Paks - Jávor Benedek

Megszüntették a feljelentésemet a paksi hűtővíz-túlmelegedés ügyében

Közzétéve: 2019.02.27.2019.04.23.

Megszüntette a rendőrség a feljelentésem nyomán környezetkárosítás gyanújával indított nyomozását a paksi atomerőmű hűtóvizének a Duna túlmelegedését okozó hatása ügyében.

Emlékszünk: tavaly augusztusban – minden korábbi hivatalos kommunikációra rácáfolva – a hőség és az alacsony vízállás miatt olyan helyzet állt elő, hogy a paksi hűtővíz miatt a Duna vízhőmérséklete megközelítette, vagy akár át is léphette az engedélyezett 30 fokos határértéket. Hivatalosan is csak 0,12 fok választott el az erőmű részleges leállítását kikényszerítő helyzettől. Feljelentésemben arra mutattam rá, hogy a hivatalos mérés nem tekinthető megbízhatónak. Videófelvételek alapján bizonyítható, hogy az automata mérő a kérdéses időpontokban nem működött, a helyette alkalmazott kézi mérést pedig nem az előírt időszakban, hanem a hűvösebb reggeli-délelőtti órákban végezték el. A Duna napközbeni melegedése (2-3 fok) alapján okkal feltételezhető, hogy a mérésre előírt idószakig több mint 0,12 fokkal nőtt a vízhőmérséklet, azaz a Duna vize melegebb kellett, hogy legyen, mint 30 fok

A rendőrség az elutasító határozatban részletesen kifejti, hogy 30 fok a környezeti határérték, és hogy a Paksi Atomerőmű által végzett mérés 29,88 fokot mutatott, tehát nem volt határértéktúllépés. Nagyszerű. Épp csak a feljelentés lényegét nem vizsgálták ezek szerint az elmúlt fél évben, azaz azt, hogy a hivatalos mérés nem mérvadó, mert nem a megfelelő időszakban végezték el. Amit a rendőrség kiderített 6 hónap alatt, azt bárki elolvashatja a Paksi Atomerőmű Zrt. honlapján. Hogy ami oda van írva, az nem a valóság, arról a benyújtott bizonyítékok dacára sem állapítottak meg semmit. Még csak azt sem, hogy milyen adatok, információk alapján nincsen szerintük igazam. Így mondjuk könnyű. Az atomerőmű igazat mond, mert igazat mond. Kérdés van pajtások, kérdés nincs pajtások, köszönöm pajtások!

Paks2 öt éve: a bukás históriája

Közzétéve: 2019.01.15.2019.02.25.

Ma öt éve, 2014 januárjában állapodott meg Orbán Viktor Vlagyimir Putyinnal a paksi bővítés orosz megvalósításáról. A váratlan fordulat (még néhány hónappal korábban is nemzetközi tenderről beszélt a kormányzat) óta eltelt öt év elég hosszú idő, hogy visszatekintsünk kicsit: mit is ígért Orbán Viktor az országnak Paks2-ről, amikor a meghökkent közvéleményt kellett győzködnie arról, hogy még jobban függővé tenni Oroszországtól a magyar energiapiacot jó ötlet. Az akkori nyilatkozatokat és kormánypárti újságcikkeket olvasgatva ma is szinte eufórikus hangulatba kerülhetünk, az „évszázad üzlete” csodálatos vízióként jelenik meg a kormány előadásában, ami már-már valószerűtlenül előnyös Magyarország számára.

Öt év után ez a csodálatos vízió sajnos szertefoszló délibábnak, egyszerűbben mondva hazugságnak bizonyult, a már-már valószerűtlenül előnyös paksi paktumról, amelyet Moszkvában aláírtak, pedig kiderült, hogy szinte egyetlen elemében sem igaz.

2014 januárjában, három hónappal a választások előtt azzal kecsegtették a magyar választópolgárokat, hogy Paks2 ideális esetben már 2023-ban termelni fog. Akkori árfolyamon 3600 milliárd forintra becsülték a beruházás költségeit, amit döntően egy „páratlanul előnyös” orosz hitelkonstrukcióból kívántak finanszírozni. Lázár János több ízben külön kiemelte, hogy a Roszatom erőműve nem csak élvonalbeli technológiai színvonalat képvisel, de Paks2 kiégett fűtőelemeit majd visszaszállíthatjuk Oroszországba , és a beruházásban 40 százalékos magyar beszállítói részarányt garantálnak , ami rendkívüli mértékben felpezsdíti majd a magyar gazdaságot. Az erőműben termelt környezetbarát, „olcsó áram” pedig nem csak a lakossági energiaköltségek leszorítását teszi majd lehetővé, de a magyar gazdaság versenyképességét varázsütésszerűen fogja növelni. Arról is beszéltek, hogy Paks2 az, ami a magyar szuverenitást és energiafüggetlenséget egyik pillanatról a másikra megteremti (igaz, azóta az erről szóló kormányzati közleményt törölték). Az akkor épp kormánypárti Magyar Nemzet publicistája az ötvenes évek agitpropkáinak hangvételét idézve egyenesen arról értekezett, hogy ő belenézett Putyin szemébe, és látta, hogy ez nekünk mind jó lesz.

Öt év után mindezzel szemben a valóság az, hogy mára nettó három év késést sikerült összeszednie a projektnek, a jövőt illetően pedig már senkinek nincsenek illúziói. 2030 előtt már a kormány sem nagyon számol Paks2 indulásával, de hogy a sorozatos tervezési, engedélyezési és közbeszerzési szerencsétlenkedés végén ténylegesen mikor is indulhat el a termelés, arról halvány elképzelések sincsenek. A költségek csupán a forint árfolyamromlásának köszönhetően mára 4000 milliárd forintra nőttek, de ha a tényleges költségeket akarjuk megbecsülni, a kamatterheket, a járulékosan szükséges rendszerfejlesztési beruházásokat és az időbeli csúszásból fakadó költségnövekedést is beleértve, akkor aligha számolhatunk 6000 milliárd forintnál kisebb költséggel. A „páratlanul előnyös” orosz hitelről kiderült, hogy annyira rossz, hogy már a kormány is csak azt keresi, hogy hogy tud kibújni belőle, de a magyar fél számára végtelenül előnytelen feltételek miatt képtelenség kiszállni belőle. A világszínvonalú technológia tulajdonképpen még nincs megtervezve az EU-s előírásoknak megfelelően, ezért Finnországban például simán visszadobta a hatóság a terveket, az oroszok úgy gondolták, hogy majd menet közben rajzolgatják őket, aztán csak lesz valahogy. Az oroszországi referenciaerőműveket sorozatos építési bakik sújtották, az első elkészült blokkot Novovoronyezsben a hálózatra kapcsolás után két héttel le kellett állítani, mert elromlott a generátor. A kiégett fűtőelemek visszaszállításának lehetősége már 2015-re kikerült a szerződésből, úgyhogy azokat majd az erőmű területén kell tárolni évtizedekig – erre vonatkozó tervek, engedélykérelmek azonban a mai napig nem készültek, ahogy költségbecslések sem. A magyar beszállítói részarányról a kormány vadul hallgat, de nagyon optimista számítások szerint talán a 10 százalékot érheti el, azaz a beruházás szinte mindenhol konjunktúrát fog hozni Oroszországtól Németországon és Franciaországon át az USA-ig, csak éppen Magyarországon nem tesz hozzá semmihez semmit. Ami munka mégis leeshet magyar vállalkozóknak – betonozás, útépítés, földmunkák, kőszállítás, más high-tech tevékenységek – azt maradéktalanul elviszi majd a széles értelemben vett Orbán és Társai Kft., Mészáros Lőrincestül, Orbán Győzőstül. Az olcsó áramról kiderült, hogy az összes szóba jöhető megoldás közül, a megújuló forrásoktól és energiahatékonyságtól az áramimporton át a gázalapú energiatermelésig, a paksi bővítés messze a legdrágább opció, talán az versenyezhetne vele költségben, ha húszezresekkel fűtenénk a Mátrai Erőművet (igaz, Mészáros Lőrinc tulajdonosnak a mi közpénzünkből ott erre is telne). Ezek a költségek pedig valóban hatni fognak a magyar versenyképességre: most építjük meg sokezermilliárd forintból a 21. századi Magyarország egyik legnagyobb versenyhátrányát. A környezetbarátság eredményeképp a Duna vize rendszeresen túlzott hőterhelésnek lesz kitéve, arról pedig, hogy ezt miképp kívánják kezelni, már idén nyáron ízelítőt kaptunk, amikor a meglevő erőmű leállítását úgy kerülték el, hogy bürokratikus trükkök sokaságával „hűtötték le” papíron a Dunát, hogy ne lépje át a mért vízhőmérséklet a leállítást kikényszerítő 30 fokos határértéket, a hatóságok lelkes asszisztálása mellett.

