjegyzéki adatlapja, valamint az opencorporates.com-on fellelhető információk is. Az utóbbi oldalon láthatjuk, hogy a cég korábbi neve Power Investments volt,  és ez – mint korábban láttuk – közvetlenül Terner Gézához kapcsolható. A dán Ayudate magyarországi tevékenységét sok esetben a 2018 májusáig Ayudate Holding Kft. néven, majd ezt követően Masasa & Partners Kft. nevű magyarországi cégen keresztül gyakorolta. És akkor visszatérve a hvg.hu cikkéhez, nézzük, hogy a páros az Ayudate-n keresztül milyen üzletekben vett részt:

„A Rogán-féle letelepedésikötvény-biznisz környékén is feltűnt Terner, aki a nevét viselő GmbH, illetve a dán Ayudate Investments révén is beleharapott a nagy üzletbe. (…) ”

„De maradt ideje arra is, hogy bekapcsolódjon a Szijjártó Péter vezette külügy nemzetközi kereskedőház-hálózatának építésébe is. A külügyi tárca által életre hívott Magyar Nemzeti Kereskedőház egyik kiterjesztett karjaként Etiópiában keresett befektetési lehetőségeket az azóta Magyar–Afrikai Fejlesztési Kft.-re keresztelt vállalkozással, amelynek ügyvezetője volt.”

A letelepedési kötvényhez és a kereskedőházakhoz kapcsolódó érdekeltségeket a 444.hu tárta fel részletesebben 2016-os cikkében.

„(Az Ayudate) 2013-ban megvette, majd két év múlva eladta a Juventus rádiót.” „

(Az Ayudate) Még abban az évben (2013-ban) bevásárolta magát a TRSZ Gyenge- és Erősáramú Hálózatépítő Kft.-be. A cég ezután kettévált: a nevet továbbvivő vállalkozást tavaly tavasszal a bécsi székhelyű Belfry Holding vette át: mindkét cégnek Aczél Tamás (Zoltán apja) lett az ügyvezetője, akinek az irányítása alatt a társaság egyre zsírosabb üzletekhez jutott.”

Most térjünk át azoknak az eseteknek az ismertetésére, amelyek a hvg. cikkében nem szerepelnek, vagy bővebb kifejtést igényelnek.

2016 elején az Ayudate Kft. bevásárolta magát a vasúti biztosító berendezési hálózatok telepítésével foglalkozó ProMontel Invest Zrt-be, amely a pro MONTEL Távközlésfejlesztési és Kivitelező Zrt. egyedüli részvényese. 2018 eleje óta közvetlenül a dán Ayudate a cég egyedüli részvényese. A Pro Montel a honlapján közzétett referenciák szerint alvállalkozóként is rengeteg megbízást kapott többek között a BKV-tól és a MÁV-tól is, de az Ayudate tulajdonszerzése óta közös ajánlattevőként számos, főleg az MVM által kiírt közbeszerzésen nyert. Természetesen főként EU-s pályázati pénzekből megvalósuló közbeszerzésekről van szó.

De az Ayudate egy másik, igencsak szimbolikus üzlettel, a déli határzár kerítésével is nagyot kaszált a Metalcom Zrt.-n keresztül. A szentesi fideszes politikus, Bozó Zoltán résztulajdonát is képező Metalcom résztulajdonosaként említi az Ayudate-t a határzár telepítésekor írt cikkében a hvg.hu is.  Ellenőrizve a céginformációkat azt látjuk, hogy a Metalcom 2015-ig kft-ként működött, így könnyen ellenőrizhető annak tulajdonosi szerkezete, mely szerint 2013-tól 2015 év végéig tulajdonos az Ayudate Holding Kft. A részvénytársasággá átalakult cég tulajdoni viszonya nehezebben átlátható, de az kiderül, hogy a részvény átruházását korlátozza az alapító okirat, tehát jó eséllyel az Ayudate még ott van a cégben. Bónuszként az átlátszó a közelmúltban írt arról, hogy a kerítést öt évig 6,5 Milliárd forintért a Metalcom üzemelteti tovább. Így az építéssel és a fenntartással a Metalcom, illetve annak tulajdonosai majd’ 25 milliárd forinttal gazdagodnak.

Belfry, az új építőipari csodacég.

Kicsivel feljebb említettem, hogy az Ayudate 2013-ban érdekeltséget szerzett a most Belfry-néven működő cégcsoportban, A Belfry PE Kft-ban jelenleg is vezető Aczél Tamás, Aczél Zoltán édesapja. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy Aczél Tamás 2014 és 2018 között a STRABAG Szolnoki Aszfalt Kft. ügyvezetője volt. Akkor a cég neve BELFRY SZOLNOKI ASZFALT Kft., melynek tulajdonosa pedig az osztrák Belfry Holding GmbH volt. Ez utóbbi osztrák Kft. a magyar Belfry cégek tulajdonosa, amelynek tulajdonosa az osztrák cégnyilvántartás szerint az a Neubauer & Partner nevezetű osztrák ügyvédi iroda, aki az osztrák perben képviselte Aczél Zoltánt.

A g7.hu 2018. március 28-án alapos cikkben foglalkozott a Belfry gazdasági felívelésével, annak titokzatos tulajdonosi hátterével, ennek legérdekesebb pontjait alább ismertetem:

„Egy gyakorlatilag ismeretlen és maroknyi alkalmazottal működő cég (Belfry) sorra nyeri az állami út- és vasútépítéseket Magyarországon a Strabag konzorciumi partnereként. ”

„Becslésünk szerint hatvanmilliárd forintnyi állami megrendelés kerülhetett a magyar Belfry-cégekhez, amelyeknek együttesen alig több, mint húsz alkalmazottjuk van. A cégeket egy osztrák kft. birtokolja, amelyet egy bécsi ügyvéd nevére írtak. A valódi tulajdonosról viszont csak találgathatunk – amit megkönnyít, hogy a cégek a nyilvánosan elérhető adatok szerint kizárólag Mészáros Lőrinchez köthető alvállalkozókkal dolgoznak. Ráadásul az osztrák Belfry-nek közös cége van a horvátországi Eszéken a Mészáros Lőrinc szoros üzlettársa, Szíjj László tulajdonában álló Duna Aszfalttal.”

„A magyar építőiparban nehéz labdába rúgni politikai kapcsolatok nélkül, és ezt az osztrák, a régiós és az orosz korrupciós viszonyokat is jól ismerő Strabag is tudhatja. A Strabag lelkesen nyújtja a tao-támogatásokat, és a felcsúti Puskás Akadémia FC egyik kiemelt támogatója is. De nem csak a Strabag, hanem a Belfry is. Később ahogy megjelent Mészáros Lőrinc az eszéki fociklubnál, az NK Osijeknél, a Belfry is követte.”

