Nem csak a mozikban léteznek szuperhősök, a valóságban is találhatunk emberfeletti munkát végző jótevőket! Benedekman naphosszat harcol a korrupció és a szegénység ellen, de a bolygót sem felejti el megmenteni a pusztulástól!
5 év EP-ben töltött eredményeinek összefoglalója, kicsit rendhagyó módon.
Tisztességesség, igazságosság, együttműködés, bizalom és alázat. Számomra ezek nem csupán szavak, a munkám alapjai. Ezek mentén dolgoztam az Európai Parlamentben Európáért, Magyarországért, a magyar emberekért.
Te mit használsz az eldobható, egyszer használatos műanyag flakonok helyett? Most megmutathatod a #töltsújra hashtaggel! Tegyünk együtt környezetünk védelméért!
Megszüntette a rendőrség a feljelentésem nyomán környezetkárosítás gyanújával indított nyomozását a paksi atomerőmű hűtóvizének a Duna túlmelegedését okozó hatása ügyében.
Emlékszünk: tavaly augusztusban – minden korábbi hivatalos kommunikációra rácáfolva – a hőség és az alacsony vízállás miatt olyan helyzet állt elő, hogy a paksi hűtővíz miatt a Duna vízhőmérséklete megközelítette, vagy akár át is léphette az engedélyezett 30 fokos határértéket. Hivatalosan is csak 0,12 fok választott el az erőmű részleges leállítását kikényszerítő helyzettől. Feljelentésemben arra mutattam rá, hogy a hivatalos mérés nem tekinthető megbízhatónak. Videófelvételek alapján bizonyítható, hogy az automata mérő a kérdéses időpontokban nem működött, a helyette alkalmazott kézi mérést pedig nem az előírt időszakban, hanem a hűvösebb reggeli-délelőtti órákban végezték el. A Duna napközbeni melegedése (2-3 fok) alapján okkal feltételezhető, hogy a mérésre előírt idószakig több mint 0,12 fokkal nőtt a vízhőmérséklet, azaz a Duna vize melegebb kellett, hogy legyen, mint 30 fok
A rendőrség az elutasító határozatban részletesen kifejti, hogy 30 fok a környezeti határérték, és hogy a Paksi Atomerőmű által végzett mérés 29,88 fokot mutatott, tehát nem volt határértéktúllépés. Nagyszerű. Épp csak a feljelentés lényegét nem vizsgálták ezek szerint az elmúlt fél évben, azaz azt, hogy a hivatalos mérés nem mérvadó, mert nem a megfelelő időszakban végezték el. Amit a rendőrség kiderített 6 hónap alatt, azt bárki elolvashatja a Paksi Atomerőmű Zrt. honlapján. Hogy ami oda van írva, az nem a valóság, arról a benyújtott bizonyítékok dacára sem állapítottak meg semmit. Még csak azt sem, hogy milyen adatok, információk alapján nincsen szerintük igazam. Így mondjuk könnyű. Az atomerőmű igazat mond, mert igazat mond. Kérdés van pajtások, kérdés nincs pajtások, köszönöm pajtások!
Elöljáróban jegyezzük meg, hogy áramár-becsléseket adni egy-két évnél hosszabb távra csak nagyon óvatosan lehet, az árat befolyásoló végtelenül sok tényező miatt, így azok az előrejelzések, amelyek a Paks2 szempontjából döntő 2030-2040-es évekbeli áramárra vonatkoznak, kellő óvatossággal kezelendők. Trendeket lehet azonosítani, különböző tényezőket lehet valószínűsíteni, de az ezek összesített hatására kialakuló árszint becslése mindig nagyon bizonytalan lesz. A mai áramárak pillanatnyi alakulásából mindenesetre biztosan nem lehet helytálló következtetéseket levonni arra, hogy 15-20 év múlva hol fog állni az áramár. De valójában még a jelenlegi áramárak sem „robbantak fel”. A magyar piac szempontjából döntő fontosságú német áramárak az év eleji 35 euró körüli árszintról átlagosan 50-55 euró körüli árszintig kúsztak novemberre (egyébként a nyári hónapok óta csökkennek, nem pedig robbannak). Nagyon hasonló az árak alakulása a régiós árampiacon – 50-55 eurós árszint, nyár óta csökkenő tendencia.
