A brüsszeli terrortámadás feladta a leckét Európának, hogy hogyan tudja saját polgárai biztonságát garantálni. Az igazi kockázatot azonban nem a menekültek jelentik, hanem tagállamonként más és más közösségek, a megelőzést célzó erőfeszítéseknek tehát a tagállamonként különböző hátterű, már helyben lévő közösségekre kellene koncentrálniuk. A menekültek esetében a vegzálásuk helyett a gondos regisztrációjuk, és a megfelelő szűrésük vezethet eredményre. Mindehhez azonban, nem látványos közterületi jelmezbál, nem további, még tömegesebb megfigyelés, és pláne nem a kormányzati mindenhatóság megteremtése segít hozzá, hanem a kitartó, alapos operatív és elemzői aprómunka.
Hetek teltek el a szörnyű brüsszeli terrortámadások óta, amelyek felkavarták a kontinenst. Még tovább hevítve az amúgy is izzó vitát a terrorizmus, a bevándorlás, az emberi és alapvető demokratikus szabadságjogok összefüggéseiről.
A magyar kormány gyorsan beillesztette az eseményeket az éppen egy éve építeni kezdett kormányzati kommunikációs hadjárat keretei közé: a menekültáradat közvetlen okozója a terrorizmusnak. Megállításához pedig radikális lépések szükségesek, még akkor is, ha ezek során sérülhetnek a menekültek alapvető emberi jogai, vagy a biztonság érdekében az állam korlátozza állampolgárai szabadságjogait. Van ennek karikatúraszerűbb, és van átgondoltabb, jobban alátámasztott verziója is, de az alaptétel ugyanaz: vessünk véget a kontrollálatlan migrációnak, és ezzel sikeresen elejét vehetjük a terrorcselekményeknek.
Ha ez ilyen egyszerű, vajon mi akadályozza Angela Merkelt, Jean-Claude Junckert, és a többi, jobboldalon démonizált európai vezetőt abban, hogy megértse és végrehajtsa mindezt? A Facebook-trollá silányodott kormányzati média szerint a külföldi háttérhatalmakkal szövetséges liberális véleménydiktatúra. Ez persze egy lehetséges magyarázat, éppúgy, mint az alakváltó gyíkemberek vagy a Pataki Attilát elrabló ufók. De az a gyanúm, hogy inkább olyasvalami, amivel az Orbán-kormány és szellemi holdudvara régóta hadilábon áll: a valóság.
Elöljáróban tisztázzuk: a biztonság iránti igény teljesen természetes követelése Európa polgárainak, az ehhez fűződő alkotmányos jogok érvényesítése pedig akár korlátozhat is más alapjogokat, ideértve bizonyos szabadságjogokat is, az arányosság és a célszerűség elvének szem előtt tartásával. Magyarán nem illegitim az a vita, hogy adott helyzetekben, konkrét döntési pontokon a biztonság vagy a szabadság elvének az érvényesítése az előbbre való. Nem csupán illegitim, de teljesen célszerűtlen azonban az a megközelítés, hogy a szabadságjogok korlátozása, és az államnak a polgárai fölött gyakorolt ellenőrzési jogosítványainak kibővítése automatikusan a biztonság növekedését eredményezné.
Nézzük sorra azokat a feltevéseket, amelyeken a Magyarországon oly népszerű, a terrorért a migrációt okoló, és megoldásként a menekülteket kívül tartani próbáló álláspont nyugszik.