Nagyot talán nem tévedek, amikor azt állítom, hogy az egykoron a Fidesz által közellenségként gyűlölt Strabag mára Mészáros fontos üzlettársává vált, és ebben a virágzó kapcsolatban élénk szerepet látszik játszani a Strabag lobbistája, Aczél Zoltánhoz is kapcsolható Belfry is. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a Strabag 4 legnagyobb részvényese között egy ciprusi cégen keresztül Putyin egyik oligarchája, Oleg Gyeripaszka található 25,9%-os részesedéssel.

Akik mindig a víz színén úsznak

Nyomozásunk során eredetileg a 4-es metró korrupciós ügyének hátterét igyekeztük volna feltárni. Amint túlléptünk azonban a Fidesz által a nyilvánosságnak feldobott Medgyessy-szálon, és az elérhető dokumentumok alapján a további érintettek nyomára próbáltunk bukkanni, pillanatok alatt szembejött egy különös cégháló, és néhány érdekes „üzletember”, akik – jóllehet teljesen nyilvánvalóan kulcsszerepet játszottak az ügyben – valamiért elkerülték a kormánykommunikáció reflektorfényét. Pedig jelenlétük nem csupán a 4-es metró botrányban szembeötlő, de szorosan köthetők a korábbi kormányok, és általában a magyar pártok legendás Strabag-féle finanszírozásához is. Aminek során már felbukkannak az első jelei a Fidesz felé való kapcsolatoknak: az ügy tanúi szerint Aczél intézte volna a „fideszeseket”. Tovább kutakodva azonban hamar világossá vált: Aczél Zoltán és Terner Géza nem csupán az előző kormányok idején helyezkedett ügyesen. Kapcsolati hálójukat, üzleti lehetőségeiket hatékonyan mentették át a NER-be is. Úgy tűnik, arra a fajta a szolgáltatásra, amit ők tudnak nyújtani, a NER-nek legalább akkora szüksége van, és a szolgálatot meg is hálálják. A korábbi kormányok korrupciója elleni hangzatos fellépés, az elszámoltatási biztosok és kirakatperek pedig csupán annak elkendőzésére szolgálnak, hogy a Fidesz nem csak hogy központosított, állami, rendszerszerű szintre fejlesztette a rendszerváltást követő Magyarország túlságosan alkalomszerű, esetleges, decentralizált korrupciós mintázatait, de ebben ugyanazokra az emberekre is támaszkodott, akik korábban üzemeltették a korrupciós mechanizmusokat. És nem csupán maradékok hullottak nekik. A NER legbizalmasabb és legsötétebb ügyleteibe engedték be őket, a letelepedési kötvény biznisztől a kereskedőházakig. Azokba a közvetlenül Rogán Antal és Szíjjártó Péter által felügyelt korrupciós machinációkba, amelyek egyetlen és kizárólagos célja a Fidesz legszűkebb köreinek feltőkésítése volt. Cserébe a Fidesz még az általuk szimbolikus magasságokba emelt korrupciós ügyeket, mint a 4-es metróé is, elsikálja, hogy megvédje átörökölt korrupciós szolgáltatóit. Nem a rendszer peremén vegetálnak, hanem annak szívében virágzik tovább az üzletük. Az ő szorgalmas, rendszereken átívelő aprómunkájuk is viszi a hátán a NER-t. És azoké, mint például a Strabag, akik mindig készek részt venni a politika megvásárlásában, függetlenül attól, hogy liberális vagy illiberális a demokrácia, amit meg kell kenni. És akiknek elévülhetetlen érdemei vannak nem csak a demokrácia liberális válfajának korrumpálásában, hanem illiberális változatának stabilizálásában is. Ezúton köszönjük nekik.

 

Nem, nem jön ki a paksi matek

Közzétéve:

Az Index hétfői cikke szerint „Felrobbant az áram ára”, a magas áramár miatt az „atom (…) hirtelen nagyon jó üzlet lett”, és ebben az esetben „kijöhet a paksi matek”, amely a 40 eurós árszintnél reménytelennek látszott. De tényleg jó üzlet lett-e az atom, és kijöhet-e a paksi matek? Nézzünk jobban a kissé hatásvadász című cikk állításai mögé. Látni fogjuk, hogy a jelenlegi árak nagyon keveset mondanak a hosszú távú árszintről, nincs áramárrobbanás, a tapasztalt emelkedés részben előre kiszámítható, részben időleges hatások eredménye, részben pedig olyan tényezők hatása, amelyek kevéssé határozzák meg hosszú távon az árampiacot. A paksi matek pedig továbbra se jön ki.

Felrobbant-e az áram ára?

Elöljáróban jegyezzük meg, hogy áramár-becsléseket adni egy-két évnél hosszabb távra csak nagyon óvatosan lehet, az árat befolyásoló végtelenül sok tényező miatt, így azok az előrejelzések, amelyek a Paks2 szempontjából döntő 2030-2040-es évekbeli áramárra vonatkoznak, kellő óvatossággal kezelendők. Trendeket lehet azonosítani, különböző tényezőket lehet valószínűsíteni, de az ezek összesített hatására kialakuló árszint becslése mindig nagyon bizonytalan lesz. A mai áramárak pillanatnyi alakulásából mindenesetre biztosan nem lehet helytálló következtetéseket levonni arra, hogy 15-20 év múlva hol fog állni az áramár. De valójában még a jelenlegi áramárak sem „robbantak fel”. A magyar piac szempontjából döntő fontosságú német áramárak az év eleji 35 euró körüli árszintról átlagosan 50-55 euró körüli árszintig kúsztak novemberre (egyébként a nyári hónapok óta csökkennek, nem pedig robbannak). Nagyon hasonló az árak alakulása a régiós árampiacon – 50-55 eurós árszint, nyár óta csökkenő tendencia.

 

graph 5

Napi piaci áramár Németországban 2018-ban

 

graph 6

 

 

 

Átagos ár euró/MWh Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában és Romániában

Ez finoman szólva sem tekinthető „felrobbanásnak” az árak tekintetében, valójában nagyjából a 2015 előtti árszintekre való szolid visszakorrigálás, és még mindig nagyon messze van a válság (2008) előtti áramáraktól.

 

graph 7

 

Nagykereskedelmi villamos energia árának trendjei az EU-ban (kék: EU átlag, zöld: Közép-Nyugat-Európa, narancs: Kelet-Közép-Európa, piros: Észak-Európa, sárga: Nagy Britannia

 Milyen tartós és milyen szintet érhet el az árnövekedés?

