Sem Magyarországon, sem az Európai Unió legtöbb tagállamában nem számíthat hatékony védelemre az, aki közérdekű bejelentést tesz. Gyakorlatilag önként mondunk le a korrupció elleni küzdelem egyik legerősebb fegyveréről, aztán meg kapkodunk a levegőért, amikor kiderül, hogy a világ egyik legnagyobb vállalata is csalt, méghozzá nem is akárhogyan. A Volkswagen-botrány tökéletes példája annak, mennyire gyenge lábakon áll a rendszer, ám sajnos nemhogy Magyarországon, de még uniós szinten is nagyon messze van az az idő, amikor nem a teljes ellehetetlenüléssel néz szembe az, aki bejelenti, ha felfedezett valamilyen közérdekű törvénytelenséget. Mindez egy, a Párbeszéd Magyarországért által jegyzett pénteki budapesti pódiumbeszélgetésen hangzott el.
Közérdekű bejelentőnek lenni manapság nem egy életbiztosítás. Kis túlzással úgy is mondhatni, hogy aki felfedez valami disznóságot, és úgy dönt, hogy nyilvánosságra hozza, az leginkább a mai világ kamikázéja, csak épp azzal a különbséggel, hogy míg a II. világháborús japán pilóták egy szempillantás alatt áldozták életüket, és zuhantak le az ellenség hadihajóira így elsüllyesztve azokat, addig a közérdekű bejelentők lassan, akár hosszú évek alatt veszítik el munkájukat, egzisztenciájukat, családjukat, végső soron az életüket.
Aki követi a napi eseményeket, az tudja, hogy Horváth András jellemző példája annak, mi történik valakivel, aki a lelkiismeretére hallgat. A volt adóellenőr felfedezett valamit, amiről azt gondolta, hogy be kell jelentenie, ám ahelyett, hogy kivizsgálták volna az általa nyilvánosságra hozott információkat, inkább őt gyanúsították meg hivatali és személyes adattal való visszaélés, valamint rágalmazás vádjával, majd a lakását is átkutatták, sőt, az adóhivatal vezetője még be is perelte.
Gyorsan kiderült, hogy Horváth András tudathasadásos, futóbolond, és egyébként is, az ország érdekeivel ellentétes, amit tesz – állították legalábbis adóhivatali vezetők és kormánypárti politikusok egybehangzóan.
Azt persze már kevésbé reklámozzák, hogy Horváth Andrást továbbra sem gyanúsítják semmivel, pedig vegzálásának kezdete óta idestova két év telt el. Erről ügyvédje beszélt azon a korrupcióellenes, pontosabban a közérdekű bejelentők kapcsán összehívott konferencián, melyet Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért (PM) európai parlamenti (EP) képviselője szervezett. A nyomozás is két éve tart, abban sincs előrelépés – mondta Hüttl Tivadar. Aligha meglepő fordulat, ha csak arra gondolunk, hogy az egyébként jogszerűtlenül végrehajtott házkutatás során lefoglalt egyik, Horváth András által jegyzett tanulmányt azért az adóhivatalnak adta vissza a nyomozóhatóság, mert volt benne egy rájuk irányuló hivatkozás. Egészen elképesztő értelmezése ez a szerzői jognak – mondja a volt adóellenőr védője, aki szerint a legvalószínűbb, hogy az ügy itthon majd szép lassan elsikkad, Horváthnak meg talán Strasbourgban lesz valami keresnivalója. Az viszont biztos, hogy szakmájában itthon soha többé nem tud elhelyezkedni.
Pedig Magyarország hozott törvényt a közérdekű bejelentők védelmére, először 2009-ben. Ez Horváth Andrásra is vonatkozott volna, hiszen a jogszabály az ő 2013 őszi bejelentésekor még érvényben volt – mondta Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország (TI) jogi igazgatója. A szabályozás szerinte meglehetősen jó szándékú volt, azonban sajnos az új hatóság, mely a bejelentők védelmére lett volna hivatott, sosem jött létre, így a jogszabály gyakorlatilag kiüresedett.
