Átlátszó kifogásokkal és durva csúsztatásokkal próbálja magyarázni a kormány, hogy az előzetes ígéretekkel ellentétben miért nem kíván uniós támogatást biztosítani a lakossági energiahatékonysági programokhoz. A PM szerint kibújt a szög a zsákból: Orbánék a háztartások energiaszámláinak csökkentése helyett kizárólag az államilag vezérelt lenyúlásban érdekeltek.
Az orbáni kormányzás első öt esztendeje nem az energiahatékonyságról szólt: a lakosság mindössze néhány, minimális keretösszegű és pillanatok alatt kimerülő, botrányba fulladt kamupályázatot kapott. Ezért is örült pártszimpátiától függetlenül mindenki azoknak az ígéreteknek, amelyek szerint majd most, az új uniós finanszírozási ciklusban végre megnyílnak a pénzcsapok, és végre nálunk is beindul az otthonok zöldenergia-forradalma, amikor 150 milliárd forintos, 3 millió lakás energetikai korszerűsítését célzó programot harangoztak be idén augusztusban.
Ezért forrázott le mindenkit Lázár János azzal a minapi bejelentéssel, hogy „lakossági energia-korszerűsítési program EU-s pénzből nem lesz, csak állami intézményi program, hogy az állam dologi kiadásai csökkenjenek”. Magyarországon azonban valójában a lakossági szektor energetikai kiadásai számítanak rendkívül magasnak, és ezzel a kormány is tisztában van: a Brüsszelnek nemrég benyújtott Nemzeti Épületenergetikai Stratégia szerint a teljes energiamegtakarítás háromnegyedét a lakossági területen kívánjuk elérni.
Lázárék most az EU-ra mutogatnak, mondván, hogy az uniós szabályok nem engedik a lakosság közvetlen támogatását, ám a valóságban más tagállamokban rengeteg olyan komplex energiahatékonysági projekt fut jelenleg is, amely az önálló otthonok energetikai korszerűsítését szolgálja. A valódi ok sokkal inkább az, hogy az Orbán-kabinet rájött: a központilag meghirdetett és menedzselt közintézményi megaberuházásokat sokkal könnyebb a megszokott korrupciós csatornákba terelni. Ez azonban nem Magyarország, hanem csupán az energiaszektort régóta hiénaként kerülgető Fidesz-közeli csoportok és Orbán-rokonok céljait szolgálja. A PM szerint a magyar érdek egyértelműen a korszerűtlen otthonok energetikai modernizációja és az energiakiadások fenntartható csökkentése lenne. A trükközés az uniós forrásokkal pedig a támogatások lehívhatóságát veszélyezteti.
A PM felszólítja a kormányt az eredeti ígéreteknek megfelelő, érdemi összegű és széles körben hozzáférhető lakossági energiahatékonysági programok elindítására: füllentéssel nem lehet fűteni, és ezt a magyar emberek többsége a saját kárán már megtanulta.
Jávor Benedek levélben fordul a Bizottsághoz, a kérdés tisztázása érdekében.
Brüsszel-Budapest, 2015. október 14.