Az elmúlt egy-két év 20-35 euró közötti termelői áramárairól mindenki tudta, hogy fenntarthatatlanul alacsonyak, nem finanszírozzák a szükséges új befektetéseket, döntően az európai erőművi túlkapacitás következményeképpen kialakult nagyon erős verseny eredményei. Sok öreg, bezárás előtt álló erőmű fut, amelyek amortizációja már rég le lett írva a költségek között, így a puszta üzemeltetésük relatíve olcsón megoldható. Ez nem csak alacsony árakat eredményezett, hanem azt is, hogy újonnan épült erőművek nem tudtak nyereségesen termelni, így nagy erőművek állnak kihasználatlanul. Magyarországon a 2011-ben átadott gönyűi, 430 MW-os gázerőmű többet állt, mint amennyit működött, mert olcsóbb importálni az áramot, mint Gönyűn termelni (ennyit arról, hogy a magas magyar importráta leszorítása miatt kell Paks2 – a magas importráta oka nem a hiányzó kapacitás, hanem a drága termelés, ez pedig Paks2 esetében sem lesz másképp). Egyértelmű volt, hogy középtávon a piac korrigálni fog, ami árnövekedéssel jár majd. Jelenleg alapvetően ennek szemtanúi vagyunk. Ráadásul – ahogy a cikk is pontosan leírja – a jelenlegi áramárban jelentős szerepet játszanak olyan időszakos tényezők, mint a dél-kelet-európai aszályos időszak, ami jelentősen csökkentette a vízenergia-termelést a régióban. Ezek pillanatnyi hatások, és régen rossz, ha olyan atomerőművet építünk a magyar GDP 10 százalékából, aminek a megtérüléséhez szélsőséges időjárási jelenségek kellenek – még ha ezek valószínűsége nőni is fog a klímaváltozás erősödésével. 60 éves megtérülést nem lehet átmeneti jelenségekre alapozni, és időszakos hatásokban reménykedni.

Hosszú távon az árakat meghatározó döntő tényező a versengő technológiák termelési költsége. Ennek is számos összetevője van, a beruházási és tőkeköltségektől az üzemanyagok és a hálózatfenntartás árán át a geopolitikai és szabályozási környezetig. Ezek közül az Index cikke egyet emel ki, mint az áram jelenlegi drágulásának oka, ez pedig a CO2 kvóták áremelkedése az elmúlt időszakban, az 5-6 eurós árszintről a 20-25 eurós tartományig. Csakhogy az az árampiac, amin Paks2-nek a 2030-as évektől versenyeznie kell, egyre döntőbb mértékben megújuló alapú lesz. A megújuló energiatermelés költségeit pedig a CO2 kvótaárak vajmi kevéssé befolyásolják, így annak további emelkedése (akár a 100 eurós szintig) a fosszilis termelés versenyképességét fogja radikálisan rontani, és így azt fogja kiszorítani a piacról. Az atommal versengő megújuló források árszintjére ez elhanyagolható hatással lesz. A megújuló energia esetében a költségek zuhanásban vannak, átlagos költségük mostanra 50 dollár alá esett (tehát jóval alulmúlják a valószínűtlenül optimista 55 euró/MWh-ás hivatalos becslést is Paks2 várható termelési költségére). Az elmúlt egy évben ráadásul helyenként rekordalacsony árakat értek el nyilvános aukciókon, a szárazföldi szélenergia esetében 20 USD/MWh (mai árfolyamon 17,5€), napenergia szektorban 25 USD/MWh (mai árfolyamon 21,9€), tengeri (offshore) szélnél pedig 45 USD/MWh (mai árfolyamon 39,4€) árszinteken születtek megállapodások. Ezek olyan költségszintek, amiket a 2020-as évek második felére becsültek elérhetőnek még akár 4-5 évvel ezelőtt is, az árzuhanás tehát sokkal gyorsabb, mint amire számítottunk, és még messze nem állt meg. Hosszú távon átlagosan is 20 euró/MWh körül lehet a megújulók költségszintje, és döntően ez fogja meghatározni az árszinteket. Ezzel kéne versenyeznie a hivatalosan 55 eurós, a valóságban inkább 100 euró körüli tényleges költségű áramnak, amit Paks2 fog termelni.

 

graph 8

 

Különböző technológiák költségének átlagos ára (USD/MWh) (szél-, nap-, gáz-, szén-, és nukleárisenergia

Forrás: World Nuclear Industry Status Report 2018

Milyen árszintnél jönne ki a paksi matek?

És akkor beszéljünk erről is: ha már a paksi matekről van szó, akkor mi is a várható tényleges költségszint? A hivatalos 55 euró/MWh teljességgel megalapozatlan, csak akkor jön ki, ha az orosz hitel kamatköltségét nem a beruházás költségeként számoljuk el, hanem állami kiadásként. De a könyvelési trükkök nem fedhetik el, hogy valójában ezek is részét képezik a beruházás költségeinek, legfeljebb más formában (adóként) kell majd megfizetnie a magyar adófizetőknek. Hogy milyen formában szedik be tőlünk, az lényegtelen a gazdaság versenyképességére, és a lakosságra háruló költségekre gyakorolt hatás tekintetében. A Regionális Energiakutató Központ (REKK) számításai szerint reálisan 106 euró körülre jöhet ki Paks2 áramának költsége, ami szélsőségesen optimális esetben is 66 euró, pesszimista kimenet esetében pedig akár a 170 eurót is elérheti. Még a nagyon optimista számítás is drágább áramot jelent, mint amit a megújulók most tudnak, és kb. háromszor olyan magas árat, mint amivel 2030 körül kell majd versenyezniük. A pesszimista forgatókönyv olyan veszélyekkel számol, mint például a beruházás elhúzódása, és a részben ebből fakadó, részben ezen kívüli okokból származó költségnövekedés. És mit látunk Paks2-nél? A projekt 4 év alatt 3 év csúszást szedett össze, költségei vélhetően erősen alul, várható kihasználtsága pedig masszívan felülbecsültek. Az olyan kényszerhelyzeteknek, amelyek a Duna alacsony vízállásából, és magas hőmérsékletéből fakadtak az elmúlt hónapokban, gyakorlatilag egyáltalán nem szabadna előfordulniuk a következő 60 évben, hogyan ne romoljon az erőmű kihasználtsága a kényszerű leállások, visszaterhelések miatt, és ne jelentkezzenek plusz költségek a kiegészítő technikai megoldások (pl. hűtőtó vagy hűtőtornyok létesítése) miatt. Ha Paks2 végül a REKK költségmodelljének középértékét hozza, azzal nagyjából szerencsések leszünk. 106 eurót MWh-ként. A 20-30 eurós megújulós árszinttel szemben. Milyen matek jön itt ki? Maximum egy csődeljárásé.