Napi piaci áramár Németországban 2018-ban
Átagos ár euró/MWh Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában és Romániában
Ez finoman szólva sem tekinthető „felrobbanásnak” az árak tekintetében, valójában nagyjából a 2015 előtti árszintekre való szolid visszakorrigálás, és még mindig nagyon messze van a válság (2008) előtti áramáraktól.
Nagykereskedelmi villamos energia árának trendjei az EU-ban (kék: EU átlag, zöld: Közép-Nyugat-Európa, narancs: Kelet-Közép-Európa, piros: Észak-Európa, sárga: Nagy Britannia
Az elmúlt egy-két év 20-35 euró közötti termelői áramárairól mindenki tudta, hogy fenntarthatatlanul alacsonyak, nem finanszírozzák a szükséges új befektetéseket, döntően az európai erőművi túlkapacitás következményeképpen kialakult nagyon erős verseny eredményei. Sok öreg, bezárás előtt álló erőmű fut, amelyek amortizációja már rég le lett írva a költségek között, így a puszta üzemeltetésük relatíve olcsón megoldható. Ez nem csak alacsony árakat eredményezett, hanem azt is, hogy újonnan épült erőművek nem tudtak nyereségesen termelni, így nagy erőművek állnak kihasználatlanul. Magyarországon a 2011-ben átadott gönyűi, 430 MW-os gázerőmű többet állt, mint amennyit működött, mert olcsóbb importálni az áramot, mint Gönyűn termelni (ennyit arról, hogy a magas magyar importráta leszorítása miatt kell Paks2 – a magas importráta oka nem a hiányzó kapacitás, hanem a drága termelés, ez pedig Paks2 esetében sem lesz másképp). Egyértelmű volt, hogy középtávon a piac korrigálni fog, ami árnövekedéssel jár majd. Jelenleg alapvetően ennek szemtanúi vagyunk. Ráadásul – ahogy a cikk is pontosan leírja – a jelenlegi áramárban jelentős szerepet játszanak olyan időszakos tényezők, mint a dél-kelet-európai aszályos időszak, ami jelentősen csökkentette a vízenergia-termelést a régióban. Ezek pillanatnyi hatások, és régen rossz, ha olyan atomerőművet építünk a magyar GDP 10 százalékából, aminek a megtérüléséhez szélsőséges időjárási jelenségek kellenek – még ha ezek valószínűsége nőni is fog a klímaváltozás erősödésével. 60 éves megtérülést nem lehet átmeneti jelenségekre alapozni, és időszakos hatásokban reménykedni.