A szuverenitásról talán annyit, hogy amikor Oroszország alig fél évvel a paksi paktum aláírását követően elfoglalta az Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet, majd nekiállt Kelet-Ukrajnát polgárháborús övezetté alakítani, a magyar diplomácia egy kis kezdeti gyáva sunnyogás után, egyedüliként Európában, beleszállt Ukrajnába, időlegesen elzárva, és csak komoly nemzetközi nyomásra újra nyitva az oda vezető gázvezetéket, és blokkolva az ország euroatlanti közeledését.

Bármely más projektnél ennyi hazugság, tévedés, ostobaság, alkalmatlanság és hiba után világos lenne, hogy valakik szörnyű bűnt követtek el, amikor elköteleződtek mellette, ezeket sürgősen felelősségre vonnák, a szerződéseket pedig azonnali hatállyal felbontanák, hogy mentsék, ami még menthető. Kedves kormány, kedves miniszterelnök úr, kedves kormánypárti publicisták: nem Vlagyimir Putyin szemébe kellene belenézni, hanem a magyar társadaloméba, és bevallani, hogy ostobák voltunk, vagy gonoszak, mindegy is most már, de hibát követtünk el, a következőkben pedig mindent elkövetünk, hogy minimalizáljuk az általunk okozott károkat. A szerződéseket rögvest felbontjuk, a nagy mellényünket az oroszokkal várható jogviták levezénylésére irányítjuk át, Magyarország számára pedig holnaptól nekiállunk egy fenntartható, költséghatékony, álláshelyek sokaságát létrehozó, a hazai vállalkozókat helyzetbe hozó, a háztartásoknak jelentős rezsimegtakarítást hozó, megújuló és energiahatékonyság alapú energiarendszer kiépítésébe. Mert az idő valóban szorít, és mi, magyarok nem érünk rá még öt évet ezzel az elbaltázott atomerőművel szerencsétlenkedni.

Nem, nem jön ki a paksi matek

Közzétéve: 2018.11.06.2018.11.22.

Az Index hétfői cikke szerint „Felrobbant az áram ára”, a magas áramár miatt az „atom (…) hirtelen nagyon jó üzlet lett”, és ebben az esetben „kijöhet a paksi matek”, amely a 40 eurós árszintnél reménytelennek látszott. De tényleg jó üzlet lett-e az atom, és kijöhet-e a paksi matek? Nézzünk jobban a kissé hatásvadász című cikk állításai mögé. Látni fogjuk, hogy a jelenlegi árak nagyon keveset mondanak a hosszú távú árszintről, nincs áramárrobbanás, a tapasztalt emelkedés részben előre kiszámítható, részben időleges hatások eredménye, részben pedig olyan tényezők hatása, amelyek kevéssé határozzák meg hosszú távon az árampiacot. A paksi matek pedig továbbra se jön ki.

Felrobbant-e az áram ára?

Elöljáróban jegyezzük meg, hogy áramár-becsléseket adni egy-két évnél hosszabb távra csak nagyon óvatosan lehet, az árat befolyásoló végtelenül sok tényező miatt, így azok az előrejelzések, amelyek a Paks2 szempontjából döntő 2030-2040-es évekbeli áramárra vonatkoznak, kellő óvatossággal kezelendők. Trendeket lehet azonosítani, különböző tényezőket lehet valószínűsíteni, de az ezek összesített hatására kialakuló árszint becslése mindig nagyon bizonytalan lesz. A mai áramárak pillanatnyi alakulásából mindenesetre biztosan nem lehet helytálló következtetéseket levonni arra, hogy 15-20 év múlva hol fog állni az áramár. De valójában még a jelenlegi áramárak sem „robbantak fel”. A magyar piac szempontjából döntő fontosságú német áramárak az év eleji 35 euró körüli árszintról átlagosan 50-55 euró körüli árszintig kúsztak novemberre (egyébként a nyári hónapok óta csökkennek, nem pedig robbannak). Nagyon hasonló az árak alakulása a régiós árampiacon – 50-55 eurós árszint, nyár óta csökkenő tendencia.

Napi piaci áramár Németországban 2018-ban

Átagos ár euró/MWh Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában és Romániában

Ez finoman szólva sem tekinthető „felrobbanásnak” az árak tekintetében, valójában nagyjából a 2015 előtti árszintekre való szolid visszakorrigálás, és még mindig nagyon messze van a válság (2008) előtti áramáraktól.

Nagykereskedelmi villamos energia árának trendjei az EU-ban (kék: EU átlag, zöld: Közép-Nyugat-Európa, narancs: Kelet-Közép-Európa, piros: Észak-Európa, sárga: Nagy Britannia

Milyen tartós és milyen szintet érhet el az árnövekedés?

Az elmúlt egy-két év 20-35 euró közötti termelői áramárairól mindenki tudta, hogy fenntarthatatlanul alacsonyak, nem finanszírozzák a szükséges új befektetéseket, döntően az európai erőművi túlkapacitás következményeképpen kialakult nagyon erős verseny eredményei. Sok öreg, bezárás előtt álló erőmű fut, amelyek amortizációja már rég le lett írva a költségek között, így a puszta üzemeltetésük relatíve olcsón megoldható. Ez nem csak alacsony árakat eredményezett, hanem azt is, hogy újonnan épült erőművek nem tudtak nyereségesen termelni, így nagy erőművek állnak kihasználatlanul. Magyarországon a 2011-ben átadott gönyűi, 430 MW-os gázerőmű többet állt, mint amennyit működött, mert olcsóbb importálni az áramot, mint Gönyűn termelni (ennyit arról, hogy a magas magyar importráta leszorítása miatt kell Paks2 – a magas importráta oka nem a hiányzó kapacitás, hanem a drága termelés, ez pedig Paks2 esetében sem lesz másképp). Egyértelmű volt, hogy középtávon a piac korrigálni fog, ami árnövekedéssel jár majd. Jelenleg alapvetően ennek szemtanúi vagyunk. Ráadásul – ahogy a cikk is pontosan leírja – a jelenlegi áramárban jelentős szerepet játszanak olyan időszakos tényezők, mint a dél-kelet-európai aszályos időszak, ami jelentősen csökkentette a vízenergia-termelést a régióban. Ezek pillanatnyi hatások, és régen rossz, ha olyan atomerőművet építünk a magyar GDP 10 százalékából, aminek a megtérüléséhez szélsőséges időjárási jelenségek kellenek – még ha ezek valószínűsége nőni is fog a klímaváltozás erősödésével. 60 éves megtérülést nem lehet átmeneti jelenségekre alapozni, és időszakos hatásokban reménykedni.

