JÁVORT Az EU-BA!

Támogasd Te is küzdelmünket a zöld és igazságos jövőért!

PM: Az Orbán-kormány és a TTIP – vége a gazdasági szabadságharcnak?

A kormány nem tud hibázni, ha a TTIP-ről van szó: az USA-EU szabadkereskedelmi egyezménnyel kapcsolatos összes eddigi megnyilatkozása hazugságnak bizonyult. A PM szerint ideje végre igazat mondani a magyar közvéleménynek, a megállapodás szövege véglegesítés előtt áll, és a most ismertté vált tartalmi elemek alapján egyre nehezebb lesz megmagyarázni az egyezmény megszavazását.

2014-ben a Külügyminisztérium stratégiai irata Magyarország szempontjából pozitív hatásúnak minősítette a demokratikus döntéshozatallal szemben a nagyvállalatok túlhatalmát intézményesítő TTIP-t. Nem sokkal később az ombudsmani hivatal zártkörű háttérbeszélgetésén szintén az hangzott el, hogy az Orbán-kormány támogatja a tervezett megállapodást. 2015-ben Orbán Viktor azt mondta, hogy az USA a kitiltási ügyben zsarolással próbálta rábírni a kormányt a TTIP támogatására, Mikola István nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár pedig egyenesen magyar vétót helyezett kilátásba.

2016 elején az Amerikai Kereskedelmi Kamara évnyitó rendezvényén Colleen Bell, az USA budapesti nagykövete bejelentette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külügyminiszter is kiállt a megállapodás mellett, majd Szemerkényi Réka, Magyarország washingtoni nagykövete megerősítette, hogy az egyezmény megkötése „fontosabb, mint valaha”.

Szijjártó utóbb az egészet letagadta: a PM írásbeli kérdésére az elmúlt hónapban azt válaszolta, hogy nem vagyunk döntési helyzetben, mivel még nincs végleges szöveg, és Magyarország csak egy olyan egyezményt hajlandó támogatni, amely „megfelelően tükrözi a magyar offenzív érdekeket”. Csakhogy időközben a Greenpeace nyilvánosságra hozott 240 oldalnyi TTIP-dokumentumot, amelyből kiderül, hogy már szinte az összes (szám szerint 13) fejezetet lezárták. Ráadásul kiszivárgott a Századvég Gazdaságkutató tanulmánya is, amely szerint a TTIP-től a gazdaság egyetlen területén sem várható egyértelmű előny Magyarország számára.

A PM most újabb kérdéssel fordul a miniszterhez, hogy a sok hazugság közül előkerüljön végre az igazság: itt az ideje, hogy kiderüljön, véget ért-e a gazdasági szabadságharc, és az Orbán-kormány letette-e a fegyvert a multinacionális cégek lábai előtt.

Budapest, 2016. május 3.

PM Sajtó

(Kép forrása: ttip-leaks.org)