Hosszú távon az árakat meghatározó döntő tényező a versengő technológiák termelési költsége. Ennek is számos összetevője van, a beruházási és tőkeköltségektől az üzemanyagok és a hálózatfenntartás árán át a geopolitikai és szabályozási környezetig. Ezek közül az Index cikke egyet emel ki, mint az áram jelenlegi drágulásának oka, ez pedig a CO2 kvóták áremelkedése az elmúlt időszakban, az 5-6 eurós árszintről a 20-25 eurós tartományig. Csakhogy az az árampiac, amin Paks2-nek a 2030-as évektől versenyeznie kell, egyre döntőbb mértékben megújuló alapú lesz. A megújuló energiatermelés költségeit pedig a CO2 kvótaárak vajmi kevéssé befolyásolják, így annak további emelkedése (akár a 100 eurós szintig) a fosszilis termelés versenyképességét fogja radikálisan rontani, és így azt fogja kiszorítani a piacról. Az atommal versengő megújuló források árszintjére ez elhanyagolható hatással lesz. A megújuló energia esetében a költségek zuhanásban vannak, átlagos költségük mostanra 50 dollár alá esett (tehát jóval alulmúlják a valószínűtlenül optimista 55 euró/MWh-ás hivatalos becslést is Paks2 várható termelési költségére). Az elmúlt egy évben ráadásul helyenként rekordalacsony árakat értek el nyilvános aukciókon, a szárazföldi szélenergia esetében 20 USD/MWh (mai árfolyamon 17,5€), napenergia szektorban 25 USD/MWh (mai árfolyamon 21,9€), tengeri (offshore) szélnél pedig 45 USD/MWh (mai árfolyamon 39,4€) árszinteken születtek megállapodások. Ezek olyan költségszintek, amiket a 2020-as évek második felére becsültek elérhetőnek még akár 4-5 évvel ezelőtt is, az árzuhanás tehát sokkal gyorsabb, mint amire számítottunk, és még messze nem állt meg. Hosszú távon átlagosan is 20 euró/MWh körül lehet a megújulók költségszintje, és döntően ez fogja meghatározni az árszinteket. Ezzel kéne versenyeznie a hivatalosan 55 eurós, a valóságban inkább 100 euró körüli tényleges költségű áramnak, amit Paks2 fog termelni.
Különböző technológiák költségének átlagos ára (USD/MWh) (szél-, nap-, gáz-, szén-, és nukleárisenergia
Forrás: World Nuclear Industry Status Report 2018
És akkor beszéljünk erről is: ha már a paksi matekről van szó, akkor mi is a várható tényleges költségszint? A hivatalos 55 euró/MWh teljességgel megalapozatlan, csak akkor jön ki, ha az orosz hitel kamatköltségét nem a beruházás költségeként számoljuk el, hanem állami kiadásként. De a könyvelési trükkök nem fedhetik el, hogy valójában ezek is részét képezik a beruházás költségeinek, legfeljebb más formában (adóként) kell majd megfizetnie a magyar adófizetőknek. Hogy milyen formában szedik be tőlünk, az lényegtelen a gazdaság versenyképességére, és a lakosságra háruló költségekre gyakorolt hatás tekintetében. A Regionális Energiakutató Központ (REKK) számításai szerint reálisan 106 euró körülre jöhet ki Paks2 áramának költsége, ami szélsőségesen optimális esetben is 66 euró, pesszimista kimenet esetében pedig akár a 170 eurót is elérheti. Még a nagyon optimista számítás is drágább áramot jelent, mint amit a megújulók most tudnak, és kb. háromszor olyan magas árat, mint amivel 2030 körül kell majd versenyezniük. A pesszimista forgatókönyv olyan veszélyekkel számol, mint például a beruházás elhúzódása, és a részben ebből fakadó, részben ezen kívüli okokból származó költségnövekedés. És mit látunk Paks2-nél? A projekt 4 év alatt 3 év csúszást szedett össze, költségei vélhetően erősen alul, várható kihasználtsága pedig masszívan felülbecsültek. Az olyan kényszerhelyzeteknek, amelyek a Duna alacsony vízállásából, és magas hőmérsékletéből fakadtak az elmúlt hónapokban, gyakorlatilag egyáltalán nem szabadna előfordulniuk a következő 60 évben, hogyan ne romoljon az erőmű kihasználtsága a kényszerű leállások, visszaterhelések miatt, és ne jelentkezzenek plusz költségek a kiegészítő technikai megoldások (pl. hűtőtó vagy hűtőtornyok létesítése) miatt. Ha Paks2 végül a REKK költségmodelljének középértékét hozza, azzal nagyjából szerencsések leszünk. 106 eurót MWh-ként. A 20-30 eurós megújulós árszinttel szemben. Milyen matek jön itt ki? Maximum egy csődeljárásé.