Hosszú távon az árakat meghatározó döntő tényező a versengő technológiák termelési költsége. Ennek is számos összetevője van, a beruházási és tőkeköltségektől az üzemanyagok és a hálózatfenntartás árán át a geopolitikai és szabályozási környezetig. Ezek közül az Index cikke egyet emel ki, mint az áram jelenlegi drágulásának oka, ez pedig a CO2 kvóták áremelkedése az elmúlt időszakban, az 5-6 eurós árszintről a 20-25 eurós tartományig. Csakhogy az az árampiac, amin Paks2-nek a 2030-as évektől versenyeznie kell, egyre döntőbb mértékben megújuló alapú lesz. A megújuló energiatermelés költségeit pedig a CO2 kvótaárak vajmi kevéssé befolyásolják, így annak további emelkedése (akár a 100 eurós szintig) a fosszilis termelés versenyképességét fogja radikálisan rontani, és így azt fogja kiszorítani a piacról. Az atommal versengő megújuló források árszintjére ez elhanyagolható hatással lesz. A megújuló energia esetében a költségek zuhanásban vannak, átlagos költségük mostanra 50 dollár alá esett (tehát jóval alulmúlják a valószínűtlenül optimista 55 euró/MWh-ás hivatalos becslést is Paks2 várható termelési költségére). Az elmúlt egy évben ráadásul helyenként rekordalacsony árakat értek el nyilvános aukciókon, a szárazföldi szélenergia esetében 20 USD/MWh (mai árfolyamon 17,5€), napenergia szektorban 25 USD/MWh (mai árfolyamon 21,9€), tengeri (offshore) szélnél pedig 45 USD/MWh (mai árfolyamon 39,4€) árszinteken születtek megállapodások. Ezek olyan költségszintek, amiket a 2020-as évek második felére becsültek elérhetőnek még akár 4-5 évvel ezelőtt is, az árzuhanás tehát sokkal gyorsabb, mint amire számítottunk, és még messze nem állt meg. Hosszú távon átlagosan is 20 euró/MWh körül lehet a megújulók költségszintje, és döntően ez fogja meghatározni az árszinteket. Ezzel kéne versenyeznie a hivatalosan 55 eurós, a valóságban inkább 100 euró körüli tényleges költségű áramnak, amit Paks2 fog termelni.

Különböző technológiák költségének átlagos ára (USD/MWh) (szél-, nap-, gáz-, szén-, és nukleárisenergia

Forrás: World Nuclear Industry Status Report 2018

Milyen árszintnél jönne ki a paksi matek?

És akkor beszéljünk erről is: ha már a paksi matekről van szó, akkor mi is a várható tényleges költségszint? A hivatalos 55 euró/MWh teljességgel megalapozatlan, csak akkor jön ki, ha az orosz hitel kamatköltségét nem a beruházás költségeként számoljuk el, hanem állami kiadásként. De a könyvelési trükkök nem fedhetik el, hogy valójában ezek is részét képezik a beruházás költségeinek, legfeljebb más formában (adóként) kell majd megfizetnie a magyar adófizetőknek. Hogy milyen formában szedik be tőlünk, az lényegtelen a gazdaság versenyképességére, és a lakosságra háruló költségekre gyakorolt hatás tekintetében. A Regionális Energiakutató Központ (REKK) számításai szerint reálisan 106 euró körülre jöhet ki Paks2 áramának költsége, ami szélsőségesen optimális esetben is 66 euró, pesszimista kimenet esetében pedig akár a 170 eurót is elérheti. Még a nagyon optimista számítás is drágább áramot jelent, mint amit a megújulók most tudnak, és kb. háromszor olyan magas árat, mint amivel 2030 körül kell majd versenyezniük. A pesszimista forgatókönyv olyan veszélyekkel számol, mint például a beruházás elhúzódása, és a részben ebből fakadó, részben ezen kívüli okokból származó költségnövekedés. És mit látunk Paks2-nél? A projekt 4 év alatt 3 év csúszást szedett össze, költségei vélhetően erősen alul, várható kihasználtsága pedig masszívan felülbecsültek. Az olyan kényszerhelyzeteknek, amelyek a Duna alacsony vízállásából, és magas hőmérsékletéből fakadtak az elmúlt hónapokban, gyakorlatilag egyáltalán nem szabadna előfordulniuk a következő 60 évben, hogyan ne romoljon az erőmű kihasználtsága a kényszerű leállások, visszaterhelések miatt, és ne jelentkezzenek plusz költségek a kiegészítő technikai megoldások (pl. hűtőtó vagy hűtőtornyok létesítése) miatt. Ha Paks2 végül a REKK költségmodelljének középértékét hozza, azzal nagyjából szerencsések leszünk. 106 eurót MWh-ként. A 20-30 eurós megújulós árszinttel szemben. Milyen matek jön itt ki? Maximum egy csődeljárásé.

Tényleg újra kell-e értékelnünk Paks2-t?

Ha tehát figyelembe vesszük, hogy a jelenlegi áramár emelkedés részben nem robbanásszerű, részben átmeneti hatások eredménye, ha ehhez hozzátesszük, hogy hosszú távon a fundamentális tényezők nem valószínűsítik, hogy az áramár ennél lényegesen magasabbra kúszik, ha figyelembe vesszük, hogy a paksi matek sikeréhez a valóságban 100 euró körüli áramárra lenne szükség, akkor a következtetés egyértelmű. Paks2-t egyetlen szereplőnek érdemes újraértékelni: a magyar kormánynak, és mihamarabb ki kell szállnia ebből a hosszú távon reménytelenül kínos és káros beruházásból.

Kinek jó Paks2?

Közzétéve: 2018.10.04.2018.11.22.

Nem kétséges: amit az elmúlt években műveltek, annak következményei tartósan velünk maradnak.

Mióta a magyar kormány megkötötte az értelmetlen, drága, környezetkárosító, orosz függést okozó paksi bővítésről szóló megállapodást Oroszországgal, azóta feszít a kérdés, hogy vajon kinek a kedvéért erőltetik, kinek jó ez az egész, mert Magyarországnak biztos nem.

Ma két információ is napvilágot látott, ami segít megválaszolni a kérdést. Kiderült egyrészt, hogy egy friss tendert a beruházás egy kulcsfontosságú elemére Mészáros Lőrinc illetve Tiborcz István érdekeltségei nyertek el. A szerződés arra a Tartalék Vezetési Pontra vonatkozik, ahonnan az egész atomerőművet irányítani lehet, amennyiben egy baleset eredményeképpen az eredeti vezérlőterem használhatatlanná vagy elérhetetlenné válik. Alapvető fontosságú, hogy itt semmiféle hiba ne csússzon be, vészhelyzet esetén nagyjából az múlhat ezen, hogy elszáll-e az atomerőmű, nukleáris sivataggá változtatva a Kárpát-medencét. Erre a kulcsfontosságú feladatra Paks2 esetében a legtapasztaltabb, legmegbízhatóbb céget szemelték ki. No, nem az atomerőmű építésben, vagy ilyen stratégiai fontosságú beruházásokban, hanem a közpénzeknek az Orbán-család felé való terelésében tapasztalt és megbízható cégekről beszélünk, a Mészáros és Mészáros Kft.-ről, illetve az Orbán vejéhez köthető West Hungária Bauról.