1. A migráció a határon felállított kerítésekkel és jogi akadályokkal megállítható. Ez talán a legfőbb sarokpontja a represszív menekültpolitikának. Nincs túl sok okunk azonban ennek a feltételezésnek az elfogadására európai léptékben, több okból sem. A Magyarország esetében tapasztalt eredmények (a kerítés létesítését valamivel – de nem rögtön! – követően jelentősen visszaesett a hazánkba belépő menekültek száma), olyan körülmények következményei, amelyek részben időlegesek, részben az EU egésze számára nem adottak. Egyfelől a téli időszak miatt átmenetileg egyébként is csökkent a menekültnyomás a határokon, ez az átmeneti állapot azonban – hatékony megoldás híján – a tavaszi időszakban véget ér, és ismét megerősödik a menekültek áramlása. Pontosan ezért sürgette Merkel és Juncker valamiféle átfogóbb megoldás elfogadását még a tavasz beköszönte előtt, hogy az időjárás javulásával útnak induló újabb százezrek felkerekedése előtt találjunk ki valamit ennek a nyomásnak a csökkentésére, és a helyzet kezelésére. De Merkelék ráadásul azt is tudják, hogy a magyar kerítés hatása csupán annyi volt, hogy új útvonalra terelte a menekültek áramlását. Ami azt jelenti, hogy az akadályok Magyarország, mint tranzitország esetében hozhatnak időleges eredményeket, de az EU, és ezen belül is Németország, mint célállomás szempontjából nincs jelentősége annak, hogy milyen útvonalon érkeznek hozzájuk a menekültek. Ráadásul az, hogy a magyar kerítésnél nem láthattunk az eddig tapasztaltaknál drámaibb jeleneteket, pusztán annak köszönhető, hogy volt más útvonal, amerre a menekültek tovább mehettek, és így nem alakult ki robbanásveszélyes feszültség a határon. A magyar kerítés tehát Európát nem védi.
A magyar kormány válasza erre egyszerű: miért nem épít a többi tagállam is kerítést, követve a magyar példát? A schengeni határok teljes hosszán felállított kerítés esetén azonban megszűnik az a lehetőség, hogy a menekültek azt megkerüljék, így feltorlódnak, és elképzelhetetlen nyomás nehezedik majd a határokra – köztük a magyarra is – ha nem sikerül korlátozni a menekültek áramlását jóval a határok előtt. Ennek pedig két következménye lehet. Egyfelől olyan feszültség és válsághelyzet alakulhat ki a határokon, ami az eddigi eszközökkel nem kezelhető. Egyszerűbben: egy, a schengeni határok teljes hosszán felépített kerítéshez vagy konkrét lőparanccsal kell kirendelni az erőszakszervezeteket, akik el is vannak szánva arra, hogy valóban lőnek, vagy előbb-utóbb végig kell nézniük, ahogy a feltorlódó menekültek áttörik a kerítést. Bár a magyar közvélemény egy nem elhanyagolható része vélhetően szimpatizálna egy ilyesfajta megoldással, és a kormány álláspontjában sem lehetünk biztosak (a közvélemény egy részének folyamatos hiszterizálása mindenesetre ebbe az irányba tolhatja a helyzetet, és akár egy ilyen lépés előkészítésének is felfogható), az európai döntéshozók jelenleg kizárják ezt a lehetőségek közül.
Mindez ráadásul nem az egyetlen veszély a határok előkészítetlen lezárásával. Ha egyszerűen annyi történik, hogy egy hermetikusan lezárt határ túloldalán ragadnak menekültek százezrei, a kibontakozó humanitárius katasztrófa, és az előre jelezhetően kialakuló erőszak destabilizálhatja azokat a balkáni országokat – Szerbiát, Macedóniát, esetleg Albániát és Koszovót – ahol elakadnak a menekültek, és amelyek egy része egyébként is politikai-társadalmi instabilitással küzd. A menekültválság megoldása helyett egyszerűen az történik, hogy a jelenlegi – és viszonylag távoli – válsággócok mellett újabbak jöhetnek létre közvetlenül a határainknál, amelyek újabb menekült tömegekkel járulhatnak hozzá a krízis elmélyítéséhez. Nem lehet tehát egyszerűen kerítést húzni az EU határaira, egyrészt, mert vagy lőni kell a kerítés mentén, vagy áttörik a menekültek, másrészt mert mindez jó eséllyel újabb krízishelyzeteket hoz létre a közvetlen közelünkben. Bármilyen megerősített határvédelemnek csak akkor lehet értelme, ha már a határoktól messze megpróbáljuk megelőzni a menekültek határokra érkezését. Erről szólna a Törökországgal kötött megállapodás. Ennek működőképessége persze vitatható, főleg annak fényében, hogy a válságterületeken nem körvonalazódik semmiféle rendezés, a menekültek tömeges jelenlétével tehát hosszú távon kell számolnunk. De néhány lépéssel még mindig előrébb jár a gondolkodásban, mint a magyar megoldás, a kerítés.
