JÁVORT Az EU-BA!

Támogasd Te is küzdelmünket a zöld és igazságos jövőért!

Paksi nyilvánosság: még a megsemmisített szerződés is titkos

Lázár János ezúttal a paksi üzemanyag-szállítási szerződésről nem mondott igazat: hiába ígérte a miniszterelnökség vezetője a titkosítás feloldását, az Euratom Ellátási Ügynökség (ESA) által elkaszált kontraktus tartalmát a közvélemény továbbra sem ismerheti meg. A PM szerint nem sokáig lehet már titkos dokumentumok és hazugságok mögé rejteni az atommutyit: a folyamatban lévő uniós eljárások nyomán egyre kevésbé valószínű, hogy az értelmetlen bővítési beruházás az eredeti tervek szerint megvalósul.

Amikor az ESA március közepén blokkolta az üzemanyag-szállításra a Roszatomnak 20 éves monopóliumot adó szerződést, a miniszterelnökséget vezető Lázár két ígéretet tett: bejelentette, hogy megkeresik azt a megoldást, amelyik az EU-nak is megfelel, és jelezte, hogy nyilvánossá teszik az ESA határozatát, amelyből kiderül majd, hogy az ügynökség mit kifogásolt, illetve milyen módosításokat igényelt. Ez utóbbi ígéret teljesítésével azonban a kormány máig adós.

Lázár János nyilatkozata után Jávor Benedek, a PM EP-képviselője kikérte az ESA-tól a szóban forgó határozatot. A napokban Stamatios Tsalas, az ügynökség igazgatója írásbeli válaszában azt közölte, hogy a határozat nem kiadható, mert az Orbán-kormány „egyértelműen jelezte azon szándékát, hogy a szerződés tartalmát nem kívánja a nyilvánosság elé tárni” és emiatt „az ESA-nak nem áll módjában eleget tenni a hozzáférési kérelemnek”.

A PM követeli, hogy a kormány fejezze be ezt a szánalmas hazudozást, és azonnal hozza nyilvánosságra a határozatot – ennek érdekében nyílt levelet küldtünk Lázár Jánosnak. Emellett felhívjuk az Orbán-kabinet szíves figyelmét, hogy az évszázad legnagyobb beruházása esetében olykor akár igazat is mondhatnának az adófizetőknek – különösen most, hogy már a hazugságok sem tudják eltakarni, mennyire összeegyeztethetetlen az uniós joggal és a józan ésszel a csőd felé tartó atomprojekt.

Brüsszel-Budapest, 2015. május 12.
 Jávor Benedek európai parlamenti képviselő

Nyílt levél Lázár János részére

Dr. Lázár János
Miniszterelnökséget vezető miniszter részére

Tisztelt Miniszter Úr!

Április 30-án tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a paksi bővítés kapcsán nem folyik semmilyen eljárás Brüsszelben, „leszámítva Jávor Benedek EP-képviselő bejelentéseit, valamint néhány más magyar bejelentést. Ha megtisztel a képviselő, itthon is meg tudjuk beszélni ezt az ügyet”. Miniszter úr azt is hozzátette, hogy „állunk minden vita elé”.

Örömmel hallottam miniszter úr kijelentéseit, hiszen évek óta a nyilvános vita szükségességét hangsúlyozom, és ennek hiányát a paksi bővítés egyik legsúlyosabb hiányosságának tekintem. Ennél fogva természetesen örömmel állok miniszter úr rendelkezésére, hiszen már korábban is számtalanszor kezdeményeztük a nyílt vitát, de ezt a kormány mindannyiszor elutasította!
Miniszter úr kijelentései reményeim szerint megteremtik a lehetőséget arra, hogy a sajtó nyilvánossága előtt tisztázzuk azokat a kérdéseket a paksi bővítés kapcsán, melyekről az ország közvéleményét elmulasztották tájékoztatni! Milyen háttérszámításokra alapozva kötöttek megállapodást Oroszországgal? Miért maradt el a nemzetközi tender? Miért akadályozták meg, hogy a magyarok népszavazáson nyilváníthassanak véleményt a beruházásról?

Megannyi kérdés, amikre eddig nem kaptunk választ. Bízva abban, hogy a kormány képviseletében ön immár hajlandó lesz konkrétumokat elárulni, örömmel elfogadom kedves invitálását, és kész vagyok egy sajtónyilvános vitán megvitatni ezeket a kérdéseket.

Brüsszel, 2015. május 5.
Üdvözlettel,Jávor Benedek

Levél Lázár Jánoshoz

Paksi fűtőanyag: Lázár János elintézte

2014. januárjában Lázár János azt mondta: az orosz-magyar nukleáris egyezmény és az orosz részvételű atomerőmű-bővítés ügyében Brüsszel mindenről tudott, mindent jóváhagyott. Azóta három eljárást indított Magyarország ellen az EU, mivel a minimális tájékoztatáson kívül magyar részről semmilyen együttműködést nem tapasztaltak.

2014 nyarán Lázár János bejelentette, hogy Brüsszel mindennel egyetértett a sérült paksi fűtőelemek oroszországi kiszállításával kapcsolatban. Azóta kiderült, hogy az illetékes uniós szervek nem értesültek a kiszállítás részleteiről, az ügyletre vonatkozó szerződést nem ellenjegyezték.

2015 márciusában – napokkal azután, hogy az Euratom Ellátási Ügynökség elkaszálta a paksi fűtőelembeszerzést – Lázár János hírül adta: sikerült minden kérdést tisztázni, tisztázni, a kifogásokat eloszlatni és parafálni a megállapodást.

Most, 2015. áprilisában azt állítja, az Európai Bizottság jóváhagyta a Magyarország és Oroszország közötti nukleáris fűtőanyag-szállítási megállapodást (amit szerinte már egy hónappal ezelőtt parafáltak, vagyis jóváhagytak).

Most már csak az a kérdés, hogy mikor mondott igazat Lázár János – vagy igazat mondott-e bármikor.