Mindenki megnyugodhat, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező, kiemelkedő képességű cégekről van szó. A Mészáros és Mészáros Kft. lényegében egy, az utóbbi években politikai utasításra, közpénzekkel mesterségesen felhizlalt Família Kft. A West Hungária Bau nevét pedig olyan feledhetetlen emlékű projektek őrzik, mint a háromszor átadott, de utána is repedező, ázó, porló Várkert Bazár. A WHB tapasztalatait az efféle kiemelt kockázatú nukleáris beruházásokban az is alátámasztja, hogy a fellengzősen Energetikai Divíziónak nevezett egységük panelházak és egyetemi kollégiumok hőszigetelésével is foglalkozott már. Sőt, a Paksi Atomerőmű homlokzatának kifestésébe is bevonták őket, hogy amikor felmerül majd a kérdés, hogy milyen alapon nyeri el a paksi bővítési tendereket a miniszterelnök családja, akkor annyit fel lehessen mutatni a kínos feszengés közepette, hogy legalább jártak már Pakson.

A másik hír szerint újabb, a paksi bővítésbe beszállító magyar cég került orosz ellenőrzés alá. A 444.hu cikke bemutatja azt is, hogy már korábban elkezdtek teret nyerni az oroszok a Paks2 potenciális beszállítójaként felmerülő cégekben.

Ha valakinek eddig kérdéses volt, most már tisztábban látjuk, kinek van szüksége Paks2-re. Mészáros Lőrincnek, a saját lábon gyarapodó Tiborcz Istvánnak, a többi kormányközeli sötét oligarchának, meg az oroszoknak. És ami az ő érdekük, az ma egyenlő a kormámnyzással. Hogy az érdekeik érvényesítése adott esetben nukleáris kockázatot eredményez? Hogy a sokat reklámozott 40 %-os magyar beszállítói részaránynak a töredéke sem fog teljesülni, mert mindenre ráteszik a kezüket az oroszok, a megmaradó morzsákat pedig egy kicsit tágasabb cellára való, a miniszterelnök közvetlen környezetét alkotó oligarchakör fogja felporszívózni? Hogy az egész ország évtizedekre ráfizet az egészre? Ezek a szempontok ma nem részei a kormányzati döntéshozatalnak. Ha definiálni kéne a Bogár László által oly sokat és oly nagy kedvel emlegetett komprádor burzsoázia fogalmát, akkor elég lenne egy Orbán Viktor családját és közvetlen barátait ábrázoló csoportfényképet elővenni. Egy egész ország legalább két generációjának életét emésztik fel, hogy magánjetekkel röpködhessenek Chelsea meccsekre. Amit eddig afrikai diktátoroktól, dél-amerikai államfőktől, párttitkárból örökös vezetővé átalakult közép-ázsiai csinovnyikoktól láttunk, az ma itt történik meg velünk. Mert hagyjuk, hogy megtörténjen.

Paks2 tényleg haldoklik: sorra eredménytelenek a közbeszerzések

Közzétéve: 2018.09.27.2018.11.22.

Eredménytelenül zárult egy újabb paksi tender az orosz közbeszerzési portál alapján, mivel nem sikerült céget találni, amelyik megtervezné a paksi hűtővízcsatorna bővítését az új paksi blokkok ellátás céljából. A hűtővíz kérdése amúgy is a paksi bővítés egyik legkritikusabb pontja. Idén nyáron az alacsony vízállás és a Duna magas hőmérséklete miatt a most működő 4 blokk is olyan mértékben melegítette fel a folyót, hogy csak intenzív trükközéssel lehetett elkerülni az erőmű egyes blokkjainak leállítását. Elképzelhető, hogy milyen súlyos korlátot jelenthet ez majd, ha Paks2-vel több mint megkétszereződik az erőművek teljesítménye (2000-ről 4400 MW-ra) és hűtővíz-igénye (100 m3/s-ról 232 m3/s-ra).

A hőterhelés mellett azonban a hűtővízellátás kialakítása is gondot okozhat. A jelenlegi tervek szerint Paks2 a jövőben Paks1 meglevő, Dunából kivezetett hűtővízcsatornájából kapna hűtővizet. Annak kapacitása azonban nem elegendő a közel másfélszeresére növekvő vízigény kiszolgálására, ezért jelentős mértékben ki kéne bővíteni. Erre Paks2 tervezői azt a szédületes, Mekk mestert állva hagyó megoldást eszelték ki, hogy Paks1 folyamatos üzeme, azaz az üzemvízcsatorna folyamatos használata közben fogják duplájára növelni annak kapacitását. Kb. mintha az autópályán 130-cal száguldva bemásznának a motorba, hogy hengerfejet szereljenek. Nagyon teoretikusan nézve akár még jól is elsülhet. Mondjuk ha nem jön be az a fél százalék valószínűség, hogy minden rendben pont úgy zajlik, ahogy tervezték, akkor azért elég nagy baj van. De miért ne hinnénk el annak a csapatnak, hogy mindent nagyon pontosan előre tudnak tervezni, amelyik a projektbe 4 év alatt 3 év késést halmozott fel, mert egy sima engedélyezési eljárás időigényét is képtelenek nagyságrendileg megbecsülni?

A hűtővízcsatorna mai állapota (fotó:nepszava.hu)

Szóval van elvi lehetősége még annak is, hogy nem lesz katasztrófa. Az előjelek mindenképpen biztatóak. Augusztus végén írta ki a Roszatom leánycége a tenderfelhívást az üzemvízcsatorna-bővítés kiviteli tervezésére és megvalósítására. Az orosz közbeszerzési honlapon napokban közzétett közlemény szerint nem érkezett egyetlen, a tenderfeltételeknek megfelelő ajánlat sem a projektre. Az egyik pályázó, a Főmterv, a beadási határidőt sem tudta tartani, a másik, határidőn belül érkezett orosz ajánlat viszont nem teljesíti a speciális szakértőkre vonatkozó előírásokat, így el kellett utasítani. Azaz érvényes pályázat híján a közbeszerzés eredménytelenül zárult. Erősen aggasztó, hogy az egész építkezés nukleáris biztonság szempontjából egyik legkritikusabb lépésére, az üzemvízcsatorna működés közbeni kibővítésére szemmel láthatólag nem tolonganak a megfelelő, hozzáértő pályázók. Márpedig itt tényleg nem lehet hibázni. Nem férnek bele olyan balesetek, mint a Paks2-vel azonos típusú belorusz asztraveci, vagy szentpétervári Leningradszkaja2 erőművek építésénél, ahol túl széles vasúti rakománnyal kaszáltak el oszlopokat, meg leejtették (nb. leejtették!!) a reaktortartályt a magasból. Ha egy munkagép építkezés közben megcsúszik, és befordul a hűtővízcsatornába, vagy suvadni kezd a part, és akadály képződik a csatornában, váratlanul lehetetlenné téve a biztonságos üzemhez szükséges vízmennyiség eljutását az erőműbe, akkor legjobb esetben le kell állítani Paks1-et (az ország villamosenergia-igényének 40 százaléka hirtelen kiesik), de ha nem történnek megfelelő időben megfelelő lépések, ennél rosszabb forgatókönyv is elképzelhető. És azt már a 2003-as súlyos üzemzavarnál is láthattuk, hogy ha valamivel, hát azzal nem lehet Paks1-et vádolni, hogy vészhelyzetben professzionálisan és a helyzetnek megfelelően járna el. Erre az egyszerű és kockázatmentes feladatra nincs egyelőre megfelelő jelentkező, csak egy olyan, amelyik egy beadási határidőt sem képes betartani, meg egy másik, amelyik nem tudja elolvasni, hogy hány darab magyar mérnökkamarai mérnök kell ahhoz, hogy érvényes legyen az ajánlat. Biztató helyzet.