Tényleg újra kell-e értékelnünk Paks2-t?

Ha tehát figyelembe vesszük, hogy a jelenlegi áramár emelkedés részben nem robbanásszerű, részben átmeneti hatások eredménye, ha ehhez hozzátesszük, hogy hosszú távon a fundamentális tényezők nem valószínűsítik, hogy az áramár ennél lényegesen magasabbra kúszik, ha figyelembe vesszük, hogy a paksi matek sikeréhez a valóságban 100 euró körüli áramárra lenne szükség, akkor a következtetés egyértelmű. Paks2-t egyetlen szereplőnek érdemes újraértékelni: a magyar kormánynak, és mihamarabb ki kell szállnia ebből a hosszú távon reménytelenül kínos és káros beruházásból.

 

 

Európa mi vagyunk! – Beszédem az október 23-i ellenzéki demonstráción az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért

Közzétéve:

Tisztelt Egybegyűltek! Kedves Barátaim!

Akik ma itt együtt vagyunk nagyon sok mindenben egyetértünk. Egyetértünk mindenekelőtt abban, hogy Magyarországnak csatlakoznia kell az Európai Ügyészséghez. Csatlakoznunk kell, hogy végre független, elfogulatlan vizsgálatok járjanak végére a Fidesz által üzemeltetett, és a Polt Péter által minden áron leplezni próbált rendszerszintű korrupciónak. Az uniós támogatások szemérmetlen elrablásának azoktól, akiket illet: tőletek, magyaroktól; annak érdekében, hogy Orbán olyan strómanok zsebébe tömködje, akik mögül egyre inkább kikandikál ő maga és közvetlen családja.

Az Európai Ügyészség ügye ugyanakkor túlmutat önmagán. Annak szimbóluma, amiről az Európai Unió végső soron szól: hogy közös nehézségeinkre közös megoldásokat találjunk, közös szabályokat alkossunk és közösen tartassuk be őket mindenkivel: Orbán Viktorral, Mészáros Lőrinccel és Polt Péterrel is.

Nem véletlen, hogy Orbán, Polt és társaik úgy félnek ettől az egyszerű intézménytől. Ők pont az ellenkezőjében hisznek: hogy őrájuk semmilyen szabály nem vonatkozik. Hogy bárkivel bármit megtehetnek: kiszolgáltzatott hajléktalanokkal, lakáskasszásokkal, civilekkel, tanárokkal, egészségügyi dolgozókkal, egyetemekkel, bírókkal, diákokkal, menekültekkel, teljes iparágakkal, vállalkozókkal, szociális munkásokkal – bárkivel, bármikor. Csak éppen rájuk nem érvényes semmilyen közös szabály, jog vagy kötelezettség.

Európa, amivel háborúban állnak, az ellenkezőjén nyugszik, és ezért támadják kétségbeesetten mert az érinthetetlenségüket, az önkényuralmukat, a kivételezettségüket veszélyezteti.

És mi, magyarok is ugyanabban hiszünk, ami az Európai Unió fundamentuma: a jog uralmában, a méltányosság gyakorlásában, az egyenlőségben és a szabadságban. Magyarország mindig is ebben hitt, és az ezt megtestesítő Európa felé törekedett. 1956-ban a pesti srácok ezért harcoltak, hogy most a nevüket egy olyan propaganda szennylap mocskolja, amely totálisan szemben áll mindennel, amiért küzdöttek.

És ezt akarjuk ma is. Soha olyan arányban a magyarok még nem támogatták Uniós tagságunkat, mint napjainkban, a mindent elborító hazug Európa-ellenes propaganda dacára. Talán nem véletlen, és ez a propaganda mégiscsak jó valamire: arra, hogy felnyissa az emberek szemét, hogy ez a tagságunk megkérdőjeleződhet. Hogy az önkény korlátozások nélküli gyakorlása, a közös szabályok maguk képére formálása, a rokonok és a svájci bankszámlák felpumpálása egyesek számára fontosabb lehet, mint a haza sorsa, az 56-os pesti srácok és a mai magyarok álmai és küzdelmei.

 

Kedves Barátaim!

Európa mi vagyunk, és olyan lesz, amilyenné mi tesszük. Orbán nem Európa ellen küzd. A pénzére, a támogatásaira nagyon is igényt tart. A háborút ellenünk viseli, kiszolgáltatott hajléktalanok, tanulni vágyó diákok, tisztességes üzletet folytatni kívánó vállalkozók, gyógyulni akaró betegek, csendben, szorgalommal, Európában gyarapodni kívánó családok ellen. És az Európai Unió ebben az ellenünk folytatott hisztérikus és permanens háborúban akadályozza. Ezért plakátolja tele országot hazug jelszavakkal, gyomorforgató, múltunk legrosszabb pillanatait idéző hirdetésekkel – milliárdokért a mi pénzünkből.

Hiszen tudjuk, idehaza is sokan elmondják az igazságot róla és a rendszeréről- többek között azok az emberek, akik itt most felállnak erre a színpadra- De itthon már szabadon garázdálkodhat. Itthon Orbánnak csak egy szavába kerül, és máris beindul az állami propaganda-gépezet, elindul vagy megtorpan a NAV, az Állami Számvevőszék, az Ügyészség.

Csakhogy Európában Orbán Viktor nem kiskirály, nem tudja elleplezni az igazságot. És ez az, ami annyira felbőszíti.

Kedves Barátaim!

Az Európai Parlamentben számos tagállam képviselőjével, az uniós intézmények számtalan képviselőjével beszélgetek folyamatosan a magyarországi helyzetről. És el kell mondjam nektek, hogy soha senkit nem hallottam arról beszélni, hogy Magyarország ellen szeretnének valamit tenni. Ezek az emberek szeretik, tisztelik és becsülik a magyarokat, szeretik Magyarországot. Ők Orbán Viktort nem szeretik.

Ők az Orbán-féle oligarchikus rendszert nem szeretik, éppen azért, amit velünk, magyarokkal tesz. Látják, hogy az Orbán kormány intézményes szinten lopja el a Ti pénzeteket és szabadságotokat. És látják, hogy Magyarország sokkal több, mint Orbán Viktor.