2. A terrorizmus a migrációban gyökerezik, minden menekült potenciális terrorista. Nos, ez nyilvánvalóan nincs így. A menekültek elsöprő többsége éppen az elől a terror elől menekül, amely most elérte Brüsszelt. Éppen az elől keresnek nálunk menedéket, ahová vissza akarjuk lökni őket. Ez nem csak nemzetközi jogi vagy emberiességi szempontból elfogadhatatlan, hanem káros is – a terror elől menekülőket kiszolgáltatja a terrornak, a kialakuló humanitárius katasztrófa pedig ideális terepe az iszlamista szélsőséges szervezetek toborzókampányainak. A párizsi vagy a brüsszeli merényletek kitervelői és végrehajtói ráadásul végképp nem menekültek voltak: uniós állampolgárokról beszélünk, akik itt születtek, itt nőttek fel (az egyik brüsszeli merénylő normális diák volt egy katolikus iskolában, a testvére pedig kiváló taekwondós, Belgium olimpiai csapatának tagja lesz nyáron Rióban!)
Nem vitatható ugyanakkor, hogy a tömeges bevándorlás tengerében nem csak lehetnek, hanem minden bizonnyal ott is vannak a legkülönbözőbb terrorszervezetek képviselői, ellenérdekelt államok titkosszolgálatainak ügynökei – például Oroszországéi, ahogy arra a német titkosszolgálat is felhívta a figyelmet. Ha már a TEK, vagy Orbán brillírozni akar, akkor az igazi feladat és szakmai kihívás nem páncélozott járművekkel felvonulni Vecsés határában, hanem kiszűrni a tömegből a veszélyt jelentő személyeket! Ráadásul ezt a munkát nem csupán a menekültek szűrésénél (amihez ugye regisztráció és menekültügyi eljárás kéne, és ez az, amit a magyar hatóságok tömegével nem végeztek el hónapokon keresztül), hanem a már Európában lévő közösségek szoros nyomon követése is szükséges lenne. Ehhez pedig valóban minden szükséges támogatást és forrást meg kell adni az erre hivatott szerveknek. Csakhogy épp ez az a terület, ahol Hajdú János maszkabáljának emberei, és a többi szolgálat a nagy menekültügyi hisztéria közepette még a korábbiakhoz képest is elvesztette reakcióképességét, állományát és eszközeit . Ma Magyarország felkészületlenebb és védtelenebb ezen a területen, mint néhány évvel ezelőtt. Ezt ugyanis nem lehet nagy csinnadrattával, látványos sajtótájékoztatókkal csinálni. A helyzet az, hogy a tömeges megfigyelés (telefon-lehallgatások, emailforgalom rutinszerű ellenőrzése), amely felé a kormány most mozdulni kíván, szintén elég alacsony hatékonyságú – ahogy ezt éppen a brüsszeli támadások is bizonyították. Nem az a baj, hogy a hatóságoknak nem kerültek a látóterébe a későbbi robbantók, hanem az, hogy nem tudtak mit kezdeni a rendelkezésükre álló információkkal. Ezen pedig sem a menekültek vegzálása, sem az NSA vagy a magyar szolgálatok tömeges megfigyelései nem segítenek, csak az operatív munka erősítésétől, a fedett, beépülő ügynökök alkalmazásától, illetve a háttér elemzői állomány fejlesztésétől lehet javulást remélni. És éppen ez az, ahol nem csak a magyar, hanem más európai szolgálatok is csődöt mondtak. Van tehát probléma, de a magyar kormány következetesen nem arra reagál, hanem valami teljesen másra.