A sötét fellegek azonban nem csak a mi fejünk fölött gyülekeznek. A paksi bővítés haldoklása hónapok óta nyilvánvaló. Minden elképzelhető határidővel csúszásban vannak, összességében vagy 3 év késést gyűjtöttek be 4 év alatt; a finanszírozási szerződést a projektért felelős miniszter szerint is módosítani kell; a miniszterelnök szerint a határidők már nem is érdeklik őket, annyira reménytelen a helyzet; és sorban érkeznek a hírek az eredménytelen közbeszerzésekről. Nyár végén az atomerőmű létesítéséhez és üzembe helyezéséhez kapcsolódó dokumentumok véleményezésére, illetve a személyzetképzéshez szükséges tananyagok szakmai felülvizsgálatára vonatkozó tenderek zárultak eredménytelenül (az ezzel kapcsolatban benyújtott adatkérésemre küldött válasz pedig ugyan a maga nemében tökéletes, amennyiben ennél üresebb választ már nem lehetett volna adni, ugyanakkor teljes tanácstalanságról árulkodik, hogy hogyan lesz ebből eredményes közbeszerzés). Most pedig az üzemvízcsatorna bővítése szenved késedelmet a megfelelő jelentkezők hiánya miatt. A közbeszerzések sorozatos eredménytelensége nem csak az okozott késés miatt veszélyezteti az egész beruházást. Arra utal, hogy komoly piaci szereplők egyszerűen nem érdeklődnek a projekt iránt, és nehézséget okozhat a megfelelő felkészültségű cégek és szakemberek bevonása az építkezésbe. És komoly biztonsági aggályokat is felvet, hogy vajon a kritikusan kockázatos munkákra lesz-e minden szempontból megfelelő jelentkező, vagy majd ha ló nincs, szamár is megteszi alapon valami buhera-cégnek végül odaadják az egész üzemvízcsatorna-bővítést, hadd tanuljanak mély vízben úszni. Biztos vagyok benne, hogy a közbeszerzés ajánlattételi árát legfeljebb kétszeresére kéne növelni ahhoz, hogy Mészáros Lőrinc, Garancsi „Luxusgépenröptetemaminiszterelnököt” István, vagy valamelyik másik oligarcha meg ne lássa benne a fantáziát. Az ő gazdagodásuk pedig, mint tudjuk, a Fidesz politikájának lényege. Ezért a célért egy nukleáris baleset kockázatát szívesen venné nyakába az ország, ebben biztos vagyok, aki meg nem, az mind Soros György.

Jó hír is van azért. Takarításra, őrző-védő szolgáltatásokra és fordításra sikerült érvényes közbeszerzéseket kiírni az idén Pakson!

Hatósági bejelentést teszek: vizsgálják ki a törvénysértést Pakson!

Közzétéve: 2018.09.05.2018.11.22.

Képzeljék el, hogy a közutakon a sebességkorlátozások betartásának traffipaxos módja helyett átállunk egy olyan rendszerre, ahol az autósok saját maguk mérik a saját sebességüket, ráadásul az automata sebességmérőjük éppen a szigorúbb sebességkorlátozásokhoz érve meghibásodik, ezért tartalék kézi készülékkel kezdik el mérni a saját sebességüket. De ez nem minden! A kézi mérést gyakorlatilag tetszőleges időpontban végezhetik, mondjuk pont akkor, amikor a leglassabban haladnak. Pedig a szabályok így is elég rugalmasak: lakott területen például a szokásos 50 helyett 70 km/h a korlát. Ahol a rendőrség is mér, ott pont nincs sebességkorlátozás, az ő eredményeik azonban így is rendre jóval magasabbak, mint az autósok saját mérései, de ez senkit nem zavar. Ugye röhejesen hangzik? Pedig pontosan ez történik a Paksi Atomerőmű hűtővizének esetében. A szinte bizonyos törvénysértések miatt a hatóságokhoz fordulatm a szabálytalanságok kivizsgálását és szankciók alkalmazását követelve, egyben kérdéseket is tettem fel a rendszer nyilvánvaló abszurditásaira vonatkozóan.

A gőzölgő paksi hűtővíz a visszabocsátási pontnál (Forrás)

Az elmúlt hetekben a Paksi Atomerőmű hűtővizének hatására a Duna kritikus mértékben felmelegedett. Az erőmű adatai szerint hajszállal ugyan, de az előírt 30 fok alatt maradt az ellenőrzési ponton a vízhőmérséklet (29,88 C fok), az Energiaklub és az Átlátszó ugyanakkor 30 fok feletti eredményeket mért.

Az is kiderült, hogy a miközben az automata hőmérsékletmérő, amelyik óránként vizsgálja a vízhőmérsékletet, Paksnál éppen a kritikus, alacsony vízállás idején, amikor a legfontosabb lenne a vízhőmérséklet mérése, nem működik. Ezért kézi mérésre álltak át, amely naponta egy alkalommal mérte a vízhőmérsékletet a fenti időszakban. A mérés időpontja azonban a reggeli-délelőtti órákra esett, amikor a Duna vízhőmérséklete még messze nem érte el a napi maximumot, pontos helyszíne pedig nem ismert, így elképzelhető, hogy relatíve alacsonyabb hőmérsékletű zónában történtek a mérések, miközben a 30 fokos korlátot a teljes folyószelvényben teljesíteni kéne. Ráadásul az Átlátszó által kikért adatok alapján eltérések mutatkoztak a vízügyi hatóság és az atomerőmű által mért dunai vízhőmérsékletek között is. Továbbá fény derült arra, hogy a Paks által kibocsájtott hűtővíz hőmérséklete 2018. július 7. és 2018. augusztus 27. között minden nap meghaladta a 30, és heteken át elérte a 35-36 C fokot is. Csak jelzem, hogy Paks II. környezetvédelmi engedélye szerint nem bocsátható vissza 30 foknál melegebb hűtővíz a Dunába, ha tehát működne a két új blokk, amelyek ugyanezt a melegvízcsatornát fogják használni, akkor a magyar energiatermelés 60-70 százalékát adó két erőművet másfél hónapra le kellett volna állítani. De a jelenlegi előírások megszegésére is sor került. A számítások szerint maximum 33 fokos hűtővíz és 25 fokos Duna háttérhőmérséklet, azaz minimum 8 fokos hőlépcső szükséges ahhoz, hogy tartani lehessen a 30 fokos határértéket a kibocsátási ponttól számított 500 méteres keresztmetszetnél. Kizárt tehát, hogy 27 fokos dunai vízhőmérséklet és 35-36 fokos hűtővíz esetén tartható lett volna a hőmérsékleti határérték. Vízügyi modellekkel bizonyítható, hogy a nyilvánosan elérhető adatok alapján nem lehetett 30 fok alatt tartani az ellenőrző ponton a dunai vízhőmérsékletet, a Paksi Atomerőmű tehát megsértette a jogszabályi előírásokat.

A paksi hűtővízcsóva augusztus végén (feltételezett állapot)

Az egész ügy kérdések sokaságát veti fel, a vonatkozó magyar előírások megfelelőségétől az önellenőrzés gyakorlatának megbízhatóságán át a hatóságok kellő szigoráig. Ezért az Országos Atomenergia Hivatalhoz, a környezetvédelmi hatósághoz és a vízügyi szervekhez, valamint a Paksi Atomerőmű Zrt.-hez fordultam, felszólítva őket hatósági vizsgálat lefolytatására az engedélyben foglaltak megsértése miatt, a szükséges jogkövetkezmények megállapítása és szankciók alkalmazása érdekében. Választ várok továbbá többek között az alábbi kérdésekre:

1. Lehetséges-e, hogy miközben az előírások szerint az ellenőrzési pontnál a Duna teljes keresztmetszetében tartani kell az 30 fokos határértéket, az erőmű önellenőrzést szolgáló méréseit csak egy vagy két ponton végzik? Miként lehetséges úgy elhelyezni egy automata mérőműszert, hogy az pont a mérések szempontjából legkritikusabb idószakban, alacsony vízálláskor nem szolgáltat adatokat?