És látják azt is, hogy Orbán Vlagyimir Putyin zsebében van, és bábuként valósítja meg Putyin mestertervét, az Európai Unió szétverését. 62 évvel azután, hogy Nagy Imre és társai, az utca felkelői, a magyar nép nemet mondott az orosz uralomra, és kinyilvánította akaratát az Európához való tartozás iránt, ma egy tolvaj rezsim a saját gátlástalan gyarapodása érdekében elfordítja Magyarországot Európától, amelynek 14 éve tagjai vagyunk 56 álmát megvalósítva. De nem csak Magyarországot árulja el. Orosz zsoldban magát Európát próbálja meg szétzilálni. Aminek a közvetlen árát is veletek, velünk fizetteti meg korrupt és Putyin-szolga rendszerének szimbólumával, a felfoghatatlanul drága és értelmetlen paksi bővítéssel. Amihez minden magyar 400 ezer forinttal járul hozzá feleslegesen. Aminek árából például félmillió kollégiumi férőhelyet és 200.000 bérlakást lehetne létesíteni, hogy rendőri vegzálás és abszurd bírósági perek helyett tisztességes lakhatáshoz juttassunk minden magyart.

Zárásként – hadd térjek rá arra, amit a legfontosabbnak tartok. Hogy mit lehet, és mit kell most tennünk. Néhány hónap múlva – most tavasszal, Európai Uniós választások lesznek. Ennek a választásnak a szokásosnál is nagyobb tétje lesz. Nem csak az múlik rajta, hogy kik képviselik Magyarországot az Európai Parlamentben, mennyit tudnak ott képviselőink tenni Magyarországért, Orbán ellenében. Hanem az is, hogy hányan lesznek ott olyanok, akik orosz zsoldban az Unió meggyengítésén, aláásásán fáradoznak.

Minderre a magyar ellenzéknek egyetlen egy válasza lehet. Azok az itthoni erők, pártok, mozgalmak, civilek, azaz a magyar és az európai demokrácia hívei közösen kell hogy fellépjenek az Orbán rezsim Európa-ellenes erőivel szemben. Az elmúlt években már sok kemény és keserű leckét kaptunk. Megtanulhattuk, hogy ha egy fel és szétaprózódott ellenzék áll ki vele szemben, akkor mindig Orbán és a Fidesz győz. Tanulnunk kell ebből! Mind a józan ész, mind a haza szeretete, mind az Európa iránt érzett aggodalom ugyanazt az utat jelöli ki, az együttműködés útját. Meg kell találnunk közösen a módját, hogy mi, magyarok ne adjunk a jelenleginél is erősebb felhatalmazást, nagyobb lehetőséget Orbánnak és Putyinnak, hogy végbe vigyék Európa elrablását. Én készen állok. Tartsatok velem Ti is. Állítsuk meg őket együtt!

Budapest éves költségvetésének harmadát kitevő uniós támogatástól eshet el a főváros

Közzétéve:

Magyarországon az állami-önkormányzati beruházások 90 százaléka EU-s támogatásból valósul meg. Budapest fejlesztése is szélsőségesen függ a brüsszeli pénzesőtől. A mindent, alapfeladatokat is a megállítandó Brüsszel pénzéből megoldani akaró szemlélet, az Unió célkitűzéseinek, fenntarthatósági céljainak tökéletes figyelmen kívül hagyásával párosulva krízishelyzethez vezethet Budapesten. Információim szerint két nagyberuházás összesen akár 80 milliárd forintnyi remélt fejlesztési forrása is kútba eshet, újabb léket vágva a fővárosi költségvetés már így is süllyedő hajóján, és megoldatlanul hagyva a budapesti vízellátás és szennyvízkezelés egyre súlyosbodó gondjait.

A cső mindkét végén baj van

Budapest két, a Környezet és Energia Operatív Program (KEHOP) szokásos forrásaitól elkülönülten kezelt ún. „nagyprojekthez” is az Unió hozzájárulását reméli a KEHOP keretein belül a 2017-2020-as költségvetési ciklusban. Az egyik az elöregedett, rendszeres csőtöréseket, meghibásodásokat produkáló, az egészségre is veszélyes elemeket (ólom és azbesztcement csövek) is tartalmazó ivóvízhálózat karbantartása, felújítása, cseréje. Ez annál is fontosabb, mert a Fővárosi Vízművek termelt vízmennyiségének 2017-ben 16,3 százaléka „nem számlázott”, azaz lényegében a szivárgások, csőtörések okozta veszteség, ami nagyon magas, ráadásul 2016-hoz képest növekedett. Ausztriában ugyanez az arány például 10 százalék alatt van, és az európai ivóvíz irányelvnek az Európai Parlamentben most folyó vitája során egyértelműen ezt az arányt tűztük ki célul. Tarlósék a több tíz milliárdra rúgó költségeket alapvetően uniós pénzből fedeznék, tekintve, hogy a 2012-ben 100 százalékban önkormányzati tulajdonba vett Fővárosi Vízműveknek elég alaposan betett a rezsicsökkentés, ami a beruházási, karbantartási költéseken is meglátszik: az „anyag jellegű ráfordítások” a 2015-ös több mint 20 milliárdról kevesebb mint 16 milliárdra csökkentek. Az amúgy is ramaty állapotú vízvezetékrendszer teljesen amortizálódhat, ha külső forrásból sürgősen meg nem finanszírozzák a karbantartást és a cserét.

impage 2.0

Csőtörés a Szent Gellért térnél (fotó: boon.hu)

A másik nagyberuházás, amihez a főváros EU-s támogatást remél, a csepeli szennyvíztisztítóban képződő szennyvíziszap eltüntetését célzó égetőmű. A szennyvíziszap elhelyezése jelenleg problémás, az óriási mennyiségű képződő iszaptól leginkább lerakással szabadulnak meg, de ez sem környezeti, sem költségoldalról nem ideális, az új uniós körforgásos gazdaság csomag eredményeképpen pedig a lerakást, mint hulladékkezelési gyakorlatot fokozatosan ki kell vezetni. Erre találták ki megoldásként egy jelentős méretű hulladékégető megépítését, ahol a szennyvíziszaptól égetéssel szabadulnának meg. A csepeli szennyvíztisztító üzemeltetője szintén a Fővárosi Vízművek, amely – ha már megfelelő karbantartásra, üzemeltetésre sincs pénze – elképzelhető, mekkora forrásokat tud mozgósítani egy jelentős, akár 60-80 milliárd forintba is kerülő égetőmű létesítésére. A főváros szintén egy pénzügyi armageddon szélén táncol, az idei költségvetésében a 245,4 milliárd forintnyi bevételhez 376,8 milliárd forint kiadás társul, azaz 131,4 milliárd forintos, a bevételek 50 százalékát meghaladó, gigászi mértékű hiány mutatkozik. Ebbe a költségvetésbe egy gáztűzhely sem fér bele, nemhogy egy 60-80 milliárdos égetőmű.

