A környezeti felelősségről szóló 2004/35/ EK irányelv kulcsfontosságú, fő célja a „szennyező fizet” elvre alapozott, átfogó környezeti felelősségi rendszer kialakítása és a környezeti károk megelőzése.
Háttér: az Európai Bizottság ún. REFIT „célravezető és hatásos szabályozás” programja keretében elemezte az irányelv eddigi végrehajtásának tapasztalatait és a tagállami adatszolgáltatásra építve az ügyben jelentést készített. Az Európai Parlament Jogi Ügyek (JURI) és Környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszerbiztonsági (ENVI) Bizottságai foglalkoztak a jelentéssel, utóbbiban én voltam a vélemény jelentéstevője.
Az Európai Bizottság és JURI is kiemelte, hogy az irányelv – bár a tendencia javuló – ma sem elég hatásos. Nagyok különbségek a tagállami jogértelmezésben, jogalkalmazásban. Nem alakult ki egy egységes kárfelelősségi rendszer az EU-ban, inkább egy mozaikról, “patchwork”-ről beszélhetünk (részben amiatt, hogy az irányelv együttél a korábban meglévő tagállami szabályokkal).
Ez véleményem szerint aláássa a közös uniós standardokat, egyes tagállamokat nagyobb környezeti kockázatnak tesz ki és károk esetén komoly anyagi terheket ró rájuk.
Ahogy az ENVI véleményből is egyértelmű, a jobb végrehajtás (erre a Bizottság 2017-2020-ra szóló többéves cselekvési tervet is kidolgozott: az információbázis javítását, tréningeket, a tagállamoknak konkrét segítségnyújtást ígérnek) fontos, de nem elégséges.
A kihívásokat rendszerszinten kell kezelni, azaz az irányelvet (a REFIT eredmények fényében) mihamarabb felül is kell vizsgálni.
A felülvizsgálat során ki kell terjeszteni az irányelv hatályát és az objektív felelősségi rendszernek is nagyobb hangsúlyt kell kapnia (a III. melléklet bővítésével, vagy elhagyásával)
A parlamenti jelentés jogosan szólít fel, hogy az irányelv vonatkozzon a teljes környezetre, minden környezeti elemre és az emberi egészségre is. El kell törölni a mentességeket is.
Támogatom, sürgetem a kárfelelősségi rendszer újragondolását.
Ennek részeként gazdasági szereplőkre erős, kötelező pénzügyi biztosítékokat kell kérni – ez lehet biztosítás, vagy más eszköz (a tevékenység kockázati szintjét tükröző differenciált felső határértékekkel).
Az érintett cég biztosítékai által nem fedezett kárelhárítási, kárfelszámolási költségek fedezésére – a nagy léptékű ipari katasztrófák esetére – egy átfogó, uniós szintű környezeti kármentesítési alapot kellene létrehozni.
A fentiek mellett egy jól működő rendszerhez a hatóságok megfelelő bevonása, a hatósági ellenőrző kapacitások bővítése szükséges (uniós és tagállami szinten egyaránt).
Végül, de nem utolsó sorban – a környezeti információkhoz való nyilvános hozzáférést, a nyilvánosság részvételét is segítő – nemzetközi egyezmény, az ún. Aarhusi egyezmény igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés pillérjének tényleges érvényesülését szolgáló, minimum standardokat kijelölő uniós szabályozást is haladéktalanul ki kell dolgozni.