2. Hogyan lehetséges, hogy a paksi atomerőmű az erőmű és a hatóság által mért adatok jelentősen, akár az 1 fokot is megközelítő nagyságrendben eltérnek egymástól, és az erőmű következetesen számára kedvezőbb (alacsonyabb) értékeket mér? Mennyire tekinthető megbízhatónak az erőmű önellenőrzése, ha szisztematikusan a saját maga számára kedvezőbb adatokat mér a hatósági eredményekhez képest? Eltérése esetén a hatóság mely adatokat tekinti irányadónak?

3, Nem szükséges-e a fenti anomáliák fényében a Paksi Atomerőmű önellenőrzése mellett a vízügyi vagy a környezetvédelmi hatóság független méréseinek bevezetése a hűtővíz kibocsátási ponttól számított 500 méteres szelvény több pontján?

4. Magyarországon miért 30 fok az a határérték, amelynél adminisztratív korlátokat kell bevezetni, miközben ez más országokban alacsonyabb, Európa legtöbb országában 28 fok, de Svájcban például 25 fok? Milyen számítások és előírások következménye a magyarországi 30 C fok?

5. Hány alkalommal és milyen mértékben avatkoztak be (OAH illetve MVM Paks) a reaktorok teljesítményébe a július 1-től augusztus 30-ig terjedő időszakban, amikor 25 fok felett volt a Duna, annak érdekében, hogy tartani tudják a 30 fokot.

6. A vízügyi szervek miért nem közölnek online elérhető vízhozam adatokat épp a kérdéses paksi vízmércénél, miközben más pontokon ezek az adatok elérhetők?

Elfogadhatatlan, hogy a magyar hatósági és ellenőrzési rendszer az előírások szigorú betartatása helyett gyakorlatilag minden pontján arra játszik, hogy hogyan tud segíteni a Paksi Atomerőműnek kibújni az előírások alól. Ennek sürgősen véget kell vetni, és egyben azonnali hatállyal felmondani a helyzetet még tovább súlyosbító Paks2 szerződését.

Atomerőmű kamuengedéllyel

Közzétéve: 2018.08.29.2018.08.29.

Miután bebizonyosodott, hogy irracionális adatok alapján adták ki a tervezett új paksi blokkok környezetvédelmi engedélyét, a Párbeszéd a hatósági dokumentum visszavonását és az engedélyezés felülvizsgálatát követeli. Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője szerint az ország legkockázatosabb létesítmény nem működhet sajtpapír értékű, meghamisított engedélyekkel.

Akárhogy trükköztek a mérés helyének és időpontjának megválasztásával, a Duna vizének hőmérséklete Paks alatt a hivatalos adatok szerint hajszálnyira (29,88 Celsius fok) megközelítette, az Energiaklub és az Átlátszó nem hivatalos mérései szerint túl is lépte a 30 fokban meghatározott hatósági küszöbértéket. Az erőmű hűtése már jelenleg, 2000 megawattnyi kapacitás mellett sem oldható meg biztonságosan a Duna vizével – a tervezett bővítés után, 4400 megawattnyi kapacitásnál mindez súlyos termelési és biztonsági kockázatot jelent majd.

Ahogyan arra Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője a napokban rámutatott, a fent leírt trükközést a bővítés környezetvédelmi engedélyének megszerzésénél is folytatták, mintha nem egy állami nukleáris beruházásról, hanem – mondjuk – egy telekrész elbirtoklásáról lenne szó. A környezeti hatástanulmányban eredetileg 1500 m3-es vízhozam mellett modellezték a hőhatást, ami az idei nyári vízmennyiség bő másfélszerese. Ez annyira nevetséges volt, hogy még a hatóság is fennakadt rajta, előírva, hogy végezzék el újra a számításokat 950 m3-es vízhozamra.

A paksiak hiánypótlásként újraszámolták a hőterhelést, de jelezték: az, hogy ilyen alacsony vízállás, és azzal együtt 25 fokot meghaladó vízhőmérséklet legyen egyszerre, százezer évenként legfeljebb egyszer fordul elő. Az idő gyorsan száll, a valószínűtlennek ítélt eset idén már többször is bekövetkezett, bebizonyítva, hogy a paksi környezeti engedély olyan adatokon alapul, amelyek tényszerűen nem igazak.

Jávor Benedek a hatósági rendszerbe vetett bizalmat és a magyar lakosság biztonságát fenyegető példátlan ügy miatt írásbeli kérdést intézett Süli János szakminiszterhez, emellett a környezetvédelmi engedély visszavonását és az engedélyezési eljárás teljes felülvizsgálatát követeli.

Az atomerőmű túlságosan veszélyes üzem ahhoz, hogy kamuengedélyek alapján működhessen.

Brüsszel-Budapest, 2018. augusztus 29.

kép forrása: Energiaklub.hu

Paks2 engedélye szerint a múlt hét nem is létezett

Közzétéve: 2018.08.27.2018.11.22.

Csak a hatósági rásegítésnek köszönhető, hogy múlt héten az alacsony vízállás és a magas vízhőmérséklet miatt nem kellett leállítani a paksi atomerőművet, ahogy erről a napokban írtam. Az Energiaklub és az Átlátszó meg is mérte a dunai vízhőmérsékletet Paks alatt, és ténylegesen 30 fokot meghaladó vízhőmérsékleteket mértek. Arról azonban kevesebb szó esett, hogy mi történne Paks2 üzembe helyezése után egy hasonló helyzetben. Az új erőmű környezeti hatástanulmánya szerint ugyanis az a helyzet, ami a múlt héten három napon keresztül fennállt, az egyszerűen nem létezik. Paks2 úgy kapott engedélyt, hogy a következő 70 évben, az új blokkok élettartama alatt nem fordulhat elő az, ami a múlt héten valósággá vált.

Forrás: Topolánszky Tamás – A kiszáradt Duna. Szerencsére csak vízió, nem úgy mint lenti kép Esztergomból

Paks2 környezeti hatástanulmányána k egyik kritikus pontja a hűtővíz visszaeresztésének Dunára gyakorolt hatása. Még maga a hatástanulmány is elismeri, hogy ez egy jelentős, és tartósan fenálló kockázat. Az eredeti hatástanulmány azzal trükközött, hogy 1500 m3/s vízhozam mellett számolta ki a hőterhelés hatását a Dunára (ami másfélszeresen meghaladja a tényleges kisvízi adatokat, és inkább egy középvízi állapotnak felel meg).Beltáható, hogy ha másfélszer annyi 25-26 fokos vízhez engedjük hozzákeveredni a 6 blokk párhuzamos üzemekor képződő 232 m3 33-34 fokos hűtővízet, a végső hőmérséklet jóval alacsonyabb lesz, és vidáman bemutatható a 30 fokos környezeti határérték betartása. De ez annyira nevetséges volt, hogy a még kukacoskodással igazán nem vádolható környezetvédelmi hatóság sem mert az engedélyre így pecsétet nyomni, és előírta, hogy sokkal kisebb, 950 m3/s vízhozamra is végezzék el a számításokat. Ezt követően hiánypótlásként benyújtották a 950 m3/s vízhozamra elkészített elemzéseket. Az engedély érdekében itt egy másik trükköt alkalmaztak. Míg az 1500 m3/s-os vízhozamnál ténylegesen 25-26 fokos dunai háttér vízhőmérséklettel számoltak, a 950 m3/s-os vízhozam esetében – bár elvégezték az alacsony vízhozam – magas vízhőmérséklet kombinációra vonatkozó számításokat, de azt gyakorlatilag nulla valószínűségű helyzetként kezelték – azt vetették be, hogy a 2032-re valósnak tekintett számításoknál a kisebb víztömeghez egyszerűen alacsonyabb alap vízhőmérsékletet társítottak, és azt feltételezték, hogy a 950 m3/s vízhozamkor a Duna 20-21 fokos. A kevesebb víz nem vette volna fel a modellekben az érkező hőterhelést, úgyhogy szimplán a papíron „lehűtötték” a Dunát, hogy a kevesebb, de hidegebb vízbe elegyedő hűtővíztömeg végeredménye szintén tartsa a 30 fokos határértéket. Az olyan helyzeteket, amikor a Dunán az alacsony vízállás magas vízhőmérséklettel párosul, zéró valószínűségűnek nyilvánították.

