JÁVORT Az EU-BA!

Támogasd Te is küzdelmünket a zöld és igazságos jövőért!

Közérdekű adatigénylés a bővítést megalapozó hatástanulmány 2014 májusában aktualizált változatáért

Miután fontos részletek kerültek ki Jávor Benedek, a PM EP-képviselőjének blogjára a paksi bővítés eddig eltitkolt előkészítő anyagaiból, már nincs értelme a további titkolózásnak. Ezért kikérjük a 2014-ben aktualizált megvalósítási tanulmányt, hogy a közvélemény is megismerhesse, mennyire volt megalapozott a beruházás elindításáról szóló kormánydöntés.

2008-as gazdasági válság előtti adatokkal számoltak, nem vették figyelembe, hogy időközben összeomlott az európai árampiac, nem kalkuláltak azzal, hogy a régi és az új paksi blokkok egymás konkurenciát lesznek – többek között ezeket a hiányosságokat rója föl az MVM belső elemzése a paksi bővítésről szóló döntés előkészítő tanulmányával kapcsolatban.

A Jávor Benedek blogján publikált anyag legfőbb erénye mégis az, hogy bebizonyította: a kormány képviselői által még a bíróság előtt is letagadott tanulmány létezik. Immár nem tartható az a kormányzati állítás, hogy sosem készült el, és az sem, hogy a nyilvánosságra kerülése veszélyeztetné a projekt sikerét.

A dokumentum hibáit a Paksi Atomerőmű tulajdonosa, az MVM jóvoltából már ismerjük – ideje, hogy maga a dolgozat is hozzáférhetővé váljon. Ezért a PM közérdekű adatigénylés keretében kikéri a a bővítést megalapozó hatástanulmány 2014 májusában aktualizált változatát.

Budapest, 2015. június 25.
Jávor Benedek európai parlamenti képviselő