Ha tehát figyelembe vesszük, hogy a jelenlegi áramár emelkedés részben nem robbanásszerű, részben átmeneti hatások eredménye, ha ehhez hozzátesszük, hogy hosszú távon a fundamentális tényezők nem valószínűsítik, hogy az áramár ennél lényegesen magasabbra kúszik, ha figyelembe vesszük, hogy a paksi matek sikeréhez a valóságban 100 euró körüli áramárra lenne szükség, akkor a következtetés egyértelmű. Paks2-t egyetlen szereplőnek érdemes újraértékelni: a magyar kormánynak, és mihamarabb ki kell szállnia ebből a hosszú távon reménytelenül kínos és káros beruházásból.
Nem kétséges: amit az elmúlt években műveltek, annak következményei tartósan velünk maradnak.
Mióta a magyar kormány megkötötte az értelmetlen, drága, környezetkárosító, orosz függést okozó paksi bővítésről szóló megállapodást Oroszországgal, azóta feszít a kérdés, hogy vajon kinek a kedvéért erőltetik, kinek jó ez az egész, mert Magyarországnak biztos nem.
Ma két információ is napvilágot látott, ami segít megválaszolni a kérdést. Kiderült egyrészt, hogy egy friss tendert a beruházás egy kulcsfontosságú elemére Mészáros Lőrinc illetve Tiborcz István érdekeltségei nyertek el. A szerződés arra a Tartalék Vezetési Pontra vonatkozik, ahonnan az egész atomerőművet irányítani lehet, amennyiben egy baleset eredményeképpen az eredeti vezérlőterem használhatatlanná vagy elérhetetlenné válik. Alapvető fontosságú, hogy itt semmiféle hiba ne csússzon be, vészhelyzet esetén nagyjából az múlhat ezen, hogy elszáll-e az atomerőmű, nukleáris sivataggá változtatva a Kárpát-medencét. Erre a kulcsfontosságú feladatra Paks2 esetében a legtapasztaltabb, legmegbízhatóbb céget szemelték ki. No, nem az atomerőmű építésben, vagy ilyen stratégiai fontosságú beruházásokban, hanem a közpénzeknek az Orbán-család felé való terelésében tapasztalt és megbízható cégekről beszélünk, a Mészáros és Mészáros Kft.-ről, illetve az Orbán vejéhez köthető West Hungária Bauról.
Mindenki megnyugodhat, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező, kiemelkedő képességű cégekről van szó. A Mészáros és Mészáros Kft. lényegében egy, az utóbbi években politikai utasításra, közpénzekkel mesterségesen felhizlalt Família Kft. A West Hungária Bau nevét pedig olyan feledhetetlen emlékű projektek őrzik, mint a háromszor átadott, de utána is repedező, ázó, porló Várkert Bazár. A WHB tapasztalatait az efféle kiemelt kockázatú nukleáris beruházásokban az is alátámasztja, hogy a fellengzősen Energetikai Divíziónak nevezett egységük panelházak és egyetemi kollégiumok hőszigetelésével is foglalkozott már. Sőt, a Paksi Atomerőmű homlokzatának kifestésébe is bevonták őket, hogy amikor felmerül majd a kérdés, hogy milyen alapon nyeri el a paksi bővítési tendereket a miniszterelnök családja, akkor annyit fel lehessen mutatni a kínos feszengés közepette, hogy legalább jártak már Pakson.
A másik hír szerint újabb, a paksi bővítésbe beszállító magyar cég került orosz ellenőrzés alá. A 444.hu cikke bemutatja azt is, hogy már korábban elkezdtek teret nyerni az oroszok a Paks2 potenciális beszállítójaként felmerülő cégekben.