Ahogy a tanulmány fogalmaz

a vizsgálatokat a 950 m³/s-os vízhozammal és magas Duna vízhőmérséklettel is elvégeztük. Meg kell azonban jegyezni, hogy ilyen vízhozam-vízhőmérséklet kombinációnak a kialakulása nagyon valószínűtlen (eddig még sohasem fordult elő, mint azt a mérési adatok is alátámasztják). Megközelítőleg 1:100 000 éves vagy attól nagyobb valószínűséggel, illetve kevesebb mint 0,1nap/év tartóssággal jellemezhető.

(…)

2014. évben a 25,61 °C Duna vízhőmérséklet közel 0 nap/év tartósságú, a 950 m³/s Duna vízhozam esetén (…)

Na most ez az erőmű üzemének végéig, 2085-ig gyakorlatilag zéró valószínűségűnek tartott helyzet a múlt héten 3 napon keresztül fennállt. Bár a vízügyi hatóság sem Paksról, sem Domboriból elővigyázatosan nem közöl a honlapján vízhozam-adatokat, de a bajai mérce szerint augusztus 22-én 17-órától augusztus 25-én reggel 6 óráig a Duna vízhozama 950 m3/s alatt volt, 927 m3/s-os minimumértékkel, miközben a vízhőmérséklet 24,8 és 26,1 Celsius-fok között változott, tehát közel három napon keresztül olyan helyzet állt elő, amely az új blokkok környezeti engedélye szerint 2085-ig bezárólag nem fordulhat elő. A múlt hét, szerda délutántól szombat hajnalig, Paks2 engedélye szerint nem létezett.

A Duna Esztergomnál augusztus végén, forrás: MTI/Femina

A paksi engedély olyan mértékben meg van buherálva, hogy már a 2018-as nyár valósága sem fér bele, amikor a párhuzamos üzem hűtővízkibocsátásnak kevesebb mint a fele olyan helyzetet idézett elő, hogy csak trükközéssel tudták elkerülni az erőmű leállítását. El lehet képzelni, mi várható, amikor a hűtővízkibocsátás közel a két és félszeresére (100 m3/s-ról 232 m3/s-ra) nő, és a klímaváltozás eredményeképpen a jelenlegihez képest megsokszorozódik az olyan időszakok valószínűsége, amikor az alacsony vízállással párhuzamosan alapból is meleg lesz a Duna vize.

Paks2-t egy álomvilágba tervezték bele. Csakhogy elkezdett szembejönni a valóság. Ideje lenne, hogy a kormány is szembenézzen vele. Hazug, szándékosan megtévesztő adatokra alapozva adtak engedélyt Paks2-re. Ezt az engedélyt az idei nyár valósága után érvényesnek tekinteni nem lehet. Az idén nyári adatok alapján a környezetvédelmi hatóságnak valótlan adatközlésre, téves modellekre hivatkozással vissza kell vonnia az új blokkok környezetvédelmi engedélyét, és új, reális tanulmányok benyújtását kell előírnia, amelyek nem papíron hazudják el a várható környezeti hatásokat, hanem valós számítások alapján mutatják be, hogy milyen megoldásokkal lehet elejét venni a Duna megfőzésének. Például kiegészítő létesítmények, hűtőtó, vagy hűtőtornyok létesítésével; vagy a blokkok üzemidejúk nem csekély időtartamában való leállításával. Csakhogy akkor újra kell kalkulálni a létesítmény költségeit és megtérülési mutatóit is, amelyek alapján az Európai Bizottság jóváhagyta a benne lévő állami támogatást. És meg kell vizsgálni a magyar ellátásbiztonságra gyakorolt hatását egy olyan erőműnek, amelyet a nyári csúcsidőszakokban rendszeresen le kell majd állítani. Vissza a startvonalra.

Irányított szerencse

Közzétéve: 2018.08.25.2018.11.22.

duna-folyam-paks_151664_2_0x0 A Duna Paksnál

Kevésen múlt, hogy a nagy meleg és az alacsony dunai vízállás miatt nem kellett leállítani a Paksi Atomerőművet – írja szinte a teljes független sajtó a G7 cikkére hivatkozva (a kormánypárti propagandatermékekben még ezt az óvatos problémamegközelítést se keressük: a paksi szent tehén számukra teljes mértékben érinthetetlen, ha súlyos baleset volna, azt sem írnák meg).

Micsoda szerencse! -gondolhatnánk, tized fokokon múlt, de megúsztuk, hogy a magyar áramtermelés 40 százalékát biztosító erőmű kiessen az üzemből. De vajon mennyi volt ebben a szerencse, és mennyi az a kreativitás, ahogyan a teljes magyar jogalkotási, hatósági és intézményi rendszer kezeli Paks kérdését?

Kezdjük azzal, hogy a magyar szabályozás már eleve relatíve nagyvonalú, amikor az erőmű hűtővizének visszaeresztési pontjától számított 500 méteres távolságban írja elő a 30 Celsius-fokos vízhőmérsékleti korlátot. Franciaországban, ahol a használt hűtővizet befogadó folyók magas hőmérséklete miatt augusztus elején ténylegesen le is állítottak néhány atomerőművet, ugyanez a határérték 28 fok. Ha Magyarországon is a 28 fokos érték lenne hatályban, mint a nem lényegesen hűvösebb klímával rendelkező dél-franciaországi Rhone folyón, akkor Paksot már rég le kellett volna állítani. De persze jogszabályokkal is lehet „szerencsét” csinálni.

Másodsorban, ahogy a cikkből kiderült az automata vízhőmérséklet-mérő berendezés az alacsony vízállás miatt nem működött jól, így kézi mérésre kellett áttérni. Ezt pedig – micsoda véletlen szerencse! – reggel hétkor végezték el, amikor a vízhőmérséklet a legalacsonyabb. A G7 cikke is részletesen leírja, hogy ha az így mért 26,8 fokhoz hozzáadjuk azt az 1,2-1,5 fokot, amit napközben melegszik a Duna, és az a 3-4 fokot, amit a mérőponthoz képest az erőmű hűtővize még hozzáad, akkor 31-32,3 fokos vízhőmérséklet adódik az 500 méteres pontnál. Azaz ha a mérőműszer nem hibásodik meg, ha nem hajnalban mérnek ezt követően vízhőmérsékletet, és ha a méréseket a tényleges 500 méteres ponton végezték volna, akkor az atomerőművet le kellett volna állítani. Mint ahogy a hivatalos adatok szerint nem hogy az 500 méteres ponton, de sok kilométerrel lejjebb, Domborinál is visszatérően 30 fokot elérő vagy meghaladó vízhőmérsékletet mértek. Ha nem olyan méréseket végeznek, amelyek célja épp az, hogy 30 fok alatti eredményeket produkáljanak, akkor Paksot le kellett volna kapcsolni. De persze „mérésekkel” is lehet szerencsét csinálni.

hutoviz

A paksi hűtővíz-csatorna

Végezetül nézzünk kicsit előre. Mi történik majd, ha az erősödő klímaváltozás hatására növekvő hőmérsékletű, és csökkenő vízhozamú folyóba a jelenlegi hűtővízmennyiség több, mint kétszeresét engedik vissza Paks2 megépülte után? Ahogy korábbitanulmányunkban bizonyítottuk: visszatérően, jelentős időtartamban várható a határértékek túllépése. A hatóságok szerint persze nem lesz itt semmi látnivaló. Szerintük az a környezeti hatás, amelyet már most csak kreatív eszközökkel tudtak eltussolni, az nem fog jelentkezni. Én is biztos vagyok benne. Ahogy most is sikerült megengedő jogszabályokkal, irányított mérésekkel elkerülni, hogy meglépjék a nyilvánvalóan szükséges leállítást, a jövőben is megtalálják majd a módját, hogy papíron minden rendben legyen. Ha meg nem, legfeljebb kiszabnak valami névleges bírságot, az erőmű meg vígan zakatol tovább.