 

Megállítjuk Brüsszelt, de a pénze nélkül végünk

Ebben a helyzetben a főváros kurucos lendülettel a milliárdokért alázott Brüsszel pénzéből próbálja megoldani égető gondjait. Mindkét nagyprojektre a KEHOP keretén belül próbálnak forrást találni, hogy a reménytelen pénzügyi helyzetbe szorított Fővárosi Vízművek, vagy az óriáshiánnyal küszködő főváros helyett az uniós adófizetők finanszírozzák a budapesti ivóvízhálózat felújítását és a szennyvíztisztítás során képződött hulladék eltüntetését is. Az ivóvízhálózat rekonstrukciójára 27,7 milliárd forintot szánnak a KEHOP 2.1.5. kiírás keretében (ez egyébként közel 70 százaléka a teljes összegnek, amit Budapest a 2017-2021 Környezeti Program Alapján ebben az időszakban az ivóvízszolgáltatás javítására és biztonságára összesen szán, a lakossági és a fővárosi forrásokat is ideértve, azaz vagy megfinanszírozzák a holland adófizetők a budapesti vízhálózat rekonstrukcióját, vagy a legnagyobb csőtörések elhárításán kívül másra nem nagyon jut forrás). Efölött örvendezett szeptember végén a Fővárosi Közgyűlésben Haranghy Csaba, a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója is, hogy most végre elindulhat egy újabb fejlesztés, és most csinálnak új terveket a csőrekonstrukciókkal kapcsolatban. Arra a kérdésre, hogy enélkül a mai ütemben hány száz év alatt újulna meg a rendszer, nem válaszolt, mert szerinte félrevezető lenne arról beszélni, de most úgy tűnik, hogy végre van reális esély, hogy gyorsabb ütemű fejlesztéseket kezdenek el.

A szemétégető ügyében is az uniós adófizetők pumpolása a legjobb, ami eszébe jutott Tarlóséknak és a kormánynak. Tavaly októberben 50 milliárd forint EU-s támogatás bevonásáról döntöttek a projektbe. A kormány annyira biztos a dolgában, hogy önrészre a közelmúltban már hitelt is vett fel. Két héttel ezelőtt állapodtak meg az Európai Beruházási Bankkal egy 70 milliárd forintos hitel folyósításáról, amely uniós projektek önrészének finanszírozását célozza (mert a jobban teljesítő Magyarországnak saját pénze már erre sincs – EU-s hitelből fizetjük ki az EU-s támogatások önrészét). A hitelmegállapodásban nevesített uniós projektek között a budapesti ivóvíz-szolgáltatás fejlesztése is szerepel, azaz gyakorlatilag tényként kezelik, hogy ez EU-s finanszírozással fog megvalósulni.

 

image of something

A csepeli szennyvíztisztító építés közben (fotó: legifoto.hu)

 

De mi van, ha a nagybácsi nem fizeti ki a kártyaadósságot?

A magyar kormány a rezsicsökkentéssel minden szakértő által egyöntetűen előrejelzett módon lehetetlen helyzetbe hozta saját közműcégeinek többségét a pillanatnyi politikai haszon reményében. Ennek következményeit a hulladékszállítási rendszer folyamatban lévő összeomlásában már napi szinten tapasztaljuk, de a víziközmű-szolgáltatás is ki van véreztetve, az elmaradó karbantartások, fejlesztések miatt halmozódó belső adósság egyre növekszik, ezt pedig a Brüsszellel szabadságharcban álló kormány Brüsszellel igyekszik kifizettetni. Csakhogy több forrásból származó információim szerint az Európai Bizottság egyáltalán nincs oda az ötlettől, hogy ő fizessen. Nem azért, mert migránspárti összeesküvés keretében szeretnék megsemmisíteni a magyar kormányt. Hanem azért, mert szerintük az uniós támogatások folyósításának pontos, a magyar kormány által is jól ismert szabályai vannak, és a projektek ezeknek nem felelnek meg. Magyarán arra szeretnének pénzt adni, amire az való, nem pedig a kormány saját cinikusan hülye döntéseiből fakadó akut problémák tűzoltására.

A Bizottság álláspontja szerint ugyanis az ivóvízhálózat karbantartása a fenntartó feladata, amelyet a szolgáltatásból származó bevételekből kell finanszíroznia. Működésre, azzal összefüggő karbantartásokra az Unió nem ad pénzt. Ha a kormány erőszakkal lenyomja a szolgáltatás árát arra a szintre, ahol annak alapműködése már nem finanszírozható, az a kormány baja, és ebből a bajból nem kohéziós politika feladata kirángatni őket. Az ivóvíz minőségének javítására szánt uniós forrásokat ráadásul elsősorban olyan szolgáltatási területekre szeretnék koncentrálni, ahol az EU-s előírásoknak nem megfelelő vízminőség tapasztalható, elsősorban az Alföld területén, Békésben, Csongrádban, Hajdú-Biharban. Sem a cél (a hiányzó fenntartás pótlása uniós forrásokból), sem a szolgáltatási terület nem tartozik a prioritások közé.

A hulladékégető esetében a Bizottság a körforgásos gazdaság csomag rendelkezéseire, és a hulladékhierarchiára mutogat. Szerintük a hulladék elégetése egy nem kívánt hulladékkezelési forma, amit fokozatosan vissza kell szorítani az Unióban. Ebbe pedig semmiképpen nem fér bele egy rettenetesen drága új égetőmű, amelyik az ott termelt energiát is jobbára csak a nedves szennyvíziszap előzetes szárítására használná, hogy egyáltalán el lehessen égetni, bár még így is valószínűleg kommunális hulladékot kéne belekeverni, hogy égethetővé váljon. Amely kommunális hulladéknál pedig végképp a szelektív gyűjtés és újrahasznosítás irányába kellene mozdulni. Egy új égetőmű ráadásul folyamatosan „eszi”, igényli a hulladékot ahhoz hogy rentábilisan működtethető legyen, azaz jó előre, akár évtizedekre keresletet teremt a hulladékra, megakadályozva, hogy a hulladékkezelésben az újrahasznosítás és hulladékmegelőzés irányába mozduljunk el. Az EU-nak nem érdeke egy célkitűzéseivel homlokegyenest ellenkező, méregdrága nagyberuházás finanszírozása. Az egyeztetések jelenleg is folynak, hogy az égetőművön túl milyen egyéb megoldások lehetségesek a szennyvíziszap ártalmatlanítására, de az új égetőmű létesítése aligha kap zöld lámpát.