3. A brüsszeli (párizsi) merényletek hasonló terrorveszélyt jelentenek Magyarországon is. Orbán a TEK, a hadsereg meg a rendőrség látványos masíroztatásával, az Alaptörvény 6. módosításával azt a benyomást kelti, hogy Brüsszel után Magyarországon is közvetlen terrorveszély van, és ezt páncélozott járművekkel és maszkos kommandósokkal, meg a kormányzati jogkörök békeidőben páratlan kiterjesztésével lehet elhárítani. Hogy ez mennyire céltalan és értelmetlen, arról mások sokat írtak már, elég az hozzá, hogy nem pontosan világos, hogy miként tud egy páncélozott jármű megakadályozni egy öngyilkos merénylőt tettének végrehajtásában. Ennél is érdekesebb kérdés, hogy Magyarországon vajon valóban erősen jelen van-e a szélsőséges iszlámban gyökerező terrorcselekmények veszélye – amint azt a magyar szolgálatok intenzív felvonulása sugallja? Nos, a helyzet az, hogy – bár teljesen kizárni ilyen típusú cselekményeket nyilván nem lehet, különösen az Iszlám Állam legutóbbi üzenetei után – Magyarország nem elsődleges célpontja az iszlám radikalizmuson alapuló terrortámadásoknak, így ez a veszély relatíve alacsonynak mondható. Nincs jelentős bevándorló hátterű közösség, nincsenek globális, vagy legalább európai léptékben szimbolikus célpontok, és Magyarország nem exponálta magát különösebben az Iszlám Állam elleni fellépésben – mint például Spanyolország az iraki háborúban, amire reakcióként a madridi vonatrobbantások történtek. A menekültek vegzálása az ISIS-t nem érdekli különösebben: végül is épp őelőlük menekülnek. Magyarországon a rendszerváltás óta kétféle erőszakos cselekmény volt tapasztalható, amelyikre rá lehetett valamennyire húzni a terrorizmus definícióját, legalább abban a tág értelemben, hogy fegyveres akcióknak vétlen, ártatlan áldozatai voltak. Az egyik a maffialeszámolások, például az Aranykéz utcai robbantás. A másik a romagyilkosságok 7 évvel ezelőtti, szélsőjobboldali indíttatású sorozata. Itthon, ha valamilyen terrorellenes fellépés indokolt lenne, az a burjánzó és szóban nyíltan fenyegetőző szélsőjobboldali szubkultúra esetében lenne indokolt – finoman szólva nem látszik az elszántság, már ha leszámítjuk néhány relikviagyűjtő felvidéki fiatal látványos elfogását.
A szolgálatoknak, az elhárításnak emellett még egy fontos feladata lenne: a Magyarországon akadály nélkül tevékenykedő orosz titkosszolgálat aktivitásának a megfékezése. Ez mára olyan mértéket öltött, hogy a német titkosszolgálat szerint Magyarország ebből a szempontból egy átjáróház, és megbízható források szerint akkorának látják a kockázatot, hogy hosszú szünet után a német szolgálatok néhány éve felújították operatív tevékenységüket Magyarországon (és Bulgáriában), az orosz fenyegetés korlátozása érdekében.
A brüsszeli terrortámadás feladta a leckét Európának, hogy hogyan tudja saját polgárai biztonságát garantálni. Az igazi kockázatot azonban nem a menekültek jelentik, hanem tagállamonként más és más közösségek, a megelőzést célzó erőfeszítéseknek tehát a tagállamonként különböző hátterű, már helyben lévő közösségekre kellene koncentrálniuk. A kiszorító menekültpolitika nem fog érdemben javítani a terrorfenyegetettségen, részben, mert a potenciális terroristák már rég itt vannak, részben mert a közlekedésüket másképp is meg tudják oldani, mint a menekülthullám hátán – akár a titkosszolgálatok orra előtt is, mint a Sopronban kávézgató párizsi merénylő, Salah Abdeslam. A menekültek esetében a vegzálásuk helyett a gondos regisztrációjuk, és a megfelelő szűrésük vezethet eredményre, az átgondolatlan kerítésépítések viszont sokkal nagyobb bajt eredményezhetnek, mint amit meg akarnak előzni. Mindehhez azonban, nem látványos közterületi jelmezbál, nem további, még tömegesebb megfigyelés, és pláne nem a kormányzati mindenhatóság megteremtése segít hozzá, hanem a kitartó, alapos operatív és elemzői aprómunka. Igaz, az nem mutat olyan jól, mint Hajdú János legényei a Ferihegy körüli susnyásban. Mindabban, amit a magyar kormány művel, a pótcselekvés a kevésbé aggasztó, mert a TEK-es színházasdi sok pénzbe kerül ugyan, de nagyobb bajt nem csinál. A szükséges lépések elmulasztása mindeközben viszont valódi kockázatokat hordoz. Amiért a felelőséget nem a szír polgárháború menekültjei, hanem a magyar kormány viseli.
(A szöveg a dinamo.blog.hu számára készült)
(Kép forrása: nol.hu)