Az irány tényleg jó volt. Kimondták például, hogy a közérdekű bejelentő nem vonható felelősségre, ha a bejelentésével összefüggésben nyilvánosságra hoz egy titkot. A bizonyítási teher is megfordult: korábban a bejelentőnek kellett bizonyítania, hogy a bejelentése miatt fokozták le vagy rúgták ki, ám ettől kezdve már a munkáltatónak kellett bizonyítania ennek ellenkezőjét. Az egész javaslat rákfenéje az új hatóság volt, mely közvetített volna nyomozóhatóság és a bejelentő között, ez utóbbinak pedig jutalmat, és fizikai védelmet is biztosított volna. Csakhogy a hatóság nem jött létre, a törvényt sem alkalmazták soha, 2013-ban pedig új jogszabályt fogadott el a parlament – tele „hangzatos jelszavakkal” –, amely éppen a bejelentőket nem védi megfelelően – mondta Ligeti. Nem hozott létre például sem hatóságot, sem vizsgálati módszereket, amelyekkel legalább a meglévő hatóság tudna vizsgálódni, feltéve persze, ha akarna, de „több mint naivitás lenne azt feltételezni, hogy a most tétlen hatóságok pusztán azért, mert újabb törvény utasítja őket cselekvésre, érdemben foglalkozni fognak a korrupció ilyen kényes megnyilvánulásaival” – írta a TI még 2013-ban.
Ligeti szerint az egyedül előrelépés, hogy az ombudsman vizsgálódhat azoknál a hatóságoknál, amelyek vonakodnak eljárni a közérdekű bejelentések ügyében, kár, hogy az ombudsman megállapításai semmire sem kötelezik őket. Az ombudsman fogadhat bejelentéseket is, melyről leválaszthatná a személyes adatokat, úgy továbbítva azokat a megfelelő hatósághoz, csakhogy a jelenlegi szabályok szerint a névtelen bejelentéseket nem kötelező kivizsgálni.
Védelmet a törvény szerint csak a bejelentő kapott, családtagjai nem, pedig sokszor épp ők a célpontjai a hatalmasok támadásainak. A bejelentő is csak – nem jövedelemarányos – anyagi védelemre számíthat, fizikai vagy munkajogira nem. Nem szabad retorziót alkalmazni a bejelentővel szemben – ennyit mond csupán a törvény, de hogy mik ezek a retorziók, azt már nem részletezik. A titokvédelemről sem esik szó benne – pedig a korrupcióra leginkább az jellemző, hogy titokban történik –, marad tehát a keserű szembenézés a következményekkel, ha valaki mégis kikotyog valamit a bejelentése során. Ilyenkor jön jól az ügyvéd: jelenleg két olyan van az országban, aki bejelentővédelmi megbízásokat is elfogad – legalábbis ennyiről tud Ligeti –, ez pedig többet mond minden szónál.
Nem a jelenlegi, hanem a korábbi, 2009-es törvényt vette alapul a Párbeszéd Magyarországért, amikor megalkották a saját bejelentővédelmi törvényjavaslatukat. Jávor Benedek szerint a hatékony védelem biztosításán túl az is fontos lenne, hogy az új hatóság képes legyen üldözni azt, aki fellép a közérdekű bejelentővel szemben, mint ahogyan azt is tudatosítani kellene a társadalomban, hol lehet egyáltalán bejelentést tenni. Jávor azt is fontosnak tartja, hogy az anonim, valamint a közvetítőn – például a sajtón – keresztül bejelentett ügyeket is kötelező legyen kivizsgálni, a bejelentő pedig mentesüljön minden olyan jogkövetkezménytől, amit a bejelentése érint. A megfelelő tájékoztatás is elengedhetetlen – hangsúlyozta az EP-képviselő. Hozzátette: kacérkodtak az amerikai példa beillesztésével is, mely szerint a bejelentők bizonyos százalékban részesülhetnének a bejelentésük nyomán feltárt pénzből, ám szerinte Magyarországon ez negatív üzenettel bírna, így egyelőre még nyitott kérdés.
A javaslatot benyújtották, az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának fideszes többsége pedig leszavazta azt, miközben minden ellenzéki párt – még a Jobbik is – rábólintott. Jávor azt mondja: annyit tudnak tenni, hogy ülésszakról ülésszakra benyújtják a javaslatot, fönntartva ezzel a nyomást.