Nagyon valószínű, hogy ezeknek a pályázatnak számláit soha nem térítenék vissza. Más forrásra azonban sem a Vízműveknek, sem Tarlósnak nincs ötlete, és egyelőre az sem látszik, hogy az állam örömmel beszállna. Mintegy 80 milliárd forintra, az ez évi fővárosi költségvetés bevételi oldalának egyharmadára, úgy néz ki hiába számít Tarlós István. Ennek hiányában pedig végleg szétrohadhat a budapesti ivóvízrendszer, és derékig gázolhatunk a szennyvíziszapban. Szép munka volt ezt így összehozni. Tarlós Istvánt újra Budapest élére!

 

Utolsó utáni pillanat

Közzétéve:

Csekély esély van rá, de nem lehetetlen a Párizsi Egyezményben kitűzött 1,5 fokos szinten tartani a globális éghajlatváltozást a század végéig, de  ehhez az eddigiekkel összehasonlítva radikálisan nagyobb szabású, határozottabb, gyorsabb lépésekre van szükség. A jelenlegi vállalások, célkitűzések és politikák eredménye a Párizsi Egyezmény célkitűzését kétszeresen meghaladó, 3 fokos hőmérsékletemelkedés lesz 2100-ig. Pedig érdemes lenne megtenni az erőfeszítéseket: nem hogy a 3 fokos, de még a 2 fokos klímaváltozáshoz képest is elképesztő különbségek vannak a természeti rendszerekben tapasztalható, a közegészségügyi, társadalmi és gazdasági hatásokban, ha sikerül tartani a 1,5 fokos célkitűzést. Nagy vonalakban ez a következtetése az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének ma publikált különjelentésének.

pic blog 1

 

A jelentés különösen fontos jelzés a Párizsi Egyezmény végrehajtására koncentráló, év végi katowicei klímacsúcs előtt. Világossá teszi, hogy minden célszámot, nemzeti vállalást, kötelezettséget, amikről eddig tárgyaltunk sutba kell dobni, és a politikai patikamérlegelések, napi érdekek vezérelte óvatoskodás helyett egyértelműen a másik végéről kell megfogni a dolgot. Nem az a kérdés, hogy mekkora kibocstáscsökkentést lehet kialkudni, hanem hogy mekkorára van szükség ahhoz, hogy 1,5 fokon tartsuk a klímaváltozást, és csupán arról érdemes egyeztetni, hogy ezt a csökkentést pontosan hogyan érjük el. És ebben Európának, illetve Magyarországnak is határozott szerepet kell játszania. Az eddigi vállalásaink messze  vannak a szükségestől 2050-ig nem csak hogy egy ténylegesen dekarbonizált gazdaságot kell megteremtenünk az EU-ban, de jelentős „negatív kibocsátásokra”, azaz nettó CO2-megkötésre is szükség lesz, hogy tartani tudjuk a 1,5 fokot. Ez komoly tájhasználatváltást, a mezőgazdasági gyakorlat teljes átalakítását, CO2-megkötésre optimalizált erdőpolitikát fog igényelni. Ennek fényében ma Európában még a tarkólebbenyében sem lehet senkinek olyasmi, ami a magyar energiastartégiában nyíltan szerepel, hogy a szénbányászat újraindításával próbálna bármit is elérni. Az ilyen dokumentumok egyszerűen a pusztulásba vezető út részletes leírásai.

Nagyon fotnos, hogy ennek tudatában készüljenek az államok a katowicei COP24-re, mert itt tudjuk most hozzáigazítani a vállalásokat a Párizsi Egyezmény célkitűzéseihez. A következő átfogó IPCC-jelentés az AR6 2022-ben esedékes, ha akkor kezdünk el cselekedni, akkor valószínűleg lekéstük a csatlakozást a klíamváltozás megfékezéséhez.

pic blog 2

Márpedig elképesztően sok múlik akár fél fokon is, és talán ez a másik fontos tanulsága a jelentésnek. Az egyre pontosabb klímamodellek alapján ma már sokkal világosabban látjuk, hogy komplett ökoszisztéma-típusok, negyed kontinensek sorsa, a klímamenekültek számában százmilliókban mérhető különbségek, munkahelyek milliói múlnak azon, hogy sikerül az a 1,5 fok, vagy kicsit megcsúszunk, és 2 lesz belőle. Óriási különbségek vannak, a levegőminőséget, az egészségügyi hatásokat, a sarki jégtakaró és a biológia sokféleség csökkenését, a tengerszintemelkedést, a vízhiányt, az extrém időjárási jelenségek gyakoriságát vagy akár a munkahelyek számát tekintve is. 1,5C= 68%-kal több zöld munkahely 2030-ra (6 millió fosszilis üzemanyag alapú munkahely eltűnik, de a helyébe 24 millió plusz munkahely képződik az új iparágakban). 40 év alatt világszerte akár 196 millió korai halálozás megelőzhető a 1,5 fokos cél elérésével a 2 fokhoz képest. Tulajdonképpen ez sokak (egész városok, térségek) számára élet vagy halál kérdése.

Magyarországon különösen nem mindegy, hogy mennyire leszünk sikeresek. A Kárpát-medence különösen sérülékeny a klímaváltozás hatásaival szemben. A közelmúltban megjelent Magyarország Nemzeti Atlasza is rámutat a arra, hogy milyen különbségeket tapasztalhatunk meg attól függően, hogy mennyivel változik a globális klíma. Még a 1,5 fokos globális érték is könnyen 2-3 fokos itthoni átlaghőmérséklet-emelkedést okozhat 2100-ig, ha ugyanez 2 fok globálisan, itthon akár a 3,5 fokot is meghaladhatja a melegedés. Hogy ennek milyen hatása lehet, azt jól bemutatja ugyanezen atlasz ábrája, ami az éghajlati körzetek eltolódását mutatja az elmúlt 100 évben, ami alatt Magyarországon kb. 1,5 fokos hőmérsékletemelkedés volt tapasztalható. Életünk, élővizeink, mezőgazdaságunk, erdőink, munkahelyeink, egészségünk sorsa múlhat azon, hogy az a kis 0,5 fok sikerül-e, vagy sem. De az a kis 0,5 fok biztosan nem sikerül, ha a kormányunk mindent megtesz, hogy az Unió – amúgy elégtelen – klíma- és energiacéljai helyett a német autógyártók profitját védelmezze minden eszközzel, ahogyan azt Szíjjártó Péter külügyminiszter nyíltan bevallotta. Az új IPCC-jelentés fényében az ilyen megnyilatkozások, különösen pedig az ilyen politikák egyszerűen az emberiség elleni bűnöknek számítanak. Így is kell fellépni ellenük.

