JÁVORT Az EU-BA!

Támogasd Te is küzdelmünket a zöld és igazságos jövőért!

Atomvita 2.0: Lázár János megfutamodott

Immár két hete adós a válasszal Lázár János, hogy hajlandó-e kiállni egy nyílt vitára a tervezett atomerőmű-bővítéssel kapcsolatban. A némaság – ami annak fényében, hogy az eszmecsere lehetőségét eredetileg maga Lázár ajánlotta föl, inkább megfutamodásnak tűnik – a PM szerint egyértelmű üzenetet hordoz: a kormánynak nincsenek a nyilvánosság előtt vállalható érvei a legalább négyezer milliárd forintos beruházás mellett.

Brüsszelbe szaladgálás helyett itthon is meg tudjuk beszélni a bővítés ügyét, „állunk minden vita elé” – Lázár János, a miniszterelnökség vezetője tette a fenti kijelentést április 30-án, azokra az uniós eljárásokra utalva, amelyeket Jávor Benedek, az Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője indított az Európai Bizottságnál, a tervezett paksi atomerőmű-bővítés uniós jogba ütköző részleteivel kapcsolatban. Túl azon, hogy egy európai parlamenti képviselő esetében talán nem indokolatlan a brüsszeli jelenlét és föllépés, Jávor Benedek nyitott az itthoni vitákra is:  ezért haladéktalanul nyilvános vitára hívta Lázárt, hogy a bővítési eddig homályban maradt részleteit végre a nagyközönség is megismerhesse.

A miniszter részéről azonban láthatóan üres kommunikációs fogás volt a vita emlegetése, hiszen már két hete nem válaszol a május elején elküldött levélre. Természetesen a válasz elmaradása is értelmezhető válaszként: Lázár János ezzel beismerte, hogy nincsenek a nyilvánosság előtt vállalható érvei a Fidesz-közeli szűk elit számára bizonyára hasznos, de az ország szempontjából katasztrofális beruházás mellett. Amit pedig egy ilyen alkalommal esetleg elmondhatna, azt jobbnak látja inkább titokban tartani.

A PM szerint ugyanakkor a saját maga által fölajánlott vita előli megfutamodás végképp romba dönti Lázár János és az Orbán-kormány szavahihetőségét: nyilvánvalóvá teszi, hogy ők is tisztában vannak a bővítési projekt tarthatatlanságával.

Brüsszel-Budapest, 2015. május 18.
 Jávor Benedek európai parlamenti képviselő