Az európai parlament ma meggyőző többséggel – jelentős számú néppárti képviselő támogatásával – elfogadta azt a négypárti javaslatot, amely felszólítja a Bizottságot a magyarországi helyzet szoros nyomonkövetésére, és az Európai Parlament belügyi, állampolgári, jogi és igazságügyi bizottságát hogy tegye meg azokat a lépéseket, amelyek – az eddig soha nem alkalmazott – 7. cikkely aktiválásához vezethet Magyarországgal szemben.
Az Európai Parlament döntésével világossá tette, hogy nem lehet az unió alapértékeit semmibe venni. A lex CEU, a civil szervezetek vegzálása és a az „Állítsuk meg Brüsszelt” kampány, a Magyar menekültügyi szabályozás és gyakorlat Európa számára – és még saját pártcsaládja, a néppárti képviselők számára is – , nyilvánvalóvá tette, hogy milyen veszélyt jelent az unióra és egész Európára nézve is Orbán Viktor és a Fidesz politikája.
A mostani, az unió történetében példátlan döntés felszólítja a Parlament állampolgári bizottságát , hogy készítsen jelentést Magyarországról, melynek nyomán az Alapszerződés 7. cikkelyében foglalt eljárás kezdeményezhető az alapvető jogok és értékek sérelme miatt.
Az állásfoglalás világossá teszi, hogy az EP jelentős többsége (393 igen, 221 nem szavazattal szemben) szerint az Orbán-kormány működése súlyosan veszélyezteti a közös európai értékek védelmét, és szembefordul saját polgárainak többségével is. Az állásfoglalás politikai táborokon átívelő támogatása, a jelentős számú néppárti igen szavazat arra is rámutat, hogy a Fidesz saját pártcsaládjában is komoly ellenérzések kísérik a magyar kormány tevékenységét. Az európai intézmények eddiginél határozottab fellépése gátat szabhat a demokratikus jogállam lebontásának, ezzel pedig éppen a magyar polgárok jogait, szabadságát és biztonságát védi meg az azokat veszélyeztető Orbán-kormánnyal szemben.
Itt az idő megállítani Orbán Viktort!
(Kép forrása: 24.hu)