Csak a Dunának annyi. A dunai élővilágot ugyanis kevéssé hatja meg a jogszabályi trükközés, a mérési kreativitás, a környezeti hatástanulmányok manipulálása, a kommunikációs süketelés. A dunai élővilág számára a klímaváltozás önmagában súlyos stresszhelyzetet okoz, az ehhez való alkalmazkodás következményei nem láthatók pontosan előre, de várható, hogy a hűvösebb, oxigénigényesebb, nagyobb folyókra jellemző fajok vissza fognak szorulni, vagy el is tűnhetnek. A víz oxigéntartalma nyaranta jelentősen csökkenni fog, az általános vízminőség is romlik (egyszerűen kisebb víztömegnek kell majd felvennie mindazt a szennyezést, amit beleöntünk). Nem, nem szép mediterrán folyóvá alakul át a Duna. Ilyenkor az igénytelen, sokszor invazív fajok tömeges elszaporodása, algavirágzás, az értékes természeti területek, közösségek eltűnése történik. Ennek fog még egy jó nagy rúgást adni Paks2. A magyar kormányzat és hatóságok pedig majd megoldják okosba’, hogy papíron ne legyen gond. Majd megemelik a határértéket 32 fokra, vagy akár följebb. Majd megkeresik a Duna leghűvösebb pontját, és ott mérnek a hajnal jótékony leple alatt. Majd nemzetbiztonsági kockázatnak nyilvánítják a dunai vízhőmérsékletek publikálását. Majd hazudnak, manipulálnak, titkolóznak, hiszen az a normál ügymenet amúgy is.

Ha be tudják csapni mindezzel az országot, és nem állunk az útjukba. Mert a Magyar Idők bármit megír, amit a pártközpontból átküldenek. De a Dunát, azt nem lehet becsapni.

Továbbra sem kérnek Paks2-ből az emberek

Közzétéve: 2018.07.23.2018.11.22.

A teljesen elbaltázott és értelmetlen paksi bővítés népszerűsítésére évek óta milliárdokat költ az állam a magyar adófizetők pénzéből. Szemben azonban számos más propagandahadjárattal, úgy néz ki, ebben az ügyben masszív kudarcot vallottak. Hiába használják a saját pénzünket arra, hogy meggyőzzenek annak az ellenkezőjéről, amit gondolunk, a magyar társadalom többsége az általam megrendelt, és a Medián által készített felmérés szerint kitartóan ellenzi az új orosz atomerőmű építését. Természetes ezek után, hogy az Orbán Viktor egyik ,kitüremkedéseként működő Nemzeti Választási Bizottság, élén Patyi „Sajnálomminiszterelnökúr” Andrással nem is engedélyezi népszavazás kiírását a kérdésben, hiába kezdeményeztem ezt több körben is. Pontosan tudják, mi jönne ki belőle, ha ezegyszer tényleg megkérdeznék az embereket.

A Medián által júniusban végzett felmérés szerint, a teljes szavazókorú népességnek csak 41 százaléka támogatja, hogy Pakson a már meglévő mellett új atomerőmű épüljön, a válaszadók több mint fele (51 százalék) nem ért egyet az atomerőműépítéssel általában, és többséget a kérdésben egyedül a Fidesz-szavazók körében élvez az elképzelés, minden más csoportosítás szerint kisebbségben vannak a támogatók.

nevtelen

Döntővé válik ugyanakkor az ellenzők aránya, ha konkrétan az orosz hitelből, orosz állami céggel való megvalósítás, azaz a kormány által választott konstrukció kerül szóba. A válaszadók kevesebb, mint harmada (31 százalék) támogatja az orosz hitelből történő építkezést. Bár a kormánypárti szavazók általában támogatóbbak az atomenergiával, és az orosz részvétellel szemben is, de még a Fidesz-szavazók közül is csak minden második támogatja az orosz beruházást, míg minden más választói csoportban elsöprő többségben vannak a tervet elutasítók. Azaz ebben a kérdésben a kormány szavazóinak fele elhozható, ami egyértelműen amellett szól, hogy a Fidesz által az ellenzéknek reagálásra felkínált témák helyett érdemesebb volna sokkal jobban beleállni a paksi bővítés kérdésébe, hiszen itt a Fidesz még a saját választói körében is alapvetően defenzívában van. Az is figyelemre méltó, hogy az ellenzők aránya éppen abban a vidéki választói rétegben a legerősebb, ahol az ellenzék gyakorlatilag eltűnt az áprilisi választásokon. A vidéki városokban és a községekben csupán a választókorú népesség 28 százaléka támogatja az oroszokkal megvalósított beruházást, míg 63 illetve 65 százalék határozottan ellenzi. Van tehát olyan téma, ez pedig éppen Paks2, amiben a Fidesz legfőbb bázisa és a kormány(párt) között súlyos nézetkülönbség van.

nevtelen1

Ráadásul nem csupán a negatív üzenet, Paks2 ellenzése mellett lehet meggyőző többséget kialakítani. Majdhogynem egyhangú vélemény (82%-os támogatás) szerint az atomenergia helyett a megújuló energiaforrásokat kellene az államnak támogatnia. Az atomenergiát csupán 13 százalék tartja támogatandónak, és a kormány szénbánya újranyitási tervei szempontjából az is izgalmas, hogy a szenet pusztán 1 százalék tekinti támogatandónak.

nevtelen2

És ha részletesebben megvizsgáljuk a válaszadói csoportok eloszlását, akkor világossá válik, hogy ebben a kérdésben, pozitív megközelítésben is a vidéki társadalom elsöprő többséggel (82 illetve 85 százalék), és még a fideszesek 72 százaléka is egy megújuló alapú energiarendszer pártján áll. Egy olyan energiapolitikai javaslatén, amelyet éppen két éve készíttettem el a német Wuppertal Instituttal és az Energiaklubbal, és mutattunk be a nyilvánosságnak. A Zöld Magyarország – Energia Útiterv épp azt kínálja, amit a magyar választók döntő többsége kívánatosnak tart.

nevtelen3

A magyar választók döntő többsége nem akarja Paks2-t, nem akarja az oroszokat, akar viszont megújuló energiaforrásokat. Kezünkben van az a kidolgozott válasz, amely egybevág a választói preferenciákkal. A társadalom az ellenzék belső harcai helyett tartalmi válaszokra, az ellenzék ajánlatára kíváncsi elsősorban, arra, hogy hogyan működtetnénk az országot másképp. Önpusztító etikai bizottsági ámokfutások, kínos belső fegyelmezések, kizárások és szakadások helyett erről, és hasonló ügyekről kell szólnia az ellenzéki kommunikációnak. Én ezen vagyok.

JÁVORT Az EU-BA!

Kategória: Paks