A jogszabályi környezeten túl persze az sem mindegy, hol jelentünk be. Martin József Péter, a TI ügyvezető igazgatója szerint mind a kulturális közeg, mind a korrupció föltárására hivatott intézmények vezetőin sok múlik. Példaként említette Romániát, ahol tíz éve van egy fontos szabályozás, de az ügyészségen nyolc évig nem történt semmi, és egy vezetőváltás kellett ahhoz, hogy meginduljon az érdemi munka. Hatékonyan üldözni a korrupciót csak akkor lehet, ha ezek az intézmények függetlenek – mondja a TI ügyvezetője.
Ha mindez rendben, jöhet a bejelentés, illetve az erre való szándék. Ebben Magyarország egyértelműen sereghajtó. A TI legutóbbi, 2013-as kutatása szerint száz magyar közül mindössze harminc jelentené, ha korrupcióval találkozna. Negyvenegy százalékuk szerint, ha jelentené, akkor sem történne semmi, több mint egyötödük fél, néhányan pedig csak nem tudják, hol tehetnék meg a bejelentést. Csak viszonyításképp: Szlovéniában 84, Romániában 59, Horvátországban 68, Csehországban 55, Szerbiában 58 százaléka, Szlovákiában pedig a lakosság fele jelentené, ha valami efféle ügy kerülne a látóterébe.
Martin József Péter szerint persze az sem mindegy, bejelentésről, vagy a magyaroknak igen rossz emlékű följelentésről beszélünk. Míg az előbbi az áldozatokkal, addig utóbbi a hatalommal vállalt szolidaritást – ezt is fontos lenne elültetni a fejekben. Szerinte elképzelhető, hogy sokan azért nem jelentik a korrupciót, mert azt hiszik, hogy a bejelentés rossz dolog.
A magyar társadalom az erről való meggyőzés tekintetében kifejezetten kemény dió – mondja a TI ügyvezetője. Nemhogy Nyugat-Európához, de még a szomszédainkhoz képest is rendkívül zárt a társadalmunk, az emberek pedig bizalmatlanok az intézményekkel szemben. Közép-ázsiai vagy afrikai társadalmakra jellemző az effajta zártság, amely előbb-utóbb szabálykerüléshez vezet, és minél nagyobb a korrupció, annál jobban megerősíti a társadalmat zártságában. Ördögi kör ez, melyből minél előbb ki kellene törni – véli Martin József Péter.
Amíg viszont ekkora a bizonytalanság, mit tehet az állampolgár, akit mégis legyőz a lelkiismerete? Például a médiához fordul. Sokan megpróbálnak az újságírók mögé bújni, a bejelentők kilencvenöt százaléka nem akarja a nevét adni a bejelentéshez – mondja Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője. Ilyenkor a felelősség áthárul az újságíróra és a kiadóra, ami nem kevés stresszt jelent. „Próbáljuk meggyőzni őket, hogy tegyenek feljelentést vagy tanúvallomást, mert hiába hiszem el neki, amit mond, ha bíróságra kerül az ügy, nem tudom majd bizonyítani az igazamat” – mondja Bodoky.
Ha mégis belemegy az újságíró abba, hogy névtelenül közöl valamit, mert meggyőződik annak valóságosságáról, akkor ő kerül abba a helyzetbe, amiben a közérdekű bejelentő volt. Onnantól jön a vegzálás, aminek számos módja van. Mivel Magyarországon a sajtótulajdon nem tisztán médiavállalkozók kezében van, a más üzletekben is érintett tulajdonos súlyos korlátokat szab, annak pedig végül az újságíró ihatja meg a levét, ha valaki olyat kezd ki, akivel az üzletel. Bodoky szerint ennek egyetlen módja, ha a médiatulajdonlás a szerkesztőség kezében van, és így a finanszírozás nem teremt összeférhetetlenséget.
Az új médiatörvény alapján egyébként csak bírósági ítélettel lehet újságírót arra kötelezni, hogy kiadja a forrását, de ettől még nem fogja a bejelentő könnyebben a nevét adni. Erre hozta létre az Átlátszó a Magyar Leakset, hogy a bejelentés egy titkos rendszeren anonim módon is megtörténhessék. Az újságírónak az a legjobb, ha tényleg nem tudja, ki a bejelentő – mondja Bodoky.
