Elsőként támadta meg a kormány kötelező betelepítési kvótákról szóló népszavazási kezdeményezését Jávor Benedek, a PM európai parlamenti képviselője. Beadványa szerint szó sincs kötelező betelepítésről, de egy uniós döntésről amúgy sem lehet referendumot tartani.
„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” – ezt bocsátaná népszavazásra a kormány. A Nemzeti Választási Bizottság által hitelesített népszavazási kérdés tehát arra irányul, hogy
a jövőben az Európai Unió menekültügyi kérdésekben csak a nemzeti parlament jóváhagyásával hozhasson meg egyes intézkedéseket.
Csakhogy már ma is a közös európai uniós menekültpolitika egyik alappillére az a 2013. június 26-i európai parlamenti és tanácsi rendelet, amely szerint ha egy menedékkérő szabálytalanul érkezett az Európai Unió területére, főszabályként abban az államban kell lefolytatni az ügyében a menekültügyi eljárást, amelynek a területére elsőként lépett be, függetlenül attól, hogy a kérelmét melyik tagállamban nyújtotta be.
Tehát ha úgy tetszik, ezzel máris elvontak tagállami hatáskört, hiszen a magyar parlament nem szólhat bele, kiknek a menedékkérelmét kell a hazai hatóságoknak érdemben elbírálniuk. A közösségi jog szerint azokét, akik nálunk léptek először az EU területére.
Az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés (EUMSZ) pedig lehetővé teszik, hogy amennyiben „egy vagy több tagállam olyan szükséghelyzettel szembesül, amelyet harmadik országok állampolgárainak hirtelen beáramlása jellemez, a Tanács a Bizottság javaslata alapján az érintett tagállam vagy tagállamok érdekében átmeneti intézkedéseket fogadhat el”.
A 2015-ös menekültügyi krízishelyzetre figyelemmel szavazta meg minősített többséggel a bel- és igazságügyminiszterek tanácsa az Olaszország és Görögország érdekében elfogadott átmeneti intézkedésekről szóló, 2015. szeptember 22-i határozatot. Ennek alapján 120 ezer olyan menedékkérő esetében, aki Olaszországban vagy Görögországban lépett először az unió területére, a menekültügyi eljárás lefolytatására a határozatban kijelölt másik tagállamban kerülhet sor.
A beadvány ezzel kapcsolatban figyelmeztet arra, hogy
nem kötelező betelepítésről van szó, csupán a menekültügyi eljárás lefolytatásáról.
Ha ugyanis az adott tagállam nem ismeri el menekültként az érintett személyt, akkor nem tartózkodhat jogszerűen az adott országban, így értelemszerűen nem „telepítik” oda.
Amennyiben viszont a tagállam menekültként ismeri el az érintett személyt, ő öt év eltelte után kérelmére az unió területén való huzamos tartózkodásra jogosító engedélyt kap. Azzal pedig bármely tagállamban letelepedhet, így a menedékkérelmet elbíráló tagállamba való „betelepítésről” ebben az esetben sem beszélhetünk.
A menekültkénti elismerés azért sem jelenti az érintett személy „betelepítését”, mert még a menekültstátus elismerése sem élethosszig szóló döntés. Az ténylegesen csak arra az időre szól, amíg a menekülésre okot adó körülmények fennállnak. Tehát ha a menedékkérő hazájában konszolidálódik a helyzet, és ott már az életét nem fenyegeti közvetlen veszély,
a menekültstátus visszavonható.
Szó sincs tehát kötelező betelepítésről – tűnik ki a beadványból. Tehát a kormány ebben a kérdésben egyszerűen hazudik. Miként abban is, hogy a magyar parlamentnek bármilyen befolyása lenne az uniós döntéshozatali mechanizmusokra. Az EUMSZ az Európai Unió valamennyi tagállama egybehangzó döntése alapján született meg, és abban
szó sincs arról, hogy egy tagországban kezdeményezett referendum eredménye felülírná a szerződésben rögzített szabályokat.
Ehhez az kellene, hogy elsőként az Európai Tanácsban a tagállami képviselők – az állam- és kormányfők – egyhangúlag elfogadják a játékszabályok módosítását. Mellesleg ebben az ügyben népszavazást azért sem lehet tartani – mutat rá a beadvány –, mert az érintené az ország nemzetközi szerződésekből eredő kötelezettségvállalását. Magyarország ugyanis vállalta, hogy az alapító szerződésekben meghatározott eljárásban meghozott európai uniós döntéseket magára nézve kötelezőnek ismeri el, illetve azokat végrehajtja.
E kötelezettség teljesítése pedig egyoldalúan nem tehető függővé attól, hogy a nemzeti parlament egy európai uniós döntés meghozatalát jóváhagyja-e vagy sem. Így hiába támasztana – akár népszavazás útján kikényszerítve – a nemzeti jogrendjében ilyen egyoldalú, utólagos feltételt Magyarország, az nem mentesítené a csatlakozási szerződéssel és az alapító szerződések azóta elfogadott módosításaival vállalt kötelezettségei alól.
Az alaptörvény éppen azért sorolja a tiltott tárgyak közé a nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségeket,
hogy megelőzze olyan jogi helyzet kialakulását, amikor egy érvényes népszavazás eredménye és egy vállalt nemzetközi kötelezettség egymással ellentétbe kerül, mivel a referendum nem mentesíti utólag e kötelezettség alól Magyarországot – hangsúlyozza a beadvány.
Az indítvány utal ugyanakkor arra, hogy az Alkotmánybíróság elkülönítette egymástól azt az esetet, amikor egy népszavazási kérdés alapján alkotandó magyar jogszabály az Európai Unió jogába ütközne, illetve azt, amikor a népszavazási kérdés az alapító szerződések módosítására irányul. Míg önmagában az unió jogába ütköző kérdést a testület nem tekintette nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről való referendumnak, az alapító szerződések kapcsán viszont már másként foglalt állást.
Amúgy a Kúria is kimondta: a „csatlakozási szerződés az abban vállalt kötelezettségek tekintetében az uniós jogrend részét képezi, miközben nemzetközi szerződésként nem oldódott fel az uniós jogban”. Vagyis: továbbra is olyan nemzetközi szerződésnek tekintendő, amelyről az ország kötelezettségvállalásait tekintve nem lehet népszavazást tartani.