Ha valakinek eddig kérdéses volt, most már tisztábban látjuk, kinek van szüksége Paks2-re. Mészáros Lőrincnek, a saját lábon gyarapodó Tiborcz Istvánnak, a többi kormányközeli sötét oligarchának, meg az oroszoknak. És ami az ő érdekük, az ma egyenlő a kormámnyzással. Hogy az érdekeik érvényesítése adott esetben nukleáris kockázatot eredményez? Hogy a sokat reklámozott 40 %-os magyar beszállítói részaránynak a töredéke sem fog teljesülni, mert mindenre ráteszik a kezüket az oroszok, a megmaradó morzsákat pedig egy kicsit tágasabb cellára való, a miniszterelnök közvetlen környezetét alkotó oligarchakör fogja felporszívózni? Hogy az egész ország évtizedekre ráfizet az egészre? Ezek a szempontok ma nem részei a kormányzati döntéshozatalnak. Ha definiálni kéne a Bogár László által oly sokat és oly nagy kedvel emlegetett komprádor burzsoázia fogalmát, akkor elég lenne egy Orbán Viktor családját és közvetlen barátait ábrázoló csoportfényképet elővenni. Egy egész ország legalább két generációjának életét emésztik fel, hogy magánjetekkel röpködhessenek Chelsea meccsekre. Amit eddig afrikai diktátoroktól, dél-amerikai államfőktől, párttitkárból örökös vezetővé átalakult közép-ázsiai csinovnyikoktól láttunk, az ma itt történik meg velünk. Mert hagyjuk, hogy megtörténjen.
Eredménytelenül zárult egy újabb paksi tender az orosz közbeszerzési portál alapján, mivel nem sikerült céget találni, amelyik megtervezné a paksi hűtővízcsatorna bővítését az új paksi blokkok ellátás céljából. A hűtővíz kérdése amúgy is a paksi bővítés egyik legkritikusabb pontja. Idén nyáron az alacsony vízállás és a Duna magas hőmérséklete miatt a most működő 4 blokk is olyan mértékben melegítette fel a folyót, hogy csak intenzív trükközéssel lehetett elkerülni az erőmű egyes blokkjainak leállítását. Elképzelhető, hogy milyen súlyos korlátot jelenthet ez majd, ha Paks2-vel több mint megkétszereződik az erőművek teljesítménye (2000-ről 4400 MW-ra) és hűtővíz-igénye (100 m3/s-ról 232 m3/s-ra).
A hőterhelés mellett azonban a hűtővízellátás kialakítása is gondot okozhat. A jelenlegi tervek szerint Paks2 a jövőben Paks1 meglevő, Dunából kivezetett hűtővízcsatornájából kapna hűtővizet. Annak kapacitása azonban nem elegendő a közel másfélszeresére növekvő vízigény kiszolgálására, ezért jelentős mértékben ki kéne bővíteni. Erre Paks2 tervezői azt a szédületes, Mekk mestert állva hagyó megoldást eszelték ki, hogy Paks1 folyamatos üzeme, azaz az üzemvízcsatorna folyamatos használata közben fogják duplájára növelni annak kapacitását. Kb. mintha az autópályán 130-cal száguldva bemásznának a motorba, hogy hengerfejet szereljenek. Nagyon teoretikusan nézve akár még jól is elsülhet. Mondjuk ha nem jön be az a fél százalék valószínűség, hogy minden rendben pont úgy zajlik, ahogy tervezték, akkor azért elég nagy baj van. De miért ne hinnénk el annak a csapatnak, hogy mindent nagyon pontosan előre tudnak tervezni, amelyik a projektbe 4 év alatt 3 év késést halmozott fel, mert egy sima engedélyezési eljárás időigényét is képtelenek nagyságrendileg megbecsülni?