A hazai jogi szabályozás visszásságai, az állami bejelentővédelmi intézményrendszer gyengesége, és az elmúlt időszakban a bejelentőket ért vegzálások, valamint az ellenük indított perek okán látta szükségesnek egy új bejelentővédelmi honlap elkészítését az Átlátszó, a K-Monitor, és a TI. Vágó Gábor, a projekt koordinátora szerint a cél, hogy hétköznapi hősöket tudjanak faragni a bejelentőkből. Az áprilisi indulás óta eddig mintegy félszáz bejelentésük érkezett, de ezek zömmel nem köz-, hanem magánérdekűek. Egy klasszikus ügy van, amelyben egy kis falut feudális módszerekkel irányító polgármester áll szemben egy civilszervezettel, amely próbálja föltárni a korrupciót. Ha szükséges, a bejelentőknek pszichológiai támogatást is nyújtanak – mondja Vágó.
A TI Whistleblowing in Europe című kutatása kimutatta, hogy bár a közérdekű bejelentők kiemelkedő mértékben járulhatnak hozzá a korrupció feltárásához, mégis mindössze négy EU tagállam – Luxemburg, Románia, Szlovénia és az Egyesült Királyság – biztosít számukra megfelelő védelmet a megtorlással szemben. A közérdekű bejelentők további tizenhat EU-tagállamban részesülnek legalább részleges védelemben, míg hét államban semmilyen védelemre vagy jogi segítségre nem jogosultak. Magyarország – egyebek mellett Németországgal, Ausztriával és Csehországgal együtt – a részleges védelmet nyújtó országok csoportjába tartozik.
Jávor Benedek mellett a konferencia másik házigazdája a szintén zöld EP-képviselő Eva Joly (képünkön) volt, akit túlzás nélkül nevezhetünk a korrupcióellenes küzdelem nagyasszonyának. A norvég származású francia politikus a párizsi Legfelsőbb Bíróságnál vizsgálóbíróként több nagy horderejű korrupciós ügyet is föltárt, leghíresebb esete a vezető francia olajtársaság, az Elf Aquitaine ügye volt, amelyben számos halálos fenyegetés ellenére több korrupciós ügyet is leleplezett.
Szerinte a Volkswagen-botrány bizonyította, hogy mekkora a baj Európa-szerte. Hány mérnöknek kellett látnia a csaló szoftvert? – kérdezte. Persze a Németországban a hűség különösen erős a vállalathoz, de politikai szándék nélkül aligha elképzelhető a változás, az viszont egyelőre nemcsak Magyarországon, de az EP-ben sincs meg. Akik nem szóltak, azt hitték, hogy védik a céget, és most mennyibe fog ez kerülni nekik? – teszi föl a kérdést Joly. Fukusimában ugyanez történt – mondja. Az egész nagyon ijesztő, mert azt mutatja, mennyire megbízható az a gazdasági-politikai rendszer, amiben élünk. Akik segíteni tudnak a nyilvánosság elé kiálló közérdekű bejelentőkön, azok nem várhatnak a politikai szándékra. Kell, aki munkát ad, kell ügyvéd, aki pro bono véd, és szükség van mindenki szimpátiájára azokkal, akik kiállnak a nyilvánosság elé – hangsúlyozta.
Az EP többször fölhívta az Európai Bizottság (EB) figyelmét arra, hogy kezdeményezze egy bejelentővédelmi direktíva elfogadását, az EB azonban ezt minden alkalommal elutasította.
Érdekes, de az európai intézményekben dolgozó tisztviselőkre ennek ellenére vonatkozikbejelentési kötelezettség, a jogszabály pedig előírja az intézmények számára, hogy olyan belső bejelentővédelmi eljárásokat működtessenek, amelyek megvédik a bejelentő munkavállalókat, és egyben garanciát adnak a bejelentések kivizsgálására. Ennek ellenére az európai ombudsmanfebruárban közzétett jelentése szerint a vizsgált kilenc közül mindössze két intézmény tett eleget idevonatkozó kötelezettségének.