Az Európai Zöldek, a DiEM25 és a Megújuló Magyarországért Alapítvány szervezésében egész napos konferenciát tartottunk Budapesten az A38 Hajón 2016. szeptember 19-én.
Jávor Benedek mellett több, mint 20 résztvevő érkezett az 5 nemzetközi és egy hazai kerekasztal beszélgetésre. A helyszínen 250 fő, míg online sok százan követtek a világ minden részéről.
Az eseményen Európa vezető progresszív – zöld és újbaloldali – politikusai és gondolkodói, például Jánisz Varoufakisz volt görög pénzügyminiszter, a DiEM25 kezdeményezője, Philippe Lamberts az Európai Zöldek társelnöke, Pogátsa Zoltán DiEM25-alapító közgazdász, egyetemi docens vettek részt. Ez volt az első nemzetközi konferencia, ahol az európai Zöldek és a DiEM25 (Demokrácia Európában) mozgalom vezetői találkoztak, és bár nem mindenben volt egyetértés, a közös elköteleződés azonos az európai integráció újragondolásában.
Jávor Benedek megnyitójában kiemelte, az EU elszakadt az állampolgároktól, de a nemzetállam nem garancia az uniós szinten elkövetett hibák kivédésére. Az igazi ellentét nem az Európai Unió és a nemzetállamok között áll fenn, hanem “a közösség érdekét szolgáló, a közösség által elszámoltatható politikák és a korrupt elitek által megvalósított, a közösség érdeke ellen folytatott politikák között, tagállami és EU-s szinten egyaránt”.
Ez a bejegyzés az alábbi nyelveken érhető el: angol