A hűtővízcsatorna mai állapota (fotó:nepszava.hu)
Szóval van elvi lehetősége még annak is, hogy nem lesz katasztrófa. Az előjelek mindenképpen biztatóak. Augusztus végén írta ki a Roszatom leánycége a tenderfelhívást az üzemvízcsatorna-bővítés kiviteli tervezésére és megvalósítására. Az orosz közbeszerzési honlapon napokban közzétett közlemény szerint nem érkezett egyetlen, a tenderfeltételeknek megfelelő ajánlat sem a projektre. Az egyik pályázó, a Főmterv, a beadási határidőt sem tudta tartani, a másik, határidőn belül érkezett orosz ajánlat viszont nem teljesíti a speciális szakértőkre vonatkozó előírásokat, így el kellett utasítani. Azaz érvényes pályázat híján a közbeszerzés eredménytelenül zárult. Erősen aggasztó, hogy az egész építkezés nukleáris biztonság szempontjából egyik legkritikusabb lépésére, az üzemvízcsatorna működés közbeni kibővítésére szemmel láthatólag nem tolonganak a megfelelő, hozzáértő pályázók. Márpedig itt tényleg nem lehet hibázni. Nem férnek bele olyan balesetek, mint a Paks2-vel azonos típusú belorusz asztraveci, vagy szentpétervári Leningradszkaja2 erőművek építésénél, ahol túl széles vasúti rakománnyal kaszáltak el oszlopokat, meg leejtették (nb. leejtették!!) a reaktortartályt a magasból. Ha egy munkagép építkezés közben megcsúszik, és befordul a hűtővízcsatornába, vagy suvadni kezd a part, és akadály képződik a csatornában, váratlanul lehetetlenné téve a biztonságos üzemhez szükséges vízmennyiség eljutását az erőműbe, akkor legjobb esetben le kell állítani Paks1-et (az ország villamosenergia-igényének 40 százaléka hirtelen kiesik), de ha nem történnek megfelelő időben megfelelő lépések, ennél rosszabb forgatókönyv is elképzelhető. És azt már a 2003-as súlyos üzemzavarnál is láthattuk, hogy ha valamivel, hát azzal nem lehet Paks1-et vádolni, hogy vészhelyzetben professzionálisan és a helyzetnek megfelelően járna el. Erre az egyszerű és kockázatmentes feladatra nincs egyelőre megfelelő jelentkező, csak egy olyan, amelyik egy beadási határidőt sem képes betartani, meg egy másik, amelyik nem tudja elolvasni, hogy hány darab magyar mérnökkamarai mérnök kell ahhoz, hogy érvényes legyen az ajánlat. Biztató helyzet.
A sötét fellegek azonban nem csak a mi fejünk fölött gyülekeznek. A paksi bővítés haldoklása hónapok óta nyilvánvaló. Minden elképzelhető határidővel csúszásban vannak, összességében vagy 3 év késést gyűjtöttek be 4 év alatt; a finanszírozási szerződést a projektért felelős miniszter szerint is módosítani kell; a miniszterelnök szerint a határidők már nem is érdeklik őket, annyira reménytelen a helyzet; és sorban érkeznek a hírek az eredménytelen közbeszerzésekről. Nyár végén az atomerőmű létesítéséhez és üzembe helyezéséhez kapcsolódó dokumentumok véleményezésére, illetve a személyzetképzéshez szükséges tananyagok szakmai felülvizsgálatára vonatkozó tenderek zárultak eredménytelenül (az ezzel kapcsolatban benyújtott adatkérésemre küldött válasz pedig ugyan a maga nemében tökéletes, amennyiben ennél üresebb választ már nem lehetett volna adni, ugyanakkor teljes tanácstalanságról árulkodik, hogy hogyan lesz ebből eredményes közbeszerzés). Most pedig az üzemvízcsatorna bővítése szenved késedelmet a megfelelő jelentkezők hiánya miatt. A közbeszerzések sorozatos eredménytelensége nem csak az okozott késés miatt veszélyezteti az egész beruházást. Arra utal, hogy komoly piaci szereplők egyszerűen nem érdeklődnek a projekt iránt, és nehézséget okozhat a megfelelő felkészültségű cégek és szakemberek bevonása az építkezésbe. És komoly biztonsági aggályokat is felvet, hogy vajon a kritikusan kockázatos munkákra lesz-e minden szempontból megfelelő jelentkező, vagy majd ha ló nincs, szamár is megteszi alapon valami buhera-cégnek végül odaadják az egész üzemvízcsatorna-bővítést, hadd tanuljanak mély vízben úszni. Biztos vagyok benne, hogy a közbeszerzés ajánlattételi árát legfeljebb kétszeresére kéne növelni ahhoz, hogy Mészáros Lőrinc, Garancsi „Luxusgépenröptetemaminiszterelnököt” István, vagy valamelyik másik oligarcha meg ne lássa benne a fantáziát. Az ő gazdagodásuk pedig, mint tudjuk, a Fidesz politikájának lényege. Ezért a célért egy nukleáris baleset kockázatát szívesen venné nyakába az ország, ebben biztos vagyok, aki meg nem, az mind Soros György.
