JÁVORT Az EU-BA!

Támogasd Te is küzdelmünket a zöld és igazságos jövőért!

Roma foglalkoztatás – Nyílt levél Balog Zoltán emberi erőforrás miniszterhez

Párbeszéd Magyarországért: Hol az ORÖ pénze?

Jávor Benedek európai parlamenti képviselő levélben fordul Balog Zoltán miniszterhez az Országos Roma Önkormányzat által eltüntetett 1,6 milliárd forint és a roma foglalkoztatási program sorsát illetően.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma uniós források terhére az Országos Roma Önkormányzat vezetésével indította el a „Foglalkoztatási szövetkezet – híd a munka világába” elnevezésű programot, aminek célja elvileg a munkanélküli roma csoportok visszajuttatása a munkaerőpiacra. Mára a program teljesen „kisiklott”. A NAV költségvetési csalás miatt nyomoz, az OLAF is érdeklődik az ügy iránt, és a minisztérium felmondta a vonatkozó szerződést.

A kommunikációs célú pótcselekvés nem fogja enyhíteni az adófizetőket érő kárt – mondta Jávor Benedek. Az európai parlamenti képviselő szerint nem világos, hogy a minisztérium mit tesz annak érdekében, hogy a hiányzó összeget vagy legalább annak töredékét valóban vissza lehessen szerezni, és az sem, hogyan használta illetve tervezi felhasználni a minisztérium a romák felzárkóztatására rendelkezésre álló uniós forrásokat.

Egy bizonyos, hogy miközben a kormány sikerpropagandáról beszél a romák foglalkoztatása ügyében is, egyre nő társadalmi kirekesztettség, és a pénzek felhasználása körül is több a kérdés, mint a válasz.

Az eltűnt források ügyében az európai parlamenti képviselő levélben fordul az Állami Számvevőszékhez is, hogy tisztázhassuk kiket és miben terhel jogi és pénzügyi felelősség.

Brüsszel-Budapest, 2016.szeptember 8.

 

A levél alább olvasható:

 

Tisztelt Miniszter Úr!

Magyarország Kormánya, 5 milliárd forintot kapott az EU-tól arra, hogy a romák foglalkoztatását javítandó megvalósítsa a „Foglalkoztatási szövetkezet – híd a munka világába” elnevezésű programot.

A program megvalósítására három szervezetet jelöltek ki: az Országos Roma Önkormányzatot (ORÖ, konzorciumvezetőként), a Nemzeti Munkaügyi Hivatalt (NMH) és a Türr István Képző és Kutató Intézetet (TKKI). A projekt keretében létrehozni kívánt – a foglalkoztatási szövetkezet megalapítását előkészítő – szervezet hosszú távú célja eredetileg az volt, hogy létrehozzon egy országos foglalkoztatási szövetkezetet.

Tudjuk, hogy a program nem csak, hogy nem valósult meg, de a NAV jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás gyanújával folytat nyomozást, az OLAF is vizsgálódik a pénzek sorsa iránt, sőt a programért felelős minisztériumként, az EMMI is felbontotta a programra kötött szerződést, és megpróbálja visszakövetelni az eddig elköltött 1,6 milliárd forintot, miközben a program költségét végül meg sem próbálta lehívni az EU-tól.

Sem Ön, sem a hosszú ideje némasági fogadalmához hű Farkas Flórián, aki a kérdéses időszakban vezette az Országos Roma Önkormányzatot, de mostanában miniszterelnöki biztosként tevékenykedik – nem beszélt arról, hogyan lesz képes a jelentős vagyonnal nem rendelkező, csak állami és EU-s forrásokat „menedzselő” szervezet a hiányzó összeget visszafizetni, amelynek hiányában a veszteséget a költségvetés fogja lenyelni, azaz végső soron a hiányt a magyar adófizetők lesznek kénytelenek állni.

Tekintettel arra, hogy Farkas Flórián a Parlamentben vagy egyéb fórumon sem szóban, sem írásban feltett kérdésekre érdemben nem kíván/tud/mer válaszolni – ezáltal teljességgel láthatatlan és elszámoltathatatlan a magyar és EU-s adófizetőknek – kénytelen vagyok a program helyzetéről Öntől tájékoztatást kérni. Véleményem szerint területért felelős csúcsminiszterként Önnek kötelessége és egyúttal felelőssége is az adófizetőket pontosan és részletesen tájékoztatni.

1) Milyen eljárásokat kezdeményezett az EMMI az Országos Roma Önkormányzattól a hiányzó 1,6 milliárd forint visszaszerzésére, illetve a személyes felelősségre vonásra? Tettek-e lépéseket legalább a program keretében beszerzett ingóságok, ingatlanok, illetve a megmaradt pénzeszközök zárolása, lefoglalása érdekében, hogy csökkenteni tudják az Önök felügyelete alatt keletkezett kárt?

2) Tekintettel arra, hogy a magyar kormány a fenti 5 milliárd forintnyi, romák felzárkóztatására szánt pénzt a tervezett formában nem költötte el, kérdezem, hogy milyen más programokra hívta le, illetve tervezi lehívni a magyar kormány az Európai Uniótól? Illetve az így elköltött illetve tervezett pénzek mennyiben helyettesítik az eredeti programot?

3) Az Ön személyes meggyőződése szerint érte-e a magyarországi roma társadalmat bármiféle hátrány a program ilyetén megvalósulása miatt? Ha nem, miért nem?

4) Rétvári Bence államtitkár Szabó Tímea képviselőtársam legutóbbi írásbeli kérdésére arról adott tájékoztatást, hogy „A megvalósult kormányzati akciók eredményeként az elmúlt időszakban növekedett a roma személyek foglalkoztatási aránya, a középfokú- és felsőfokú oktatásban való részvétel aránya, hozzájárulva a romák körében a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatának kitettek szignifikáns csökkenéséhez”. Kutatások és gyakorlati tapasztalatok ennek épp az ellenkezőjét mutatják. Milyen adatokból vonták le ezt a következtetést? Kérem, egyúttal Miniszter Urat, hogy a fenti adatokat ossza meg velem is.

5) Milyen politikai érdeke fűződik a Kormánynak ahhoz, hogy a saját maga által is minimum problematikusnak ítélt pénzköltésben felelős Farkas Flóriánt továbbra is feltétlen támogatásáról biztosítsa?

 

Várom megtisztelő válaszát!

Budapest, 2016. szeptember 7.

 

Tisztelettel:

Jávor Benedek
európai parlamenti képviselő

 

(Fotó: Járdány Bence)