pic blog 3

 

 

 

 

 

Utolsó utáni pillanat

Közzétéve:

Csekély esély van rá, de nem lehetetlen a Párizsi Egyezményben kitűzött 1,5 fokos szinten tartani a globális éghajlatváltozást a század végéig, de  ehhez az eddigiekkel összehasonlítva radikálisan nagyobb szabású, határozottabb, gyorsabb lépésekre van szükség. A jelenlegi vállalások, célkitűzések és politikák eredménye a Párizsi Egyezmény célkitűzését kétszeresen meghaladó, 3 fokos hőmérsékletemelkedés lesz 2100-ig. Pedig érdemes lenne megtenni az erőfeszítéseket: nem hogy a 3 fokos, de még a 2 fokos klímaváltozáshoz képest is elképesztő különbségek vannak a természeti rendszerekben tapasztalható, a közegészségügyi, társadalmi és gazdasági hatásokban, ha sikerül tartani a 1,5 fokos célkitűzést. Nagy vonalakban ez a következtetése az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének ma publikált különjelentésének.

sr15_cover_placeholder

 

 

 

 

 

 

 

 

A jelentés különösen fontos jelzés a Párizsi Egyezmény végrehajtására koncentráló, év végi katowicei klímacsúcs előtt. Világossá teszi, hogy minden célszámot, nemzeti vállalást, kötelezettséget, amikről eddig tárgyaltunk sutba kell dobni, és a politikai patikamérlegelések, napi érdekek vezérelte óvatoskodás helyett egyértelműen a másik végéről kell megfogni a dolgot. Nem az a kérdés, hogy mekkora kibocstáscsökkentést lehet kialkudni, hanem hogy mekkorára van szükség ahhoz, hogy 1,5 fokon tartsuk a klímaváltozást, és csupán arról érdemes egyeztetni, hogy ezt a csökkentést pontosan hogyan érjük el. És ebben Európának, illetve Magyarországnak is határozott szerepet kell játszania. Az eddigi vállalásaink messze  vannak a szükségestől 2050-ig nem csak hogy egy ténylegesen dekarbonizált gazdaságot kell megteremtenünk az EU-ban, de jelentős „negatív kibocsátásokra”, azaz nettó CO2-megkötésre is szükség lesz, hogy tartani tudjuk a 1,5 fokot. Ez komoly tájhasználatváltást, a mezőgazdasági gyakorlat teljes átalakítását, CO2-megkötésre optimalizált erdőpolitikát fog igényelni. Ennek fényében ma Európában még a tarkólebbenyében sem lehet senkinek olyasmi, ami a magyar energiastartégiában nyíltan szerepel, hogy a szénbányászat újraindításával próbálna bármit is elérni. Az ilyen dokumentumok egyszerűen a pusztulásba vezető út részletes leírásai.

Nagyon fotnos, hogy ennek tudatában készüljenek az államok a katowicei COP24-re, mert itt tudjuk most hozzáigazítani a vállalásokat a Párizsi Egyezmény célkitűzéseihez. A következő átfogó IPCC-jelentés az AR6 2022-ben esedékes, ha akkor kezdünk el cselekedni, akkor valószínűleg lekéstük a csatlakozást a klíamváltozás megfékezéséhez.

mna_2_5_page_3_jo

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Márpedig elképesztően sok múlik akár fél fokon is, és talán ez a másik fontos tanulsága a jelentésnek. Az egyre pontosabb klímamodellek alapján ma már sokkal világosabban látjuk, hogy komplett ökoszisztéma-típusok, negyed kontinensek sorsa, a klímamenekültek számában százmilliókban mérhető különbségek, munkahelyek milliói múlnak azon, hogy sikerül az a 1,5 fok, vagy kicsit megcsúszunk, és 2 lesz belőle. Óriási különbségek vannak, a levegőminőséget, az egészségügyi hatásokat, a sarki jégtakaró és a biológia sokféleség csökkenését, a tengerszintemelkedést, a vízhiányt, az extrém időjárási jelenségek gyakoriságát vagy akár a munkahelyek számát tekintve is. 1,5C= 68%-kal több zöld munkahely 2030-ra (6 millió fosszilis üzemanyag alapú munkahely eltűnik, de a helyébe 24 millió plusz munkahely képződik az új iparágakban). 40 év alatt világszerte akár 196 millió korai halálozás megelőzhető a 1,5 fokos cél elérésével a 2 fokhoz képest. Tulajdonképpen ez sokak (egész városok, térségek) számára élet vagy halál kérdése.

Magyarországon különösen nem mindegy, hogy mennyire leszünk sikeresek. A Kárpát-medence különösen sérülékeny a klímaváltozás hatásaival szemben. A közelmúltban megjelent Magyarország Nemzeti Atlasza is rámutat a arra, hogy milyen különbségeket tapasztalhatunk meg attól függően, hogy mennyivel változik a globális klíma. Még a 1,5 fokos globális érték is könnyen 2-3 fokos itthoni átlaghőmérséklet-emelkedést okozhat 2100-ig, ha ugyanez 2 fok globálisan, itthon akár a 3,5 fokot is meghaladhatja a melegedés. Hogy ennek milyen hatása lehet, azt jól bemutatja ugyanezen atlasz ábrája, ami az éghajlati körzetek eltolódását mutatja az elmúlt 100 évben, ami alatt Magyarországon kb. 1,5 fokos hőmérsékletemelkedés volt tapasztalható. Életünk, élővizeink, mezőgazdaságunk, erdőink, munkahelyeink, egészségünk sorsa múlhat azon, hogy az a kis 0,5 fok sikerül-e, vagy sem. De az a kis 0,5 fok biztosan nem sikerül, ha a kormányunk mindent megtesz, hogy az Unió – amúgy elégtelen – klíma- és energiacéljai helyett a német autógyártók profitját védelmezze minden eszközzel, ahogyan azt Szíjjártó Péter külügyminiszter nyíltan bevallotta. Az új IPCC-jelentés fényében az ilyen megnyilatkozások, különösen pedig az ilyen politikák egyszerűen az emberiség elleni bűnöknek számítanak. Így is kell fellépni ellenük.

mna_2_5_page_5_jo