Jó hír is van azért. Takarításra, őrző-védő szolgáltatásokra és fordításra sikerült érvényes közbeszerzéseket kiírni az idén Pakson!
Képzeljék el, hogy a közutakon a sebességkorlátozások betartásának traffipaxos módja helyett átállunk egy olyan rendszerre, ahol az autósok saját maguk mérik a saját sebességüket, ráadásul az automata sebességmérőjük éppen a szigorúbb sebességkorlátozásokhoz érve meghibásodik, ezért tartalék kézi készülékkel kezdik el mérni a saját sebességüket. De ez nem minden! A kézi mérést gyakorlatilag tetszőleges időpontban végezhetik, mondjuk pont akkor, amikor a leglassabban haladnak. Pedig a szabályok így is elég rugalmasak: lakott területen például a szokásos 50 helyett 70 km/h a korlát. Ahol a rendőrség is mér, ott pont nincs sebességkorlátozás, az ő eredményeik azonban így is rendre jóval magasabbak, mint az autósok saját mérései, de ez senkit nem zavar. Ugye röhejesen hangzik? Pedig pontosan ez történik a Paksi Atomerőmű hűtővizének esetében. A szinte bizonyos törvénysértések miatt a hatóságokhoz fordulatm a szabálytalanságok kivizsgálását és szankciók alkalmazását követelve, egyben kérdéseket is tettem fel a rendszer nyilvánvaló abszurditásaira vonatkozóan.
A gőzölgő paksi hűtővíz a visszabocsátási pontnál (Forrás)
Az elmúlt hetekben a Paksi Atomerőmű hűtővizének hatására a Duna kritikus mértékben felmelegedett. Az erőmű adatai szerint hajszállal ugyan, de az előírt 30 fok alatt maradt az ellenőrzési ponton a vízhőmérséklet (29,88 C fok), az Energiaklub és az Átlátszó ugyanakkor 30 fok feletti eredményeket mért.
Az is kiderült, hogy a miközben az automata hőmérsékletmérő, amelyik óránként vizsgálja a vízhőmérsékletet, Paksnál éppen a kritikus, alacsony vízállás idején, amikor a legfontosabb lenne a vízhőmérséklet mérése, nem működik. Ezért kézi mérésre álltak át, amely naponta egy alkalommal mérte a vízhőmérsékletet a fenti időszakban. A mérés időpontja azonban a reggeli-délelőtti órákra esett, amikor a Duna vízhőmérséklete még messze nem érte el a napi maximumot, pontos helyszíne pedig nem ismert, így elképzelhető, hogy relatíve alacsonyabb hőmérsékletű zónában történtek a mérések, miközben a 30 fokos korlátot a teljes folyószelvényben teljesíteni kéne. Ráadásul az Átlátszó által kikért adatok alapján eltérések mutatkoztak a vízügyi hatóság és az atomerőmű által mért dunai vízhőmérsékletek között is. Továbbá fény derült arra, hogy a Paks által kibocsájtott hűtővíz hőmérséklete 2018. július 7. és 2018. augusztus 27. között minden nap meghaladta a 30, és heteken át elérte a 35-36 C fokot is. Csak jelzem, hogy Paks II. környezetvédelmi engedélye szerint nem bocsátható vissza 30 foknál melegebb hűtővíz a Dunába, ha tehát működne a két új blokk, amelyek ugyanezt a melegvízcsatornát fogják használni, akkor a magyar energiatermelés 60-70 százalékát adó két erőművet másfél hónapra le kellett volna állítani. De a jelenlegi előírások megszegésére is sor került. A számítások szerint maximum 33 fokos hűtővíz és 25 fokos Duna háttérhőmérséklet, azaz minimum 8 fokos hőlépcső szükséges ahhoz, hogy tartani lehessen a 30 fokos határértéket a kibocsátási ponttól számított 500 méteres keresztmetszetnél. Kizárt tehát, hogy 27 fokos dunai vízhőmérséklet és 35-36 fokos hűtővíz esetén tartható lett volna a hőmérsékleti határérték. Vízügyi modellekkel bizonyítható, hogy a nyilvánosan elérhető adatok alapján nem lehetett 30 fok alatt tartani az ellenőrző ponton a dunai vízhőmérsékletet, a Paksi Atomerőmű tehát megsértette a jogszabályi előírásokat.
