JÁVORT Az EU-BA!

Támogasd Te is küzdelmünket a zöld és igazságos jövőért!

Az EU-ban nem veszik komolyan Navracsicsot

Az Együtt-PM szerint az, hogy Navracsics Tibort Európai Unió oktatásügyi, kulturális ifjúsági és állampolgári biztosának jelölték azt is jelenti, hogy nem veszik komolyan a magyar jelöltet, mert csupa olyan feladat jut neki, amelyek nemzeti hatáskörbe tartoznak.

 Jávor Benedek, a szövetség EP-képviselője közleményében azt írta, „a politikai perverzió kategóriájába tartozna”, ha megszavazná Navracsics Tibor kinevezését, ezért ezt nem is teszi.

Jávor Benedek a közleményben biztosnak nevezi, hogy a „főnöke” sorozatos unióellenes kirohanásai és saját eddigi tevékenysége miatt a meghallgatások nem ígérnek sok jót Navracsics Tibor számára. A civil társadalom felszámolására folyamatosan törekvő kormány minisztere erős ellenállásra számíthat a meghallgatások során, különös tekintettel a norvég civil alapot kezelő Ökotárs Alapítvány elleni, „egész Európát megrázó”, „megfélemlítő” rendőri fellépésre – értékeli Jávor Benedek, aki szerint a pozíció gyenge, „épp ahogy a jelölt”.

Szerdán derült ki, hogy az oktatással, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel foglalkozó biztosnak javasolja kinevezni Navracsics Tibort Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválasztott elnöke.

(MTI, nepszava.hu)