JÁVORT Az EU-BA!

Támogasd Te is küzdelmünket a zöld és igazságos jövőért!

Ferenc pápa felszólalt az Európai Parlamentben

Ne csak a gazdaság körül forogjon Európa, hanem tekintsen az emberre is, védje és oltalmazza az emberi méltóságot – hangoztatta Ferenc pápa kedden Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén mondott beszédében.

Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért (PM) EP-képviselője az MTI-nek nyilatkozva az oktatás és a környezetvédelem ügyében hangsúlyozott pápai gondolatokra hívta fel a figyelmet. Az egyházfő egyfelől nagyon határozottan kiállt amellett, hogy az emberi méltóság csak akkor érvényesülhet, ha a fiatalok olyan lehetőséghez jutnak az oktatás révén, ami segíti őket képességeik kibontakoztatásában – mondta.
Másfelől Ferenc pápa kiemelte, hogy a teremtett világ védelme minden ember feladata – mondta Jávor Benedek, és hozzátette: az egyházfő külön is megemlítette a megújuló energiaforrások fejlesztésének fontosságát.

A római katolikus egyházfő szólt arról, hogy Európát megviselte, „öregessé tette” a válság, pedig a kontinens népeiben hatalmas alkotó energia lakozik.
A válság – állapította meg a pápa – növelte a fiatalok és az idősek magányosságát, ezzel párhuzamosan pedig csökkent az uniós intézményekbe vetett bizalom. Az egyházfő bírálta a fogyasztásközpontú életfelfogást, és úgy vélekedett, hogy a nagy európai ideálok elvesztették vonzerejüket.
„Európának sürgősen újra fel kell fedeznie önmaga arculatát, lelkiségét” – mondta az EP-képviselőknek.
Ferenc hangsúlyozta, hogy az egyéni szabadság kiteljesedését összhangba kell hozni a közjóért való munkálkodás szempontjaival. „El kell mélyíteni az emberi jogok kultúráját” – fogalmazott, és elítélően szólt arról, hogy még ma is előállnak olyan helyzetek, amikor emberekkel úgy bánnak, mint tárgyakkal.
Az egyházfő szerint Európa a népek olyan családja, amelyet az egység és a sokszínűség köt össze, és a kontinensnek a szolidaritáson, valamint a szubszidiaritás – az ügyekhez közeli döntéshozatal – elvén kell nyugodnia. Kiemelte, hogy a társadalom alapját a család jelenti.
Ferenc pápa beszélt arról is, hogy helyre kell állítani a munka becsületét, és méltó munkakörülményeket kell biztosítani, el kell kerülni emberek kizsákmányolását. Hangsúlyozottan szólt a környezet megvédésének felelősségéről. Síkra szállt a jobb élet reményében Európába menekülők befogadása mellett, hangsúlyozva: nem engedhető meg, hogy a Földközi-tenger a menekültek tömegeinek hullámsírja legyen, és az is tűrhetetlen, hogy emberek milliói haljanak éhhalált, miközben nap mint nap több tonnányi élelem kerül a szemétbe.
Martin Schulz EP-elnök a pápa mintegy háromnegyed órás beszédéről azt mondta, hogy az útmutatást nyújt az irányt tévesztett és irányt kereső világban.

 

Kárpáti János,  MTI