A paksi hűtővízcsóva augusztus végén (feltételezett állapot)
Az egész ügy kérdések sokaságát veti fel, a vonatkozó magyar előírások megfelelőségétől az önellenőrzés gyakorlatának megbízhatóságán át a hatóságok kellő szigoráig. Ezért az Országos Atomenergia Hivatalhoz, a környezetvédelmi hatósághoz és a vízügyi szervekhez, valamint a Paksi Atomerőmű Zrt.-hez fordultam, felszólítva őket hatósági vizsgálat lefolytatására az engedélyben foglaltak megsértése miatt, a szükséges jogkövetkezmények megállapítása és szankciók alkalmazása érdekében. Választ várok továbbá többek között az alábbi kérdésekre:
1. Lehetséges-e, hogy miközben az előírások szerint az ellenőrzési pontnál a Duna teljes keresztmetszetében tartani kell az 30 fokos határértéket, az erőmű önellenőrzést szolgáló méréseit csak egy vagy két ponton végzik? Miként lehetséges úgy elhelyezni egy automata mérőműszert, hogy az pont a mérések szempontjából legkritikusabb idószakban, alacsony vízálláskor nem szolgáltat adatokat?
2. Hogyan lehetséges, hogy a paksi atomerőmű az erőmű és a hatóság által mért adatok jelentősen, akár az 1 fokot is megközelítő nagyságrendben eltérnek egymástól, és az erőmű következetesen számára kedvezőbb (alacsonyabb) értékeket mér? Mennyire tekinthető megbízhatónak az erőmű önellenőrzése, ha szisztematikusan a saját maga számára kedvezőbb adatokat mér a hatósági eredményekhez képest? Eltérése esetén a hatóság mely adatokat tekinti irányadónak?
3, Nem szükséges-e a fenti anomáliák fényében a Paksi Atomerőmű önellenőrzése mellett a vízügyi vagy a környezetvédelmi hatóság független méréseinek bevezetése a hűtővíz kibocsátási ponttól számított 500 méteres szelvény több pontján?
4. Magyarországon miért 30 fok az a határérték, amelynél adminisztratív korlátokat kell bevezetni, miközben ez más országokban alacsonyabb, Európa legtöbb országában 28 fok, de Svájcban például 25 fok? Milyen számítások és előírások következménye a magyarországi 30 C fok?
5. Hány alkalommal és milyen mértékben avatkoztak be (OAH illetve MVM Paks) a reaktorok teljesítményébe a július 1-től augusztus 30-ig terjedő időszakban, amikor 25 fok felett volt a Duna, annak érdekében, hogy tartani tudják a 30 fokot.
6. A vízügyi szervek miért nem közölnek online elérhető vízhozam adatokat épp a kérdéses paksi vízmércénél, miközben más pontokon ezek az adatok elérhetők?
Elfogadhatatlan, hogy a magyar hatósági és ellenőrzési rendszer az előírások szigorú betartatása helyett gyakorlatilag minden pontján arra játszik, hogy hogyan tud segíteni a Paksi Atomerőműnek kibújni az előírások alól. Ennek sürgősen véget kell vetni, és egyben azonnali hatállyal felmondani a helyzetet még tovább súlyosbító Paks2 szerződését.
