JÁVORT Az EU-BA!

Támogasd Te is küzdelmünket a zöld és igazságos jövőért!

Romák kényszer-kilakoltatása

Soraya Post – az Európai Parlament egyetlen női roma képviselője – kezdeményezésére öt frakció szervezésében, nemzetközi civilszervezetek, a Bizottság három főigazgatóságának aktív bevonásával meghallgatást szerveztek a romákat érintő kényszer-kilakoltatások kapcsán. Olaszország, Franciaország és Bulgária mellett Magyarország is „terítékre került”. Az országok helyzetét áttekintve megállapíthatjuk, hogy míg Olasz- és Franciaországban elsősorban az a probléma, hogy más EU-s tagországból érkezett romák táborait bontják le a hatóságok – sokszor a minimálisan elvárható továbblépés, és a hétköznapi élet feltételeit sem biztosítva az ott élőknek; addig Bulgáriában a hatósági papírok nélküli – de a hatóságok tudtával és azok hallgatólagos beleegyezésével épült- házak lerombolása történik. Sokszor úgy, hogy erről az érintettek csak a helyi hatóság honlapjáról szerezhettek volna információt, ezért sokszor házaikból még a bútoraikat, személyes holmijaikat, dokumentumaikat sem tudják kimenekíteni. Magyarország kapcsán a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda képviseletében Udvari Márton részletesen beszámolt a miskolci eseményekről, hogy a kilakoltatásra ítélt családok 2 millió forintból kellene új életet kezdjenek, valahol máshol, de annak a feltételével, hogy 5 évig nem költözhetnek vissza a városba. Elmondta azt is, hogy a város önkormányzata annak ellenére sem változtat helyi rendeletén, hogy az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek, az Egyenlő Bánásmód Hatóság diszkriminatívnak és az Ombudsman törvénytelennek ítélte azokat.

A megbeszélés legfontosabb kijelentését azonban nem az elmúlt eseményeket tényszerűen, tárgyilagosan mégis plasztikusan összefoglaló civilszervezetek képviselőjétől, hanem az Igazságügyi Főigazgatóság képviselőjétől hallottuk. André Stein összefoglalójában elmondta, hogy szervezete készen áll arra, hogy kötelezettség-szegési eljárást kezdeményezzen azon tagállamok ellen, melyek romák kényszer-kilakoltatását végzi.

Személyes véleményem, hogy a miskolci eset pontosan megmutatja, Magyarország kormánya plakátokon ugyan a bevándorlók ellen uszít, de a keltett gyűlölet sok helyen máris a romák ellen irányul. Nem lehet azt követelni emberektől, hogy minden kimondott és kimondatlan elvárásnak feleljenek meg, ha a mindennapi élethez, az alapvető biztonságérzethez és az otthon melegéhez elengedhetetlen lakhatásuk nem adatott meg. Az EU-s forrásokat pedig nem csak 40 cm-es kilátókra, kutya wellness-szállókra és méregdrágán letérkövezett főterekre lehet költeni, hanem szociális bérlakásokra és magánházak energiahatékonysági fejlesztésére is.