Érdemi korlátozásokat jelentő globális klímaegyezményt nem lehet elfogadni, kompromisszumos megállapodásokkal viszont a földi éghajlatot nem lehet megvédeni – a világ a új világszintű klímaegyezmény előkészítését célzó, Limában zajló klímacsúcson sem tudott túllépni ezen a több évtizedes dilemmán. Most úgy tűnik, sikerült olyan kereteket kidolgozni, amelyek mindenkit az üvegházgáz-kibocsátás csökkentésére késztetnek, azonban ezek a vállalások biztosan nem elegendőek a klímavédelmi célok eléréséhez, és az is kérdéses maradt, hogy az új világszintű klímaegyezmény egyáltalán létrejön-e 2015-ben.
Az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye részes feleinek 20. konferenciáján Limában 194 ország képviselői tanácskoztak a klímaváltozás elleni küzdelemről azzal a céllal, hogy kidolgozzanak egy tervezetet, amely előkészíti az egy év múlva esedékes párizsi csúcson aláírandó, a kiotói megállapodás helyébe lépő új globális klímaegyezményt. A tárgyalások hoztak némi eredményt: megállapodás született a párizsi egyezmény egyes elemeiről, és arról, hogy a nemzeti kormányok nemzeti terveket nyújtanak be az üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentésére vonatkozóan, ugyanakkor a 2015 márciusi határidő betartása nem kötelező, és az ENSZ sem értékeli teljeskörűen a vállalások várt hatását – mindez gyengíti a megállapodás erejét.
A limai egyezség eleve érzékeny egyensúlyt tükröz – a fejlődő országok, élükön Kínával és Indiával a korábbi tervezeteket nem fogadták el, mondván, az túlzott terheket rótt volna rájuk a fejlett világ országaihoz mérve. A két legjelentősebb üvegházgáz-kibocsátó, Kína és USA korábbi csatlakozási szándéknyilatkozata sem öltött a tárgyalásokon közös álláspontban végleges formát. Bár az EU klíma- és energiaügyi biztosa, Miguel Arias Canete elégedett a megállapodással, az EU vezető szerepe a nemzetközi folyamatban – ahogy erre korábban figyelmeztettem – már a gyenge 2030-as uniós klíma-és energiacsomag elfogadásakor elveszett, hiszen csökkentett saját ambíciók mellett nem lehet a tárgyalóasztalnál másokat határozott kibocsátás-csökkentésre bírni. Nem mellesleg Magyarország is tevékeny szerepet játszott az klíma-és energiacsomag célkitűzéseinek és tartalmának meggyengítésében, ami a jövő nemzedékek iránti teljes felelőtlenséget jelez.
Holott ahhoz, hogy meg tudjuk fékezni az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásait, a jelenleginél sokkalta nagyobb kibocsátás-visszafogás volna szükséges, különösen, hogy az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete a korábban vártnál drasztikusabb felmelegedést jelez előre. Az eddigi vállalásokról pedig mindent elmond, hogy ha az összeset valóban betartanák, akkor a jelenlegi klímavédelmi cél betartásához – azaz a globális középhőmérséklet ipari forradalom előtti szinthez képest 2 Celsius fokon belül tartásához –, és a felmelegedés okozta éghajlatváltozási hatások kezelhetővé tételéhez szükséges kibocsátáscsökkentés 50 százaléka valósulna meg. Ami az üvegházhatású gázok kibocsátás-kereskedelmét illeti, feltétlenül szükség lenne a teljes piac reformjára, különösen a piacra visszakerült mintegy 900 millió kibocsátási egység törlésére, mert a meglétük nem sarkall kibocsátáscsökkentésre, sőt, teljesen aláássa a jövőbeli határozott klímacélok megfogalmazását.
További gyengesége a limai megállapodásnak, hogy a klímacélok finanszírozása nem szerepel a szövegben. Pedig – ahogy Christina Figueres, az ENSZ éghajlat-politikai vezetője is hangsúlyozta – a klímaváltozás hatásai sosem voltak ennyire egyértelműek és látványosak, mint napjainkban. Éppen ezért a klímaváltozást megelőző, illetve alkalmazkodást segítő pénzügyi eszközökre és mechanizmusokra égető szükség volna.
A jövő évi párizsi csúcs előkészítése folytatódik, azonban további jelentős diplomáciai és szakpolitikai erőfeszítésekre lesz szükség az új világszintű – és a felmelegedés megállítása érdekében nélkülözhetetlen – globális klímaegyezmény megszületéséhez és jelenlegi vállalások, ambíciószintek erősítéséhez.
